Eddig nem a Palermóról szól – Serie B, 15. forduló

Kezdjük ott, hogy a Palermo felé jelezték az égiek: rendben van, szépen kapaszkodtok a kezdeti hullámvölgyből – ki emlékszik már arra, milyen nagy reményekkel indult Rino olaszországi karrierje -, de a lecsó nem nokedli. Mióta Iachini átvette a csapatot, ez volt az első vereségük, pedig az már szeptemberi történet. Hétvégi ellenfelük, a Latina Palermóban verte őket, 2-1-re.

Ez a frizura biztosan nem segít

A latinosok különben is érdekes színfoltjai a Serie B-nek. Mindössze 2010-ben jutottak fel a harmadosztályba, 29 év negyedosztály után, hogy idén már a másodosztályban álljanak – jelenleg – osztályozós helyen. Az első három fordulóban rögtön két vereséggel indítottak, amiért meg is köszönték Gaetano Auteri munkáját, érkezett Roberto Breda, aki felhagyott az erősen kontraproduktív 3-4-3-mal, és azóta egy immár 11 meccses veretlenségi sorozatban vannak. A palermói meccset nézve még az lehetett feltűnő, hogy hiába emelkedik ki a pinkek játékosanyaga a Serie B-ből, olyan alapvető védekezési problémákkal küzdenek, amelyek egyáltalán nem zárják ki, hogy az egyenes ági feljutás csak álom marad. A rájátszás meg mindig lutri, mert ahogy mutatta a vasárnap déli meccs, egy-egy alkalommal bármi megtörténhet.

Palermóban már csak azért is keserű lehetett a forduló, mert riválisaik közül az Empoli és a Virtus Lanciano is győzött. A toszkánok 3-1-re verték a Speziát, a Virtus pedig a Varesét 2-0-ra, többek között Casarini nem csúnya góljával. A Siena az idény során első alkalommal ért a rájátszást jelentő helyek egyikére, ezért a Carpit verték 1-0-ra, Vergassola találatával. A Carpi is újonc, a harmadosztály play-off-jában emlékezetes módon ütötték ki a Leccét. Komoly esőzések miatt el is halasztották egy nappal a meccset, de ez nem zavarta meg a Sienát. Talán mégsem esnek szét legnagyobb szponzoruk csődjét követően?

A Spezia-szurkolókon semmi nem múlik

A legkomolyabb meccset talán Crotone-ban rendezték, ők Calabriába valósiak, szóval nem jó velük szarakodni. Az Avellino ellen nyertek is 3-2-re, így állnak a maffiózók az ötödik, vendégeik a negyedik helyen.

Szegény Juve Stabia folytatta nyomorúságos szereplését, ezúttal a tizedik vereséget szedték be a középmezőnyben tanyázó Trapani ellen. Az ilyen kezdések kieséssel szoktak végződni.

Még adós a bemutatkozással

Persze voltak nekünk nagyon tipikus meccseink is, amitől igaz a mondás, hogy a legolaszabb bajnokság még a Serie B: a Brescia-Cesena, a Novara-Pescara és Cittadella-Reggina 0-0-val végződött, de döntetlen lett a Ternana-Modena, 1-1-gyel, ahogy a Bari-Padova is, 2-2-vel. Utóbbi meccsen, a Padovában kezdett, és sárgát kapva végigjátszotta a meccset Laczkó, míg Feczesin és a klub nélküliként érkező, múlt héten igazolt egykori Lazio-kapitány, Rocchi, a padon nézve végig a pontszerzést.

A meccsek összefoglalóit itt tudjátok megnézni.

EstiKornél