Serie A köcsög- és balfaszválogatott – 2013/2014

Gyönyörű hagyományai vannak az ilyen posztoknak, és ez teljességgel érthető is. Ugyanis azon a téren, hogy ki és miben volt a legjobb, a közvélekedéssel ellentétben általában megvan a konszenzus. Teszem azt, nehéz lenne lenne bebizonyítani, hogy De Rossi, Strootman, Candreva – és eddig csak romanistákat soroltam -, Tévez vagy Toni nem futott kiváló szezont, ellenben a rossz arcok között már nagyobb a merítés.
Kezdjünk is hozzá, de aki csak simán a picsába el akar küldeni, és nyugtalan perceket okozni a szüleimnek, az tudja most le kommentben, aztán nyugodtabb és tisztább szívvel olvasson tovább. Vagy ne. Természetesen színtiszta 3-4-3-ban nyomulunk.

Marchetti

Sokat gondolkoztam ezen, és felmerült Frison neve is, de egy amúgy is gyászos Cataniában kapdosni a gólokat azért nem annyira gáz, mint az olasz válogatott biztos első cseréjétől az Olimpico lelátójáig kerülni. Ha valaki, hát Marchetti egészen profi saját karrierje lerombolásában. A 2010-es vb-n ugyan együtt szerepelt le a válogatottal, de Buffon sérülése miatt a torna nagy részén kezdő lehetett, majd összebalhézott Cellinóval és egy egész szezont töltött a Cagliari földes edzőpályáján. Mire a Lazio potom összegért leigazolta, Prandelli úgy elfelejtette, hogy két egészen kiváló szezon kellett az újbóli felfedezéséhez. És amikor ez megtörtént, valami megtört közte és a Lazio vezetősége között is, mert a 2014-es naptári évben csak elvétve kapott lehetőséget – igaz, már Petkovic alatt sem volt jó. Erről a meccséről pedig jobb is teljesen elfelejtkezni, egyszerűen kiejtette a Laziót az El-ből.

Chiellini

Az ember, akinek helye annyira bérelt, mint Muntarié és Matuzalemé összesen. Legyen szó alattomos hajhúzásról, játékvezető háta mögötti aljasságról vagy kisgyerekek homokvárának szétrugdosásáról, Chiellini ott van és elvégzi a melót. Idén legalább 2-3 elmaradt piros lapja volt, bár a bajnokság végén csak elérte a liga keze és két meccset a következő szezon elejéről is kihagy. Persze minden igazi nagy cselekedethez két ember kell, ezért ezt a köcsögdíjat Prandellivel megosztva kell kapja, aki semmi kirívót nem látott Chiellini viselkedésében, és míg a legendás kódex miatt Osvaldót egy kiváló egyéni szezon után simán lehagyta a Konföderációs-kupáról, addig Chiello esetében csak nagy szemekkel nézett a párhuzamot hiányoló újságírókra.

Egy jellemző kép Chiellini életművéből

Cannavaro

Félre ne értsük egymást, ő a balfasz, ráadásul egyáltalán nem saját hibájából. Nápoly hőse, tősgyökeres helyi, Serie B-től BL-ig kitart a csapat mellett, mindemellett jó védő, erre jön Benítez és különösebb indok és ok nélkül kiteszi a csapatból, hogy tavasszal már egy vadidegen helyen küzdhessen a bennmaradásért. Ilyen csúnyán az idei évben egyetlen ikonszerű játékossal sem bántak el, és ez elég szomorú is.

Mexés

Tudjátok, hogy van ez: ahogy egy Aranylabda-szavazás végső triójából kihagyhatatlan Messi és Ronaldo, úgy a köcsögválogatott Mexés nélkül nem állhat fel. A tetoválásai, a haja, az arca, a viselkedése, a mindezekért leakasztott fizetés és maga a tudat, hogy akárhogy is próbálja őt kilapátolni a Milan, ő márpedig nem megy sehova: született köcsög. És egyszer azért hagyott ki meccset, mert megégett a szoliban!!4

Lichtsteiner

Rómában is tudnának róla mesélni, hogy milyen a maga valójában Stefi/Forrest, ahogy tetszik, de Torinóban is megteszi, amit kell. Meccs közbeni kimutogatás, az ellenfél szurkolóinak hergelése vagy totál agyvesztett játék, miután valaki csúnyán nézett rá: ez mind Lichtsteiner velejéből fakad. Legalább lenne egy fokkal több, mint középszerű játékos, akkor csak-csak elnéznénk neki ezeket, de így nem. Ráadásul pár hétig szőkített tincsekkel is terrorizált a pályákon, te jó ég.

Conti/Strootman

Teljesen szimpatikus helyi vagány, de egy ilyen lista összeállításánál azért valamennyit a szakmaiságra is illik adni, márpedig a 15 sárgája és 2 piros lapja önmagáért beszél. Amilyen szezont futott a Cagliari, az eltiltásai és emberhátrányt okozó szabálytalanságai miatt akár ki is eshettek volna.

Update: A holland középpályás nápolyi mutatványáról teljesen elfeledkeztem, mea culpa, biztos a sérülésének köszönhető és hogy ennek következtében nem volt a pályán az utóbbi időben. Tudjátok, mikor harsányan baszdmegelt a kiállításakor. Köcsögség tekintetében ez mindenképpen idefér, ugyanakkor Conti mestert a lapjai miatt nem tudom kihagyni. Fogjuk fel ezt úgy, hogy Strootman sérüléséig ő a csapattag, utána Conti. Illetve, amint azt a szerzői listán is megjegyeztem, a Romától is volt idén nem egy köcsögség, hajaj, de valahogy az is olyan csapatmunkában történt, mint az egész szezonjuk. Kevin most kicsit a többieket is képviseli.

Matuzalem

Ti azt mondjátok erre, ez csak biztonsági játék, hiszen szemben a tavalyi szezonnal, idén egyetlen ember karrierjét sem zárta rövidre és egy lábat sem tört el, de én azt válaszolom, hogy aki lecserélése után képes azért pirosat kapni, mert mutogat a szurkolóknak, annak igenis itt van a helye.

Leto

Kell egy kiesőtől is valaki, de szegény Leto is a balfaszok kontingensét erősíti. Kimondva-kimondatlanul Gómez pótlására érkezett, miközben tudták, hogy a térdében több az orvosi beavatkozás, mint Aletta Ocean egész testén. Kockáztattak és nem jött be. Leto jobbára csereként pályára lépve, 3 gólt és egy gólpasszt tudott a közösbe tenni, ráadásul szinte minden egyes alkalommal iszonyat szarul játszott.

Cerci

Úgy vélem, hogy ennek és ennek tudatában nincs miért védenem az álláspontom.

Osvaldo

Ez az év igazán nem róla szólt, olyan semmilyenre sikeredett. Se egy öltözőbeli pofozkodás, se egy sértődött Twitter-üzenet, mindenki azt hitte, csöndesen lemegy a szezon – és a vb – nélküle, aztán jövőre Angliában majd megint megpróbálja felépíteni a renoméját. Majd elérkezett az utolsó előtti forduló, benne a Roma-Juventus meccsel, és valami olyan köcsög módon ünnepelte a gólját a tavaly még római színekben játszó Depp-imitátor, ami rögtön az élbolyba repítette. És erre lehet mondani, hogy akit fütyülnek, az okkal és direkt reagálhat így, de egyrészt nem ösztönlények vagyunk, hanem emberek, másrészt néha a fütyülésnek is van oka, nem tótumfaktum, hogy minden eligazolt játékost csak utálat fogad előző csapata ellen. Egy szarnak hitt szezont így kell zárni, uraim!

Icardi

Különösebben ezt a választást sem kell azoknak magyarázni, akik követték az elmúlt év olasz bulvárhíreit. Ebben a körben minden benne volt: elszeretem a legjobb barátom feleségét, a közös gyerekükkel parádézom minél többet, szerelmes tetoválások és üzenetek, közzétéve a világ összes közösségi oldalán, akár gól utáni ünneplésnél is, megkoronázva egy igazán gyomorforgató, Sampdoria elleni kirohanással. Nagyot futott a kissrác, bár egy Wanda Nara-i fenék azért nála okosabb és tapasztaltabb férfiakat is képes meghülyíteni – ez az egy, ami mellette szól.