Tavanóról és Belottiról szólt – Serie B, 16. forduló

Palermóban tényleg korai volt félreverni a harangokat, mert egy kifejezetten kellemes ellenfél érkezett a nem kutya környezetben fekvő stadionba. A pinkek még soha nem kaptak ki a Novarától – vagy csak nagyon régen, de ez lényegében egyre megy -, Belotti pedig duplával tette le újabb névjegyét. Érdekes belegondolni, hogy a tehetségként beharangozott, de nem túl ismert, 19 éves csatárt könnyedén szerezte meg a Palermo – igaz, egyelőre kölcsönben az AlbinoLeffétől, 1,5 millió eurós vételi opcióval, (amely opció pontosan annyi, mint amennyit az Udinese kért a  Laziótól, Candreva fele játékjogáért!) -, erre fel Belotti 8 meccs után 5 gólnál és 3 gólpassznál tart. Zamparini érvényesíteni fogja azt az opciót.

Empoliban közben sokadszorra örülhetnek annak, hogy Tavano úgy döntött, kezdeti sikerei helyén fejezi be pályafutását. Az egy dolog, hogy a duplája kellett a Brescia elleni egy ponthoz – ami kicsit meglepő, bár a hosszabbításban csikarták ki egyáltalán a döntetlent is -, de 2011-es leigazolása óta reneszánszát éli. Tavaly 23 gólt tett be a közösbe, ami play-off-ot ért, idén pedig már 11-nél tart. Ez az elmúlt két év során 90/51-es arány, ami lenyűgöző. Érzékeltetésképpen, első empolis időszakában, 2001-2006 között ugyanez a mutató 142/43 volt – igaz, akkor három Serie A-s szezon is volt a két Serie B-s mellett. De akkor is.

Persze ettől még kellemetlen, hogy a fénykorában BL-meccsen is pályára lépő Tavano góljai sem bizonyultak elégnek a szezon során 11. (!) alkalommal döntetlenező Brescia ellen. Tudjátok, Serie B. Ettől függetlenül az Empoli még mindig vezeti a bajnokságot, és jó esélyekkel pályáznak arra, hogy 6 év után újra a Serie A-ban játszanak.

A Virtus Lanciano jelezte, hogy éppen a kiegyensúlyozottsága és gyakori meglepetései miatt érdemes követni az olasz másodosztályt, mert kikaptak a Trapanitól. Egyetlen szerencséjük, hogy a botlást képtelen volt kihasználni az Avellino, miután a Cesenával csak 0-0-át játszottak. És ahogy megjósoltuk, nem nyert, de nem is kapott ki a Padova, szintén 0-0-ra végeztek a Crotone ellen. Laczkó úgy tűnik, beverekedte magát a padovai kezdőbe, amit újabb sárgával honorált, és nagyjából 20 percet Feczesin is kapott. Nagyon rájuk fér, hogy Rocchi bevethető legyen, mert még mindig kiesőhelyen állnak.

A Latina folytatta szép menetelését, zsinórban harmadszorra nyert a tuti kieső Juve Stabia ellen. Ezzel az eredménnyel természetesen még mindig osztályozós helyen állnak, és bár szép lenne három Lazio-tartományt képviselő csapat a Serie A-ban, a harmadosztályból idén feljutó latinok valószínűleg nem fognak az első nyolcban végezni, hogy erre esélyük nyíljon.

Egyébként szintén nyertek a rájátszásra hajtó csapatok: a Varese 2-1-re gyűrte le a Cittadellát, míg a Spezia idegenben győzött a szebb napokat látott, kiesésre álló Reggina stadionjában. A Siena modenai döntetlenje és a Pescara 4-2-es Carpi verése pedig alig volt izgalmasabb annál, mint amilyen hosszan mi most megemlékeztünk róla.