4-4-2 vs. 3-5-2 – A támadásbeli nehézségek kiküszöbölése

Ancelotti honlapja meglehetősen dús információkban, de egészen biztosan legjobb része az A-cademy (sic!) menüpont, ami sajnos elég ritkán frissül, ellenben nagyon érdekes, mert egy évtizedek óta az európai élvonalban dolgozó edző mutat be taktikai húzásokat. Az alábbi írása még a PSG edzőjeként született, de az okfejtés pusztán elméleti, így időtlen.

Üdvözlök mindenkit!

A francia bajnokság és a Bajnokok Ligája döntő szakaszába lép, számomra pedig kellemes időtöltés, hogy taktikáról beszélgethetünk. Ez könnyít az engem körülvevő feszültségen is, ugyanakkor segít a saját és klubom felkészülésében.

Ma egy olyan taktikai helyzetet szeretnék bemutatni, amikor a 4-4-2-es formáció egy 3-5-2-es alakzatot használó ellenféllel találkozik. Milyen lehetőségeink vannak a támadásra és mikre kell ügyelni?

Célunk: folyamatos presszió.

Nehézségeink: Alapvető problémánk, hogy a mi két, középső-középpályásunkra a szemközti oldalon 3 középső-középpályás jut. Szélső-középpályásainkat eközben lefoglalják az ellenfél szélsői, így problémás lehet a labda kihozatala és megjátszása is.

Első lépés

A két középső-középpályásunk egyike folyamatosan kilép és támadja az ellenfél labdafelhozó játékosát. Ilyenkor azonban fennáll a veszélye, hogy labdavesztés esetén a középpályánk légüressé térré, így védtelenné válik, és szabadon kontrázhat az ellenfél.

Második lépés

Az előzőből kiindulva, a labdatámadó középpályásunkkal egy időben kell dolgoznia a seconda puntánknak, aki visszalép a támadósorból, kisegíteni és zavarni.

Harmadik lépés

Ezek már az összehangoltabb mozzanatok. Szélsővédőink közelebb helyezkednek egymáshoz, teljesen lefedve az ellenfél támadóit, a labdát pedig rövid passzokkal játsszák előre a középpályán.

Negyedik lépés

Rendkívül szorosan helyezkednek el egymás mellett a középpályásaink, míg az egyik szélsővédőnk kifejezett hátrahúzódik. Ezzel összefüggésben az átellenes oldalon lévő szélsővédőnk felfut, akinek teret nyit az oldalán játszó szélső-középpályásunk. Ilyenkor az ellenfélnek csak egy játékosa jut az adott szélre, mivel középpályásait lefoglalja a pálya közepe, nekünk azonban lehetőségünk van a presszingelt oldalon a középpályás vonalak mögé jutni, kihasználva az egyszerű, emberfölényes helyzetünket.

Összefoglalva, 3-5-2-es (5-3-2-es) formációt alkalmazó csapat ellen a támadás egyik legjobb lehetősége, hogy a szélsővédők lerohanják a megüresedett széleket. Ehhez folyamatosan előrenyomuló játékosok kellenek, akiket a középpálya biztosít. Így megnyitható az ellenfél védelme, és a három középső-védőre lendületből lehet érkezni, gyors passzokkal és mozgással. A háromvédős – rendszerek kihasználható hibája a szélek üresen hagyása.

A fentiekkel egy olyan megoldást igyekeztem bemutatni, amivel már több nehéz helyzetet is megoldottunk, például a Lyon ellen. Remélem, számotokra is hasznos lesz. Minden jót kívánok a következő találkozásunkig!

Kis kiegészítésként: a 3-5-2 és az 5-3-2 nagyjából ugyanazon formációt jelöli. Míg előbbi a támadásbeli kinézete, utóbbira védekezéskor alakul át. Persze az is tény, hogy a védekezőbb jellegű csapatok alapjáraton is megtartják az 5-3-2-őt, erre mutatott példát nem egyszer a Serie A-ban a Chievo. Még általánosabban megfogalmazva, ha a három, középső-védő mellett egy-egy szélsőhátvéd szerepel, akkor inkább 5-2-3-ról beszélünk, míg wingback-ek vagy egyenesen szélsők esetében 3-5-2-ről.

A Roma Atalanta elleni meccse: Maicon (13) Florenzi (24) vonalában, míg Dodó (3), bár gyakran felfut, de érezhetően hátrébb szerepel.

És bár nem 4-4-2-őt játszanak, hanem 4-3-3-mat, de idén talán a Roma mutatja be a leghasznosabban a szélek “megborulását”. Támadásban Maicon egészen egyszerűen szélsőt játszik, míg a másik oldalon Balzaretti/Dodó egészen hátrahúzódik, a középső-védők vonalába, ezzel biztosítva.