Gila védelmében

Egy ideje érlelődik bennem ez az írás, habár olyan nagy tisztelője soha nem voltam Gilardino személyének és játékának. Pontosítok: amint az ki fog derülni, nagyon komoly tisztelője vagyok, de különösebben soha nem mozgatott meg. Bár van benne egy amorózó báj, ha értitek, mire gondolok.

Gilardino az a játékos, aki közel bámulatos karrierje ellenére alig-alig szerzett magának híveket. Amíg a tőle sok szempontból elmaradó Toni mondjuk sokkal nagyobb népszerűségre tett szert, addig Gila mindig megmaradt az éppen megtűrt, elfogadott, de ferde szemmel figyelt gyerek szintjén. Azt pedig igen kevesen gondolják – betudom ezt tájékozatlanságnak -, hogy nincs nála sikeresebb, jobb és megbízhatóbb prima punta. Nem most, 2014-ben, hanem en bloc a kétezres években. Bizony.

Nem a Wikipedia 2 akar lenni a poszt, ezért kezdjük csak simán ott, hogy 2003-as, pármai berobbanása óta alig akadt kifejezetten rossz szezonja. És jó, ha eloszlatunk egy közkeletű tévedést is:  Gilardino nem bukott meg a Milanban. Ha 94 meccsen 36 gól bukásnak számít, akkor kevesen mondhatják el, hogy nem buktak meg. Inzaghi és Pato végül kiszorították, de az egyszerűen nem igaz, hogy rossz lett volna. Az utolsó milánói éve nem sikerült jól, de előtte zsinórban két évben bőven 10 gól felett termelt. Később Firenzében 3 éven keresztül stabilan kétszámjegyű gólt szerzett, első szezonjában 19-et. Idén is már 11 gólnál tart, és 2003 óta – ez 11 év – mindössze 2 év volt, amikor nem rúgott legalább tíz gólt a bajnokságban. És még mindig nem öreg, 31 éves.

Nem tudtok a posztján – prima punta, mást várni tőle nem az ő hibája – olyan játékost mondani, aki tendenciózusan jobb lenne, nem csak az elmúlt évtizedben, de akár idén vagy tavaly. Toni most jó évet fut, de előtte évekig szenvedett, Vieri az évtized második részében említésre sem méltó, Iaquintának inkább egy-egy jobb éve volt, semmint sorozatos sikerei, Osvaldónak a két római éve volt csak igazán jó, Pazzini sincs sehol Gilardino távol- és közelmúltbeli eredményeihez képest, Delvecchio meg ilyen eredményességi ráták között nem rúg labdába.

Se most, se az elmúlt 10 évben nem volt nála eredményesebb befejező csatára az olasz válogatottnak. Az elmúlt 2 évet nézve is csak Balotelli ér fel hozzá, de csak ebben a tekintetben.
Részemről ez csak baromi nagy kalaplengetést érdemel, mert úgy alkalmazkodott az 5-6 év alatt is nagyot változó futballhoz, amire Iaquinta és Toni – hogy csak két válogatottbeli riválisát említsem, ahol Toni esetében az idei év a kivételt erősíti – nem tudtak sehogy reagálni, egyszerűen eltűntek.

Nekem Gilardinóról mindig a szorgalom és a meló jutott eszembe, nem a mindent elsöprő tehetség, de látszólag “ennyi” is elég volt ahhoz, hogy mindazt elérje, amit leírtam. Még így sem volt olyan gólérzékeny, mint Inzaghi ihletett pillanataiban, nem volt olyan fizikuma és kifejezetten klasszis skillje, mint Toninak, vagy nem volt olyan elsöprő, mint legjobb éveiben Vieri, de Prandelli helyében még 2014-ben sem gondolkoznék sokat azon, hogy ki legyen a prima puntám – feltéve persze, ha ez kell neki, mert nyugodtan lehet centerek nélkül is játszani, és az sem kérdés, hogy Osvaldo, Rossi, de Quagliarella is sokoldalúbb.

Még valami: a jelenleg aktív játékosok közül csak Totti – aki ugye enyhén más kategória – és Di Natale szerzett nála több gólt, igaz, utóbbi valamivel kevesebb meccsen. Viszont csak 13 gólra van Totótól Gilardino, és ha Di Natale valóban visszavonul, Gilaridno meg nem lép le az USA-ba, akkor meglehet a Totti utáni hely.
Gilardino után a most aktívak közül Toni jön, de 49(!) góllal elmaradva.

Visszatérve a bevezető sorokhoz, lehet egysíkú bójázni – hisz alapvetően az, erre nevelték -, értetlenkedni, hogy nincs nála jobb alternatíva – miért kéne jobb alternatíva egy olyan csatárnál, aki az elmúlt tízenvalahány évben átlagosan minden harmadik meccsén gólt lőtt -, de egyet nem lehet, maximum csak elfogultan és reflexből, tudás nélkül ítélve: nem elismerni.

Alberto Gilardino a legjobb olasz center, és egyértelműen ott van a helye a vb-n.1962266_718508694850518_1963958741_o

Belőle ugyan nem lett trequartista, mint Manciniből, de utóbbi se tudta akkor még, kivel fotózkodik. (forrás: Kislány, nagy foci)