Exodus

Csak a rend kedvéért: mostantól ezen az új felületen találkozhatunk, ami végre sokkal egyszerűbbé, átláthatóbbá teszi az életünket. Kicsit béta-verzióban működünk, de leküzdjük a gyerekbetegségeket és már rögtön az első pillanattól kezdve – azaz mostantól – ugyanolyan faszák leszünk, mint a Népsporton. A taccs.hu biztosította számunkra a tárhelyet, amiért nagyon hálásak vagyunk, de már most közöljük veletek is, hogy ideiglenesen vagyunk itt, és terveink szerint legkésőbb a Juventus BL-kiesésekor végső, immár minden szempontból kiváló helyünkre kerülünk. Magyarán még ebben az évben.22785_400481416685034_36029851_n

A felállás, tippverseny és minden más marad a régi kerékvágásban, és még fel is pörgünk, ahogy azt ígértük is. A kommentszekciót nézve pedig érdemes már most WordPress-re regisztrálnotok, mert az új helyünk is ilyen alapokon lesz megalkotva.

Cerci játékintelligenciájával törünk előre, forza!

EstiKornél