A trequartista

Edzői karrierje legelején, 2001-ben Mancini egy, A trequartista című tanulmánnyal mutatkozott be a szakma előtt. Olaszországban szokás, hogy a szövetség évente olyan speciális üléseket tart, ahol az aktív edzők egymásnak mutatják be saját téziseiket, és megbeszélik, továbbfejlesztik, esetleg kölcsönösen alkalmazzák egymás fejlesztéseit. Az akkor még tapasztalatlan, és rögtön játékosévei után érkező Mancini dolgozata nagy feltűnést keltett, és azonnal felfigyeltek rá, mert okosan, lényegre törően és közérthetően foglalta össze az olasz futball egyik legfontosabb – és már akkor is eltűnőben lévő – posztjának jellegzetességeit. Az sem lehet ezek után véletlen, hogy nyilvánvaló hiányosságai ellenére, még mindig az edzői szakma felsőházában foglal helyet.

A tanulmány megírásakor aktív trequartisták

A tanulmány megírásakor aktív trequartisták

Már gyerekkorom első meccsein is sajátos helyzetben találtam magam a pályán: a középpályások és a támadók között. 13 éves voltam, és felemelő élményt jelentett. Mindig a játék középpontjában lehetettem, támadásokat indíthattam, lényegében szabad kezet kaptam, egyszerűen csak legjobb tudásom szerint ki kellett szolgálnom a társaimat, illetve a második vonalban akár nekem is gólt lőnöm. Nagyon szórakoztató dolog volt, hogy ennyire fontos része vagyok a csapatomnak. Az a fogaskerék akartam lenni, akitől a leginkább működik a szerkezet.

Aztán 16 éves koromban bemutatkoztam a Bolognában a Serie A-ban, de nem trequartistaként, hanem csatárként. Edzőnk, Tarcisio Burgnich bízott a fiatalokban, nekem is hamar megadta a lehetőséget. Egy hibát azonban elkövetett, még akkor is, ha nekem személy szerint jól ment a játék, és 9 gólt szereztem a szezonban: a csapat taktikai egyensúlya megborult, és egyre csak süllyedtünk lefelé a tabellán. A bajnokság végén a Bologna kiesett, engem pedig megvásárolt a Sampdoria. Itt végre a rendes helyemen játszhattam, az egész felkészülésem ennek jegyében telt. Aztán elkezdődött az új szezon, és az álmom hirtelen összetört. Az edzőm kizárólag, mint támadó számolt velem.

Adott játékosok átlagos cselezési mennyisége, egy meccsen, illetve ennek százalékbeli aránya az egész csapathoz képest

Adott játékosok átlagos cselezési mennyisége, egy meccsen, illetve ennek százalékbeli aránya az egész csapathoz képest

Mára nem vagyok focista, de az aktív éveim szinte kizárólag úgy teltek, hogy csatárt kellett játszanom. Mégis azt hiszem, hogy jobb karrierre lettem volna képes, ha eredeti szerepemben maradhatok meg, mint irányító. Azért mondom ezt, mert egy olyan játékos, akinek irányítói képességei vannak, sokszor ezer más helyen kap szerepet, csak nem a sajátján, mert egy képzett és okos focistát luxus egy olyan taktikában használni, ami kizárólag egy szerepre ad neki lehetőséget. Az edzőknek viszont tudniuk kéne használni az ilyen típusú játékosokat, azok eredeti szerepein. (Itt mindenképpen meg kell említenem, hogy a bekezdésben taglalt probléma általános minden trequartistánál: elvétve játszhatnak csak valódi helyükön. És bár eszem ágában sincs a legnagyobbakhoz mérni Stefano Maurit, de egy évvel ezelőtt írtam a karrierjéről egy posztot, ahol pontosan ugyanezek a problémák köszöntek vissza, érdemes elolvasni.)

Az irányítók gólpasszai, illetve gólszerzéseik, százalékos arányban a csapat egészéhez viszonyítva - óvatos becsléssel megállapítható, hogy minél kisebb a klub támadóereje, annál többször fejezi be a támadósokat maga a trequartista

Az irányítók gólpasszai, illetve gólszerzéseik, százalékos arányban egymáshoz viszonyítva – óvatos becsléssel megállapítható, hogy minél kisebb a klub támadóereje, annál többször fejezi be a támadósokat maga a trequartista

Ki az a trequartista és hol játszik a csapatban?

Egy ilyen játékos ihletett módon képes pályára lépni, erős technikai képzettséggel rendelkezik és precíz, megbízható karakterrel. Mindezek mellett kiszámíthatatlan, változatos módon tudja megjátszani a támadókat, jól cselez, nincs sok jelenléte a védekező-harmadban és a középpályások, valamint a támadó/támadók között helyezkedik el.

A Bologna taktikája és irányítója elhelyezkedése

A Bologna taktikája és Locatelli elhelyezkedése alaphelyzetben

Történelmi kitekintés

Zico, Platini és Maradona szolgálja számunkra a legjobb példát, az olasz futball elmúlt 20-25 évéből, erre a pozícióra. Az 1990-es években krízisbe jutott a trequartista-poszt, az edzők fokozatosan kezdték eltüntetni a hagyományos tízeseket, hogy ezzel stabilizálják a csapatvédekezést. A változtatások nehezen érthetőek, és roppant fizikális focit hoztak el, mert a szakemberek egyszerűen lefojtották a kreatív játékosokat. Szerencsére az utóbbi években megfigyelhető egy kis visszarendeződés, például a Bresciánál és a Juventus-nál.

Verón támadásbeli szerepe a Lazio 4-4-2-jében

Verón alaphelyezkedése a Lazio 4-4-2-jében

Napjaink tízesei – Zidane, Rivaldo, Rui Costa – ugyanúgy áldott és tehetséges játékosok, de jelentősen különböznek az egy generációval ezelőtti irányítóktól. Technikai képzettségük ugyanolyan vitathatatlan, mint Zicóéknak, de jóval komolyabb fizikális felkészítésben volt részük, így könnyebben tudnak bekapcsolódni a védekezésbe és a labdatartásba. Ma már egyszerűen nem elegendő a kivételes képzettség vagy a 360 fokban való, kiváló látás, ha nem párosul kemény, fizikai munkával. Ez egyben magyarázatot jelent arra is, hogy az alsó-középházi és kiesőjelölt csapatok szinte teljesen lemondtak a hagyományos tízesekről, mert nem engedhetik meg maguknak egy ember kiesését a védekezésből.

Totti támadásbeli feladata a Roma 3-4-2-1-es felállásában

Totti alaphelyezkedése a Roma 3-4-2-1-es felállásában

Baggio támadásbeli feladata a Brescia 3-4-2-1-es felállásában

Baggio alaphelyezkedése a Brescia 3-4-2-1-es felállásában

Rui Costa feladata a Fiorentina 4-4-1-1-es felállásában

Rui Costa alaphelyezkedése a Fiorentina 4-4-1-1-es/4-3-1-2-es felállásában

Milyen formációban a leghasznosabb a trequartista?

Nincs igazán felálláshoz kötve, hogy hol tudja a legjobb teljesítményt nyújtani egy irányító, már csak azért sem, mert sok csapat nem csak szezononként, de akár meccsenként is megváltoztatja a taktikáját. Jelenleg a csapatok jelentős része erős, belső-középpályás sorral játszik, mint a Bologna, Parma, Inter vagy Vicenza, de lehetne még sorolni. Más csapatok, mint a Fiorentina vagy a Juventus, a 4-3-1-2-ben bíznak, szintén erős és dinamikus középpályás-sorral. Pár klub bízik a hagyományosabb taktikákban, mint a Lazio, ahol 4-4-2-ben állnak fel. Itt az egyik belső-középpályás, Verón lép fel a támadásokhoz, és végzi el – alapvetően irányítóként – a védekező feladatokat is. Megint más csapatoknál a trequartista egyszerűen a csatár mellett kap szerepet, egyértelműen a támadóvonalban, példának okáért a Bresciában.

A Juventus taktikája és irányítója elhelyezkedése

A Juventus 4-3-1-2-es felállása és Zidane alapelhelyezkedése

Mit csinál a trequartista a pályán?

Képernyőfotó 2013-12-18 - 15.23.37

Verón passzolási hőtérképe a Lazióban

Rui Costa passzolási hőtérképe a Fiorentinában

Rui Costa passzolási hőtérképe a Fiorentinában

Micoud passzolási hőtérképe a Parmában

Micoud passzolási hőtérképe a Parmában

Fiore passzolási hőtérképe az Udinesében

Fiore passzolási hőtérképe az Udinesében

Zauli passzolási hőtérképe a Vicenzában

Zauli passzolási hőtérképe a Vicenzában

Őszintén azt gondolom, hogy irányítónak egyértelműen a legmagasabban képzett játékosok alkalmasak. Nagyon komoly taktikai intelligencia is szükséges hozzá, valamint az a képesség, hogy a váratlan húzásai után, destabilizálja az ellenfél védelmét. A pálya központi oldalán kell maradnia, kevés szélre mozgásokkal. Bár ő maga általában az ellenfél kapujának háttal állva kapja a labdát, de a fejében már akkor késznek kell lennie az egész támadásnak. Egy átlagos irányító nagyjából csapata passzainak 25 százalékát vállalja magára. Baggio esetében ez a Bresciában 33,7 százalék, de Pirlo is 32,2 százalékos mutatót hoz.

Egyes irányítók meccsenkénti keresztlabdái, illetve azok százalékos aránya a csapat többi tagjához viszonyítva

Egyes irányítók meccsenkénti keresztlabdái, illetve azok százalékos aránya a csapat többi tagjához viszonyítva

A védekezésben mára szintén fontos egy trequartista feladata. Meccsenként nagyjából 10-11 labdát passzol vissza a védelem felé, ez átlagosan 6 százaléka a hátrapasszoknak. Egyénenként ez is változó: Verón mutatója a Lazióban 7,9 százalék, Locatellié a Bolognában 7,6 százalék. Érdekes, hogy ebben a legkevésbé hatékonyak éppen a legtechnikásabbak: Zidane mindössze 4,9 százalékot mutat be, Baggio pedig 4 százalékot.

A 3-4-2-1-ben való elhelyezkedése az irányítónak, támadáskor.

A 3-4-1-2-ben való elhelyezkedése az irányítónak, támadáskor – kilép a szélre, onnan játssza meg a csatárokat, összehangoltan a registával (8)

A 4-3-1-2-ben való elhelyezkedése az irányítónak, támadáskor.

A 4-3-1-2-ben való elhelyezkedése az irányítónak, támadáskor – magasan fellép, közvetlen passzokat kap a registától (8)

A 4-4-1-1-ben való elhelyezkedése az irányítónak, támadáskor.

A 4-4-1-1-ben való elhelyezkedése az irányítónak, támadáskor – a jobbszélső is magasan fellép

Védekezésben a 3-4-1-2

Védekezésben a 3-4-1-2 – az irányító visszalép a belső középpályások vonalába, a mediano (4) és a regista (8) közé

Védekezésben a 4-3-1-2

Védekezésben a 4-3-1-2 – az irányító visszazár, szükség esetén a szélekre, vagy a belsőközéppályás-sorba

Védekezésben a 4-4-1-1

Védekezésben a 4-4-1-1 – szintén a szélekre vagy a pálya belső részére zár vissza

Következtetések

Számomra is érthető, hogy egy csapat alapvetően kiegyensúlyozottan és jó védelemmel akar játszani, én mégis fontosnak vélem, hogy legyen egy ember, aki képes a következőkre:

– különbséget jelent saját csapata számára,

– vállalja a komoly döntésekért a felelősséget,

– kisegíti technikailag kevésbé képzett társait,

– jobbkeze és szükség esetén bajtársa az edzőnek, ha nem mennek jól a dolgok,

– valamint megmozdulásaival szórakoztatja a közönséget, még akkor is, ha ez időnként a szakmai stáb rosszallását válthatja ki.

Baggio megkapja a labdát

Baggio megkapja a labdát

Kicselezi Van der Saart

Kicselezi Van der Sart

Gól

Gól

Mi ennek az egésznek az egyik tanulsága? Az, hogy az ember később hajlamos elfelejteni a saját jótanácsait is, lásd Mancini Internél töltött éveit. Csabinter, a nagyszerű Nerrazzuri-blog – költöznek ők is velünk – írója kérdésemre ezt válaszolta:

– Kezdetben egyáltalán nem használt trequartistát, mert az akkor divatos 4-4-2-ben rajzolta fel a csapatot, amiben általában a balszélre kitolt Sztankovics vagy Recoba “irányított”. Középen Verón szervezkedett, de nem előretolva, hanem sok-sok védőfeladattal. Később Figo osztogatott a jobbszélről, ritkán vitte be az ékek mögé, illetve 07/08-ban Jimenezt rakta párszor 4-3-1-2-ben oda, de összességében elmondható: az Internél keveset alkalmazta a kedvencét.

Zidane labdát kap Del Pierótól

Zidane labdát kap Del Pierótól

Kicselezi a védelmet - hagyományos, irányítói készség

Kicselezi a védelmet – hagyományos, irányítói készség

Góllal fejezi be az akciót - másodlagos irányítói feladat

Góllal fejezi be az akciót – másodlagos irányítói feladat

Korábbi taktikai posztokat itt találtok.

A tanulmányért és képekért, ábrákért köszönet az olasz szövetségnek és Mancininek, az egyes szakszavak magyarázatáért és problémás kifejezések, mondatok angolra fordításáért a Soccer Translator-nak.