A hülyére verés művészete

Nem állítunk hülyeséget, ha a hétvége tanulságát abban az egyszerűen megfogalmazható tanulságban keressük, miszerint a nagyságrendileg eltérő adottságokkal rendelkező csapatok összecsapásából a hülyére verés eszközével kerültek ki győztesen a jobbak. Ez a Serie A-ban korántsem megszokott mutatvány, de a gólok számánál is jobban mutatja a kijelentés igazságát Matuzalem ernyedt provokációja a szurkolók felé, Pinilla kényszeres szövegelése, vagy a Livorno edzőjének menesztése. Utóbbi átvitt értelemben, előbbiek meg ténylegesen értek piros lapot. És mindegyiket egy totális beárazás előzte meg.

Amauri nagyjából másfél éve nem duplázott, és ugyan most is egy büntető kellett hozzá, de ezzel csak még hangsúlyosabbá vált az általunk is régóta szajkózott tény: a Livorno úgy fog kiesni, ahogy a kommunizmus is a lefolyóba került a világ szerencsésebb felén. Az értelmesebb, használhatóbb játékosaik lassan-lassan elgondolkodhatnak azon, milyen kimenekítési módokat válasszanak maguknak. Adná magát a helyi születésű Allegri alkalmazása, de elég valószínű, hogy ha idén más csapatnál is munkát vállal, akkor nem tarthat igényt a végkielégítésére. Meg már amúgy is kinevezték Perottit.

Ugyanezt a földbe döngölést mutatta be a Napoli Veronában. A Hellas első alkalommal nem nyert hazai pályán, de most legalább emlékezetes módon vetettek véget a sorozatuknak. Összességében a meccsnél meg izgalmasabb volt, hogy a bajnokság feléhez érve végre olasz játékos is gólt szerzett a nápolyiaknál. Érzésem szerint beindult a megállíthatatlan gépezet, amihez a napokban még csatlakozhat is a veronai Jorginho.

Nahát, de ami Bolognában történt, az végre-valahára igazán calciós volt. Reja egy dologban hisz, először, leginkább és megdönthetetlenül: ne kapjon gólt a csapata. Minden más messze ezt követően jöhet. És tény, az idény során először fordult elő, hogy egymás után két meccsen is érintetlen maradt a Lazio hálója. Annyit még, hogy a bolognaiak Floccarira, a Lazio meg a Juventus azon csatárára utazik, akinek segítség nélkül képtelen vagyok leírni a nevét, és most büszkeségből sem használok másolás plusz beillesztés módot. Legyen elég annyi, Lotito már 6 milliót is készséggel adna érte.

Nem mintha a Torino annyira egyszerű ellenfél lenne idén, de a Fiorentinának Gómez és Rossi hiányában alaposan kinéznek a nullázós meccsek. Aztán, hogy a ma hivatalossá váló Matri-kölcsön mennyit segít nekik, az a jövő kérdése, de itt és most elég valószínűnek tűnik, nem az elmúlt másfél évben 9 bajnoki gólig jutó krémcsatár fogja húzni az igát. Annál inkább menő dolognak tetszik Anderson Firenzébe hozatala. Tekintsünk el a fanyalgástól: ez bizony kőkemény, farokmutogató presztizsigazolás. Merjük, akarjuk, tesszük. És elhozunk bagóért egy pár éve 31 milliót is megérő játékost.

Sok okosat képtelenség elmondani a rohamsebességgel közlekedő Juventusról, akik éppen szardíniai győzelmükkel állítottak fel klubcsúcsot, egymás után 11 nyertes meccset számolva. Bajnokok lesznek, és kész.

A mégoly kedvező fejlemények ellenére is elég nehéz elképzelni a Catania bentmaradását, és ez elég rémületes tény, ha az elmúlt évek is eszünkbe jutnak. Bár az érdekes az, hogy a szoros helyezkedés miatt az Atalanta is egyszer-egyszer megborzonghat.

A Genoa sikeresen végrehajtotta azt a bravúrt, amire hosszú évekkel ezelőtt még a Chievo volt képes, egy Milan elleni meccsen: egyetlen alkalommal sem lőttek kapu felé. Mármint nem kapura, hanem úgy egyáltalán. Kíméletet nem ismerő, predátori elszántsággal söpört rajtuk keresztül a Roma, akiknél az égvilágon semmilyen problémát sem jelentett két három eltiltottuk.

Gyanús, hogy az év egyik meccsét játszotta egymás ellen a Sassuolo és a Milan. Hamar elhúzó vendégek, még gyorsabban feltámadó hazaiak, divatos Ray Bant viselő Di Francesco, emberemlékezet óta először 20 év alattiként mesternégyest szerző Berardi, válogatott formában lévő Bonera, beszívott Abbiati: minden volt, tényleg. És még Allegrit is kirúgták.

Genovában őszinte csodálatomra tényleg az a meglepő, hogy Mihajlovic példásan összekapta a Sampdoriát. A kedvetlen, szétesett és egy durcizó Di Natalét is soraiban tudó Udinese viszont kezd rég látott mélységek felé tartani.

Milánóban csekély 71 százalékos labdabirtoklással hozta le a Chievo elleni meccset az Inter, bár ugyanúgy 9 kapu felé tartó lövésük volt, mint az égből zúgó csacsiknak. Thohir elég szarul mutatkozott be az elmúlt hetekben, ellenben példamutató üzletembernek tűnik, ami igenis becsületre méltó. Mert ha nagyon akarna, valószínűleg el tudna költeni egy jelentősebb pénzmennyiséget januárban is, de nem minden milliárdossá vált vállalkozó szinonimája az olajos arab, komcsi seggnyalóból kiskirállyá vált orosz, vagy Cragnotti. Thorir őszintén elmondta, hogy kiadásokhoz először bevételek kellenek, ő pedig nem azért érkezett az Interhez, hogy fenntarthatatlan költségvetést irányozzon elő, és felverje az árakat. Mikor annyi helyen olvassuk a modern labdarúgás szapulását, az ilyen klubvezetők több tiszteletet érdemelnének. Mindenesetre az Inter már 10 pontra van az utolsó BL-helytől.