Lábvíz és az óceán

Gonzaga újra meglepett minket egy vendégposzttal – tehetné gyakrabban is – ezúttal a ma esti, valóban nagyon fontos El-elődöntőről. Mikor is jutott utoljára olasz csapat UEFA/El-döntőbe? Innentől övé a szó.

Nagyon kíváncsi vagyok a ma kezdődő Benfica-Juventus Európa-liga elődöntő párharcra, és nem csupán a továbbjutó kiléte izgat. Kíváncsian és Serie A szeretőként pesszimistán szorongva várom, vajon melyikük mennyire minőségi focit játszva, milyen produktivitással, aktivitással, dominanciával lép a porondra. Az egyik előző ilnostro poszthoz már írtam egy Weltschmerz hangoltságú kommentet. Természetesen semmi megértést nem kaptam 🙂 , a válaszok a klubfanok érzelmi kötöttségeit bizonyították, s úgy érzem kicsit elbeszéltünk egymás mellett, vagy talán nem fogalmaztam elég pontosan, non lo so. Az esti nagy esemény előzeteseként nekiugrom újra.

Számomra nagyon szépen és izgalmasan kezdődött ez a szezon, de időben előrehaladva egyre távolabbról, egyre kiábrándultabban követtem az olasz első osztály eseményeit. A Juventus fölénye és a játékának a minősége közötti diszkrepancia, a Juventus győzelmeinek határtalan könnyűsége a kiábrándultságom elsődleges oka. Ez a bajnokság egy lábvíz.

Mindaz, amit s4tch a bianconerin, a beharangozó posztjában leírt, igaz. A Juventus rangos történelemi nagyklub, a Juventus keretében világklasszisok vannak, aranypöcsü Conte irányításával három éve folyamatosan épül a csapat. De, s itt jön a saját kiegészítésem, a Juventus ugyan Európa közvetlen élvonalába tartozik, de nem a legeslegközvetlenebb élvonalába, magyarul jelenleg nem BL esélyes nívó, a Juventus taktikailag három éve ugyanazt a fost az alapvetően ékegyszerűségú, háromhátvédes, középpályán tömörülő előadást ismétli.

A fenti bekezdés állításai mellé helyezzük el a következőket, hogy a Juventus a történelmi csúcsot, a soha nem látott 100 pontos határt feszegeti ebben a bajnokságban, miközben a saját kvalitása szerint a csapat összesen a BL kiesést követő egy hónapban játszott folyamatosan jól. Hogy az októberi önmagamat idézzem: “Mindettől függetlenül a Juvéből hiányzik valami. Némi bors, vagy paprika… és az egész csapat a potenciája csekély hányadával operál.” Szerintem az utóbbi hónapok seriés Juve meccsek második félidejét a fanok is csak a mélységes kötödésük okán nézik meg, ha egyáltalán… meglepődnék, ha az otthoni TV nézés magányában, titokban, időnként nem nyúlnának a távkapcsolóhoz. És a Juve mindeközben csak nyer, csak nyer, csak nyer. Félreértés ne essék, nem a Juve hibája. Az ellenfeleké.

A szavannán az állatok királyát, amikor jóllakott és elnehezült, a hiénák néha elkergetik dögtől. A Pó mellett idén az álomkorban szenvedő oroszlán első mordulására behúzott farokkal gerincre vágják magukat. Hol vannak ebből a bajnokságból az Osasunák, Hoffenheimek, Stoke Cityk (na, nem a játékára célzok)? És megint mondom, a Juve jó, kiváló, de ennyire nem jó, ennyire semmiképpen sem mutatja magát rendszeresen jónak, sőt. A taktikája egyszerűségét nem is említve. És a Serie szempontjából ez a jelenség rossz, szerintem kifejezetten rossz. A Serie nem az ukrán bajnokság, s ne is legyen az.

Este kemény meccs jöhet. Az olasz nagycsapatok a Pireneusi félszigetről érkező gárdák közül rendszerint csak a Realt és a Barcát veszik igazán komolyan. Vesztükre. Ki ne emlékezne a Lazio-Valencia, a Depor-Milan, az Inter-Valencia párharcokra, amelyeknek olasz szemszögből igen frusztráló lett a végeredménye. Az Európa-ligában idén a mostanában megszokottnál kevésbé átütő Porto is megfirkantotta az ’összevásárolt’ Napolit. Elő szokott jönni a nem szeretem feeling a bátor, gyors, kombinatív focit játszó, az Európai élmenőkkel vívott ki-ki csatákhoz hozzászokott pireneusi kiscsapatok 🙂 ellen.

A Juve most bizonyíthat. Nem nekem, maguknak. Magasba emelheti a Serie Zászlaját. Ők egyedül. Az óceán partján megmutathatják, hogy a Serie nem lábvíz, és a hazai ellenfelek okkal vágják hasra magukat az uralkodó előtt. Okkal, még ha a tarkó fölé emelem a kezemet tevékenységben a lelkesedésük Mussolini katonáihoz méltó módon olaszosan visszatetsző. Hogy a Juventus még nem felejtett el focizni, csak nincs kinek, nincs miért erőlködni. Vagy az olasz csapatok is megláthatNÁK, hogy a Caesar meztelenebb, mint hiszik.

(Két kiegészítés, a második bekezdésben leírt kommentemre kapott válaszok féle kommenteket megelőzendő: Egyrészt a Roma idénye számomra jelentősen különbözik a Juve idényétől. A Roma éve annus mirabilis,

„Ahogy a távoli visszhangok egyberingnak
valami titkos és mély egység tengerén,
mely, mint az éjszaka, oly nagy, és mint a fény,
egymásba csendül a szín és a hang s az illat.”

amikor az akarat, az ösztön egyként, az edző, a játékosok, a közönség hirtelen és tökéletesen egymásra találtak, minden jel és érzet a bajnoki címet eredményező csodás idény felé mutat. Ők, amennyire egy 38 meccses, 10 hónapig tartó időszakban ez elképzelhető, a tudásukhoz mérhetően 100%-osan szerepelnek.

A Juvé Seriés produktumára, ahogy a fentiekből gondolom kiderült, közel nem tartanám igaznak a 60-80%-ot (?) sem. Másrészt, volt, aki szerint a Serie szempontjából sokkal rosszabb, hogy amikor a Juve jól játszott, vagyis decemberben, a Roma meccs környékén, akkor átgázolt a mezőnyön, köztük ugye a csodás szezont futó Román is. Hogy a bajnokság nyilvánvalóan legkiemelkedőbb csapata, éppen formában, jól játszva, agyonveri az ellenfeleit, akár az aktuális legerősebbeket, semmi bajom, természetes. Lásd őszi BM-Dortmund, Barca-Real 5-0. Azzal annál több, amikor lagymatag produkció mellett hónapokon keresztül senki sem képes ellenük semmire, miközben ők ráadásul nem a BL trófea/ év csapata/ korszakos csapat szint szerint teljesítenek, hanem maximum egy Európa-liga 100 pontos bajnoki cím kombó jöhet. Az ukrán, portugál bajnokság szintje ez. Nulla az Inter és a Milan, a Juventus két hazai, hagyományosan nagycsapat ellenfelének idei teljesítménye, de akkor is!)