Adjon a gép, jó napot

Pár héttel ezelőtt Gonzaga írta, még előző otthonunkban – és pár hozzászólótól kapott is érte hideget-meleget -, hogy az eredményekből látszik, milyen az, amikor valamelyik csapatnak minden bejön, és ad a gép. Majd a kommentek között hozzátette, eljön az az időszak is, amikor a labda nem befele pattan majd, más esetben a kapus leér, vagy Gervinho gyorsasága is megmarad annak, ami: egy visszafogott képességű szélső egyetlen fegyverének. A Roma esetében 3 meccs óta pontosan utóbbi forgatókönyv megvalósulását látjuk. Nem ad a gép.

A közös, mindenkit összekötő, nagy csakrában ezt úgy mondanánk: kiegyenlítik egymást az univerzum erői. Valószínűbb azonban, hogy ahogy egy zsinórban 10 meccses győzelmi széria nem a valódi arca a Romának, úgy a hazai pályán, Sassuolo ellen pontokat vesztő sem az. Az a tény, hogy a Juventus a 13. forduló után átvette a bajnokság vezetését, csak annyiban meglepő, hogy idáig kellett várni rá. Egyúttal a Roma felé sincsenek gondok: játékosok és edző egybehangzó állítása, hogy a BL-indulás a cél, és irigylésre méltó úton haladnak felé. Pláne, ha az üldözök olyan botlásokat engednek meg maguknak, mint a hétvégén.

Egy kicsit maradva még a hétfő esti meccsnél: bár Ljajicot a Gazzetta jelölte a maga 11 legrosszabb igazolását összegyűjtő csapatába, de kifejezetten okos ötlet volt ezúttal vele megpróbálni a hamis kilencest. Totti sérülése óta a 4-3-3-on nem változtatott Garcia, viszont több alkalommal is Borriellót rakta be, teljesen hagyományos centernek. Ami a meccs alapján tanulságként levonható, hogy Ljajic nem rossz a szerepben – bár senkit nem illik Tottihoz hasonlítani -, talán annyi kritika mondható el vele szemben, hogy sokkal ritkábban lehet mélyebbről érkező labdákkal megtalálni, Totti jóval szabadabban szokott kódorogni. Ehhez Ljajic talán túlságosan támadó.

Beszéljünk a Cagliariról is: a tegnapi meccsen fordult elő első alkalommal, hogy nem kaptak gólt a bajnokságban. Egyben a Romával is elsőre, hogy egyet sem szerzett. Avramov komoly formában védett, Adán számára fel van adva a lecke, ha ebből a teljesítményből indulunk ki. Másrészt ott van még Agazzi is, de vele a jelek szerint csak januárig kell számolni, amúgy is sérült. Ibarbo gyorsasága és fizikuma lenyűgöző – még akkor is, ha túlságosan ösztönből és csakis abból játszik, de ezen lehet faragni -, Pinilla meg 4 rárontó védő között is hanyagul tud cselezni. Lehet szeretni a szárdokat, rászolgálnak.

A boldogságuk is a B-be viszi őket

A veronai rangadóról írtunk korábban, a szombat esti két meccsről pedig sok újdonságot nem tudunk elmondani, habár a Napoli veresége kifejezetten meglepő volt. Az nyilvánvaló, és mi is ezerszer leírtuk, idén a BL a prioritás, így ha valahol pihentetni kell, akkor az a bajnokság lesz. Ilyen módon az ehhez hasonló pontvesztések kódolva vannak, de az olasz mezőny bőven nincs annyira acélos, hogy a megingásokat tendenciózusan kihasználják. Milánóban másfelől már az lenne a meglepő, ha a csapat sima győzelmet aratna, és nem véletlenül mondtuk a beharangozóban, hogy a szép hullámhegyen utazó Genoa szar ellenfél is egy rossz sorozat megtörésére. Főleg, ha Balotelli nem látja be, hogy kicsit változtatni kéne a büntetőrúgáson, mert kivétel nélkül, minden számba jöhető kapus tudja már, merre kell vetődni. Talán ezzel is összefüggésben van Boban nyilatkozata, aki megpendítette, az ő idejében, ha egy ilyen “még semmit sem elérő” játékos így viselkedett volna, nem beszélve a zsinórban bekövetkező késéseiről, nagyjából 4-5 keménytökű, vezető jellem versengett volna az öltözőben, hogy pofán verje.

Livornóban nyert a Juventus, nyugis módon, szép csatárteljesítményekkel. A Livorno – nem ezért, nyilván – elég biztos retúrjegyesnek tűnik.

Igazán már nem is meglepő, hogy egy kieséstől menekülő, elég visszafogott képességekkel rendelkező, és emberhátrányban játszó Sampdoria otthon meg tudja szorongatni a Laziót, mi több, a vezetést is megszerzik ellenük. Nagy távlatokban gondolkodva, az utolsó másodperces egyenlítés több bajt hozhat magával, mint a pillanatnyilag elfogadhatónak tűnő egy pont. Petkovic akar, küzd, erőlködik – vagy éppenséggel már feladta, teljesen mindegy -, nem működik a szerkezet. Egyik sem. Közel került a karácsonyi szünetben a váltás lehetősége. Akár közös megegyezéssel. A svájci pad meg talán hívogatóbb is.

A Sassuolo feladta azt a játékot, ami sikerre vitte a Serie B-ben, erre megtanult pontokat szerezni és nyerni a Serie A-ban. Megmondtuk a legrosszabb – all-time – szezonkezdést követően is, hogy nem fognak kiesni, most is egészen biztosak vagyunk benne.

Ellenben a Cataniát már nem tudjuk száz százalékig megnyugtatni. A jó formában lévő, teljesen korrekt, de azért jó, ha helyén kezelt Torino úgy söpört át rajtuk, mint gyengébb gyomrúakon a tej-banán-kombináció. Fel kéne ébredni.

Bár Udinében valószínűbbnek látszott a döntetlen, de újra megmutatkozott a régi tétel: ha lófasz kapusod van, a legfontosabb pillanatokban érhet lófaszt a teljesítményed. Neto kicsit benézte a gólt hozó szabadrúgást, és ez bőven nem az első, pontokba kerülő hibája volt. Egy ilyen remek csapatnak, mint a Fiorentina, hogy lehet hasonló szintű kezdőkapusa? A tél nagy kérdése az, hogy tud-e erősíteni a Fiorentina ott, ahol kell. Másrészt az Udinese-től még kéne egy-két ilyen győzelem, hogy azt mondhassuk, üdv újra a fedélzeten.

Úgy kezdtük, a Romának a BL-t illetően nincs sok félnivalója, ha botladoznak a riválisaik. A Napolit kivéve az Inter előtt nyílt a legjobb lehetőség az esetleges zárkózásra, de a Bologna teljesen megérdemelten tartotta otthon az egyik pontot. Pontosan ugyanolyan fasza kis csapat lehetne a Bologna is, mint a Cagliari, és nincs kétségünk afelől, hogy tavasszal messze fognak kerülni az utolsó helyektől.

EstiKornél