Questo é il derby di Milano!

madonnina_derbiMikor meghallja az ember a szpíkertől ezt a mondatot, már abba beleborzong: persze előtte már az sem utolsó dolog, amikor a stadion előtt látod azt az embertömeget, akikkel hamarosan egy légtérben leszel. A milánói derbi a kanyarok részéről ezúttal talán visszafogottabb volt, ettől függetlenül nem kérdés, hogy minden egyes buszon töltött perc megérte.

Ha nem is égett derbi-lázban a város vasárnap, de nem volt nehéz kitalálni, hogy milyen rendezvény lesz estére: a létező összes helyen milanos és interes relikviák, így hát egy gyors San Siro üdvözlés után mentünk is a Dóm térre – járuljunk hozzá minél hamarabb csapatunk éves költségvetéséhez, hadd ne kelljen majd nyáron magyarázkodni a mercato alatt. Néhány jó tanács mindazoknak, akikhez a sors olyan kegyes lesz, hogy egyszer eljutnak ide: a néger árusoktól semmit ne fogadjatok el, és legfőképpen arra ügyeljetek, hogy a kezetekre ne tudjanak semmit rákötni. Egy semmit érő karkötővel próbálkoznak általában, miközben azt hangoztatják, hogy ez természetesen „GRATIS”, „ONLY FOR YOU, IT’S FREE!” – ami meglepetésre még sem az, miután rákötötte a kezedre. Addig üldöz, míg nem fizetsz neki 2-3-4-5 eurót. Nem csak a belvárosban, hanem Milánó kvázi bármelyik pontján feltűnnek, szóval okosan mindenhol. Ha pedig a vásárlásra utaltam korábban: a kihagyhatatlan Milan/Inter store-ok mellett a Dóm térnél (konkrétan a Dóm mögött) található focis bolt, baromi sok mezzel, ereklyével – Sautól kezdve Immobiléig mindenki mezéből van lehetőséged választani, érdemes benézni. Főleg, ha az embernek olyan barátai vannak, akik a Rómának és a Fiorentinának szurkolnak, az Interes cimbinek könnyen találsz bárhol. A stadionhoz érdemes már késő délután kimenni, akár a délután hármas időpontot is be lehet lőni: van egy feelingje, amikor TV-n nézed a San Siro előtt a Sky körkapcsolását – persze mindezt egy raklap tifosival. Egyébként meglepően sokan beszélnek magyarul: na persze nem többszörösen összetett mondatokra kell gondolni, de mi két pincérbe is belefutottunk, akik látván, hogy mit totózunk a kínálatnál, megkérdezték, hogy honnan jöttünk, majd egy hangzatos „Jó napot kívánok!”-kal válaszoltak, plusz 1-2 kifejezés még ment – melegedett tovább a szívünk. A stadionnál egész jól be lehet kajálni, és a kiszolgálásra sem lehet panasz, legalábbis minket elég gyorsan lerendeztek mind a meccs előtt, mind a meccs után – pedig majd’ éjfél volt, és az előttünk álló 6 olasz nagyon megkeverte a csávót, aki már kezdett pirosodni: négy kaját kértek, de csak hármat fizettek, és állítólag nem olyat kaptak, amit kértek, de végül kiegyeztek, mi meg gyorsan megkaptuk a pannininket.

P1050946

A második egyből egy Honda mez!

P1050948 Ott kell majd bemenni!

Viszont ennyire nem szaladunk előre: a 18:45-ös kapunyitás egyre inkább közeledett, így  végre megszabadulva szatyrainktól, meg is rohamoztuk a hetes kaput. A beléptetés simán ment, mindössze egy, füstbombára irányuló kérdést kaptam a biztonságistól, de gyakorlatilag 6 kést is bevihettem volna a James Bond filmekből eltanult helyeken – a kutya nem nézte. Nagyon komolyan szíven üt, amikor felérsz a lépcsőkön, és egyszer csak eléd tárul a San Siro – szinte hihetetlennek tűnik , amint belépsz, meg is szűnik a külvilág számodra. Az olaszok nem kapkodják el a dolgokat, fél kilenc körül jönnek a legtöbben – mi viszont azt a bő órát úgy éreztük, hogy ki maradt az életünkből. Miután egy 20 percig vizslattuk a kivetítőt, hogy kiket mutatnak a stadionból – és nem meglepően az itt feltűnő emberek fele japán volt – jöttek a korábbi gólok, feltörtek az emlékek, és persze ilyenkor kell elemet is cserélni a fényképezőben. Ha már japánok: elképesztő, hogy mennyien vannak kint. Szintén meglepő módon a meghatározó részük hátán a Honda vagy a Nagatomo neveket olvashattad ; talán nem véletlen, hogy az erőforrásokban mostanában „kopottabb” milánói csapatok keretében van egy-egy japán. Az árusoknál is top három volt a fent említett kér játékos meze: bárhol, bármilyen méretben biztosítanak számodra egy Honda vagy Nagatomo mezt, vagy a nevükkel ellátott „bármit”. Aztán eljött az idő, a Milan is megérkezett melegíteni:

A Curva Nordhoz ültünk közelebb, így értelemszerűen nem volt túl nagy ujjongás a Milan kezdőcsapatának bemutatása alatt, tippelni sem kell, ki kapta a legnagyobb füttyöt. Egyébként a táborok: megeshet, hogy a szombati Olasz Kupa döntőn történt események miatt, de most közel sem volt olyan verbális hadviselés a két fél között, mint szokás. Néhány merdázás, na meg anyák napján (bár Olaszországban nem május első vasárnapján ünneplik) Balotelli, figlio di puttana – de a Sud sem lőtt el stílusban és mennyiségben jelentősen eltérő nótákat – a meccs alatt sem. Inkább a drapik beszéltek, amik az ultramozgalom mellett foglaltak állást, mindkét oldalról. Nem minden áron egymás egészséges cseszegetéséről szólt ez a derbi, hanem inkább a közös kiállásról a kanyarok léte mellett.

A bemelegítés alatt sem történt semmi meglepő: bár Taarabtnak tényleg jó a lövő technikája, szinte minden leadott lövése a sarokba ment, és állítólag Seedorf minden meccs előtt felhívja a marokkói figyelmét arra, hogy ez még mindig egy csapatjáték, ezen az estén ez Pély Barnásan: nem jött át. Taarabt jól játszott, de nem eléggé: szinte mindig a rossz megoldást választotta a passz vs lövés kombinációból, így tippre azt mondanánk, kevés McGyvert nézett, ott bezzeg mindig eltalálták, hogy a kéket vagy a pirosat kell elvágni. Az Inter játéka elég kevés veszélyt hordozott önmagában – én azért rendesen fostam minden támadásnál, az eddigi statisztikám borzasztó volt. Kétszer adatott meg, hogy kint legyek (ez volt a harmadik alkalom) ez alatt csak Inter-gólt láttam, ebből pedig ugyan nem következik, hogy csak Milan vereséget, pedig de. 0-3, két vereség, nem csoda, hogy Nagatomo középre tett labdájánál majd kettétörtem a székem. Az Internél Hernanes játéka volt kiemelhető: gyakorlatilag minden akcióban benne volt, és e mellett nem egyszer védekezett remekül, bár a második félidőre talán belefáradt a játékba. Jonathan relatíve sok lehetőségéből semmit nem tudott kihozni, Constant bár rengetegszer felfutott, mégis rendre visszaért.  De Jong szűrése nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Palacio és Icardi szinte momentum nélkül hozta le a meccset – ugyanakkor az első félidő inkább tapogatózásnak tűnt, amiből csak ritkán léptek ki a csapatok. Pedig nem egyszer úgy tűnt, bármelyik fél csak egy kicsivel vállal több kockázatot, simán zavarba hozná a másikat ; több Inter-labdakihozatal egészen lassúra sikeredett, miközben a Milan játékosai inkább kocogtak vissza, mintsem megpróbáljanak labdát szerezni az ellenfél térfelén. Seedorf rengeteget beszél a játékosaival, szinte csak a zónán kívül tartózkodik, és a Balotelli-Kaká duó fejenként ötször biztos volt kint raporton, ettől függetlenül nagy változás nem következett be. Kissé érthetetlen volt, hogy Mario miért mozog ki ennyiszer a bal szélre, miközben Constant is rendre érkezett, sőt, Kaká is inkább ide húzódott ki, így hárman passzolgattak körben, miközben középen senki sem volt, csak Taarabt érkezett egy hullámmal később. A Milannak állt a meccs, az Inter (mint később kiderült) kapura lövés nélkül lehozta a meccset, bár Milito cseréjénél már többen fogtuk a fejünket: ha Milito és Abate együtt pályán vannak egy derbin, ott általában gól esik. Ezúttal most nem Abate, hanem Balotelli adta a gólpasszt:

A lefújást követően a hírekkel ellentétben egységet mutattak a Milan játékosai (bár az azóta lejátszott bergamói meccs ezt gyorsan meg is cáfolja), miután mindenki megölelt mindenkit, hihetetlen gyorsan kiürült a San Siro, és a csigákon hömpölygő embertömeg is örökké beleíródik az agyba. Még néhány sálat próbáltak ránk sózni, de mi inkább megnéztük, hogy miért is áll ott az a hat olasz, akikről korábban szó volt, hogy aztán nekivágjunk a 13 órás buszútnak.  Arrivederci, San Siro!

P1060004