Nagy volt a mellény, szorított a csizma

serie-ASzezon végeztével lassan indultunk be, de ejtünk még néhány szót a csapatok szezonjáról is. Első részben azok jönnek, akik odaértek (vagy érhetnek, ez még nem tiszta, mindegy). Szóval ami szerintem a lényeg: szinte minden csapatra igaz, hogy rövidebb hullámvölgyekkel, időnként nagyobb hajtással, és az alkalmankénti érthetetlen eredmények elkerülésével – vagy csak a számuk csökkentésével – többet érhettek volna el (de ez szinte minden szezonban elmondható). Csakhogy ez nem sikerült, ehelyett az egész mezőny mintha hátramenetben ficánkolt volna. Én pedig többnyire kritikusra veszem a formát, nekem ez a szezon nem tetszett. Nem az egyes fordulókról, meccsekről mondom ezt, hisz örömmel néztem minden pillanatát, megemésztettem a legunalmasabb 0-0-t is, inkább arról van szó, hogy hiába lett fényesebb a kirakat egy része, ha az épület egyre romosabb.

Juventus

Tudjuk, hogy annak idején bizony átvertek minket, ugyanis a kenyai, tanzániai és egyéb, afrikai nemzeti parkokon, szavannákon túl is létezik viruló zebrapopuláció, ez pedig ott is hagyja a patalenyomatát az olasz vidék minden jelentősebb szegletén. Megint rendre rádöbbenünk, hogy ezen az olasz vidéken a legerősebb állat a zebra, mindent eltapos, aminek csak szemernyi esélye is lenne arra, hogy összekuszálja a csíkjait. Ha már az állatvilágból kanyarodom a célegyenesre, akkor most azt mondom, kicsit az ugrik be Conte csapatáról, mint amilyen egy kutya: amit nem tud megenni, megdugni vagy elásni, azt lehugyozza, és tovább megy. Márpedig a Juve a taljánoknál a komplett mezőny ellen megcselekedte az első három dolgot, többnyire oda vissza, hogy többször fájjon, mikor már halványultak volna az emlékek, jött az újabb kaland. A határon túl viszont nem tehetett mást, farkát behúzva elkullogott, ott már nagyobb dogok adják öblös hangon az ütemet.

Juventus+v+Cagliari+Calcio+Serie+KmvGtUvuoKGl

Na de mi van a háttérben? A csillogó eredménysorok, a rekordhalmozás közepette tényleg javult a Juventus? Tényleg olyan szinten áll, mint amit a szezon mutat? Nem belekötök a sikerbe, vagy annak a végletekig megérdemelt létébe, inkább azt gondolom, a Juve mondjuk egy Tevezzel és talán egy Llorentével erősebb lett a korábbi évekhez képest, száraz dolog, de a részükről ennyi plussz is elég volt, de igazából azért van ez a kidomborodó produktum, mert az üldözők eltűntek. Mit eltűntek, egyenesen lehúzták magukat a retyón (ilyen hátrányban a Roma csillogása is csak jó bőrbe öltöztetett álca), mert a rajtot kivéve nem is léteztek, emlékük a zebrák patái által felvert, izzadsággal kevert csípős por homályába vész. Kétarcú a dolog, nem is lehet vele egyelőre mit kezdeni. Én amellett teszem le a voksom, hogy személyükben megvan a következő szezon bajnoka is, egy komolyabb címvédő sorozat beállítását hozhatja el a következő 1-2 évad, viszont ez a csapat a nemzetközi porondon nem volt több a szürke átlagnál. Az ottani tényezők mögött ugyanis apacsostól együtt lemaradnak, az olasz összérdek legnagyobb bánatára. Úgy meg még nagyobbat üt a dolog, hogy otthon döntőzettek volna az EL-ben. Emlegessük csak folyamatosan, itt csapódik keserűség az örömbe, ilyen történelmi év lehetőségét nem osztogatják csak úgy.

Ezzel kapcsolatban van bennem egy dolog. Szerintem a Juventus az EL elődöntőjének visszavágóján a Sassuolo elleni bajnoki levét itta. Ez a meccs ugyebár hétfőn volt, és Zaza révén korán vezetett az újonc, amely ezzel egyúttal megrángatta az oroszlán bajszát is (pedig nem akartam direkt állatkertet), a Juventus hármat lőve fordított. Hármat lőve akkor, amikor már 11 bajnoki óta nem lőtt ennyit egy meccsen a Juve! Akkor nem értettem ezt a parádét, már akkor úgy gondoltam, ezzel Tevezék feleslegesen lőtték el a muníciójukat (ezt sok éves fogadási tapasztalatból mondom, persze lehet, hogy csak rossz példákra emlékszem, és simán 50-50 az aránya, hogy egy ilyen ráhangolódás jól jön vagy nem, de a csütörtöki visszavágóig bennem ez motoszkált). Tömören a többiek példájával tudom hirdetni az igét: az elődöntő odavágójától a finálé napjáig se a Sevilla, se a Benfica nem nyert meccset – így kell készülni a fontos összecsapásra.

Juventus+v+Cagliari+Calcio+Serie+OJ8FNOaN5Q5lEgyébként nem tudunk mit kezdeni azzal az infóval, hogy Conte pin kódja a 352, a pályán soha nincs semmilyen meglepetés, mégsem tudják őket bajnokin megfogni. Az sem hatott az újdonság erejével, hogy a Juve egy halom meccset hozott minimális különbséggel, meglepő lehet viszont Tevez kimagasló teljesítménye, övé volt a legtöbb jobb lábas gól (17) és a legtöbb kaput eltaláló lövés is (54). Mindent egybevetve lehet örülni ennek a csapatnak – de csak és kizárólag határon belül, márpedig ez Európában még mindig egyet jelent a nem tényező kategóriával, és így bizony szűkebbnek tűnik a hatalmuk is.

busted

Roma

Mit adtak nekünk a rómaiak? Egy jó csapatot, amely a mezőny zöme ellen remek védőmunkával (amelyet csodáltam és amelynek csúcsa, hogy De Sanctis 21 meccsen nem kapott gólt) és hatékony támadójátékkal süvített, ám az érettségin jól elhasalt. Világosan látszott ugyanis, hogy a Juve ellen ők is súlytalanok, sajnos ez van (úgy sajnos, hogy az egyetlen komolyabbnak tűnő kihívó tényleg csak kihívónak tűnt, ellenük nem ért semmit). Ezt leszámítva remek volt Garcia nyitánya, aki először húzott csizmát a lábára, mégis hozzá illő fazont és típust választott. És még lábszaga sem volt.

Rudy-Garcia-Totti-AS-RomaGarcia szerint a dolgok nem alakulnak jól csak úgy a véletlen folytán, mindenki magának csinálja meg a szerencséjét. Ő megmutatta, milyen az, amikor egy edző vegytisztán csak azt csinálja, amihez ért, ez pedig nála, mint egyébként minden rendes esetben, a védekezés összeállításával kezdődik. Az elképzelésekhez illeszkedett a már meglévő, de még inkább az újonnan beszerzett játékosanyag, a tavalyi mercato legjobb húzásait (edzőstől és játékostól együtt) a farkasok csinálták meg.

Hiába Totti 1042. újjászületése, az edző munkája a csapatjátékot illetően talán DDR játékában nyilvánult meg leginkább, ő volt a csapat mozgatója, 2113 átadása az egész bajnokságban a legtöbb volt idén. Az esztétika oltárán folyamatosan könnyezek, ha rá gondolok, de Gervinho homloka Olaszországban sem lett kisebb, max jobban takarja, ellenben itt már jobban muzsikált a gyors lábakon lépkedő elefánt: 9 gólpassza akcióból a legtöbbnek számít a szezonban, mint ahogyan a 21 kihagyott ziccerével is mindenki mást maga mögé utasított.

Az elején körberágtam a Juve egyeduralmát, de nem volt ez nemi erőszak. A végén a Roma önmagától rakta szét a lábát a döngetés előtt, pl. a Catania alatt kifejezetten vonyítottak (de egyébként nem bánták) a farkasok. Értem én, hogy elszállt a végére (sőt, már korábban is) minden esély és szépítésre váró törekvés, és többnyire más csapat is ugyanígy tett volna, de az a csalfa, vak remény ott volt bennem.

Napoli

Központi téma Benitez beválása vagy kötelezőnek vélt eredményessége, amely a körülmények között lehetett volna jobb is, ezt a részt letudom annyival, hogy kezdésnek megfelelt. Napjainkban Nápoly az egyik leginkább környezettszennyezett olasz város, ha így megy tovább, pár éven belül nem lesz érdemes ott élni, a csapat viszont olykor makulátlan tisztaságot hagyott a pályán, ugyanis képes volt az ellenféllel úgy feltörölni a gyepet, hogy abban hiba nem volt. Talán emlékszünk még arra, Hamsík milyen ihletett formában kezdte a szezont, aztán jött egy másik korszak, de tulajdonképpen Benitez keze alatt jól összeálltak a dolgok: a bajnoki arany első éven (de még aztán is) kevesebb realitással bírt, mint az, hogy Rafa az életben nem rotál többet, a nemzetközi porond pedig egy szerncsétletn és kifacsart kudart volt. Tulajdonképpen váltakozó fegyvernemben hadakoztak a Vezúv gyermekei, hol kontrákkal kötöttek csomót a szemben érkező csapatokra, hol a jó védekezéssel értek el sikereket, hol pedig a jó kombinációk hozták rá a frászt az ellen védőire.

InsigneEz a társaság lőtte a legtöbb gólt (12) kontrákból, és a legtöbb kaput eltaláló lövést (5,95) is ők küldték rá meccsenként. Miután Hamsík személyében kidőlt az egyik legfontosabb elem, itt állt össze a legtöbb játékos a csapatként legjobban gördülő szinten – a támadójátékot tekintve. A Pandev, Insigne, Callejon, Mertens névsor igazán jól bevállt, hol egyik, hol másik tag vette vállára a csapatot, és akkor még az eggyel előttük szereplő Higuain nevét nem is mondtam. Figyeljünk erre a csapatra, igazán jó névsor van itt gyülekezőben, a pénz pedig a háttérből irigylésre méltó módon, folyamatosan csordogál az erősítésekre, a következő évek dobogóin többnyire ott fog kékülni a nevük, innen már nagyon nehéz lenne elrontani az építkezést.

Fiorentina

Ahogy egyre lejjebb haladunk, egyre óvatosabban beszélhetünk bérelt helyekről az élbolyban (az talán még nincs levajazva), de a mostanában látottak alapján a Fiorentina is ott fog mozgolódni a tűz közelében. Idén ez a csapat megalapozott egy jó kapcsolatot, Montella személyében vélhetően még további 1 évig az egyik legígéretesebb olasz edző vezeti őket (hogy a távozásakor esetleg hanyatlásnak indulhatnak, más kérdés), és a keret is van olyan jó, hogy ne kelljen rajta a teljes windows-t installálni. Távozók esetén pedig pénz is lesz a pótlásra. Szerintem nincs sok értelme egy egészségesebb Rossira várni, ami üvegből készült, max csak ideig-óráig csillog a napfényben, de gondoljunk csak bele, ez a társaság mire vihette volna, ha csatárok is szerepelnek a meccseiken (Matos mondjuk néha csinált szép dolgokat, de ő még nem ez a szint), mert még a 3-6-0 is passzolt hozzájuk. Ja, hogy itt volt Matri is? Kezdésnek megadta az alaphangot, de aztán valamiért csak saját maga karikatúrájának volt jó, de legalább volt olyan meccs a szezonban, amely róla szólt.

Rossi-CuadradoPersze ez a stílus is máshogy bontakozott volna ki Gomezzel az élen, de hogy itt megfáradt Joaquínok és leszállóágon leledző Ambrosinik meg Andersonok is összességében jól ütötték a vasat, az legalább annyira a saját érdemük, mint Montelláé és a Valero-Cuadrado vonalé is. A táncos lábú fejesnek a lelátón volt is miért ráznia magát, biztosan tetszett neki, hogy a rongylábú Cuadrado próbálkozott (225) és hajtotta végre a legtöbb sikeres cselt (118) idén, de még a szerencsének az a válfaja is az oldalán ropta, miszerint az ellenfelek egyéni hibáiból a Fiorentina lőtte a legtöbb gólt (13). Félig a betegszobáról pedig Rossi bevitte a legtöbb bal lábas gólt (14). Az ügynöke mellékesen úgy nyugtázta a szambáról való lemaradást, hogy egyáltalán nem lepte meg, hogy védence kimaradt az utazók közül, de az sem lepte volna meg, ha jegyet kap a tornára. Kicsit ilyen volt ez a Fiorentina is, nem lepődtünk meg, hogy ennyire jók voltak, de a körülményekhez képest (csatárgondok) az se lett volna meglepő, ha legyengülnek.

Inter

Szezon elején úgy gondoltam, ha megtalálják Alvarez helyét, jók lehetnek. A sokat szidott, és a leváltását meg nem érő szürke Mazzarri (BDSRSTNT, interesként tuti a vesztét kívántam volna) végül megoldotta, Alvereznek elég volt néhány jobb hónap is, nem számított. Ugyanakkor elgondolkodtató, hogy mi lett volna, ha nem a Kuzmanovic-vonal kap bizalmat, és mondjuk a helyzetet jobban menedzselve Kovacic lábából sikerül kihozni, ami benne van. Mert benne van, alkalmanként nem véletlenül sült el úgy 1-1 passz, ahogy azt még egy kopaszodó Sneijdertől is csettintve fogadtuk volna. A könnyek között búcsúztatott argentin nagyok utáni élet az ilyen döcögéseket nem fogja lágyan honorálni, kellenek a jó játékosok, mert idén nem nagyon voltak.

PalacioDe tényleg visszatérve, mi lett volna? Semmi különös. A Napoli befogása már nagy falat lett volna, első szezonnak Mazzarristól, de főleg a zömében Palacióra kihegyezett (Nagatomo fejesei, OMG!) játéktól Hernanes beípítéséig relative jó volt ez – arra, amit elértek, persze érezhetően itt is lejjebb eresztett a léc. Különben többnyire egy rakás semmi volt ez a produktum, bizonyos szempontból kár, hogy az 5. helyre ez elég volt (szárazon viszont tény, megcsinálták, megérdemlik). Az alja ellen amúgy olyan látványos volt a parádé, mint Icardi jelleme, mármint látványosan gyenge, ugyanis az utolsó 6 csapatból csak a Sassuolót tudták oda-vissza megverni, de a Cagliarit, a Bolognát és a Chievót pl. egyszer sem.

Az Inter meccseinek 55%-a 2,5 gól alatt maradt, százalékra ugyanennyit ért el a Parma, az Atalanta és a Bologna is. Egyébként ezeknél a csapatoknál többször csak a Lazio és a Genoa játszott kevés gólos meccseket (figyelem, ez nem abszolút értelemben vett kevés gól, hanem a gólszegény meccsek gyakorisága).

Nem nyűgöz le, hogy övék volt a meccsenkénti legtöbb pontos beadás (6,68), volt olyan időszak, amelyre el lehet mondani, hogy nézd meg Mazzarri egy meccsét, és mindet láttad, sejthető, hogy miből mi fog kisülni, töröld meg a szád, várd a következő fordulót, de inkább hónapot. Most pedig már szezont, de kreatívabb Mazzarrit ne.

Parma

Mit csinált a csapat? Semmi különöset, és mégis valami rendkívülit. Donadoni és Cassano előtt egyenesen le a kalappal. Személy szerint (mivel alapjában véve a taktika és a stílus mindenhatóságában vélem felfedezni az eredmények okainak szignifikáns hányadát) inkább Donadoni előtt hajlok meg, még akkor is, ha: 1 – ilyen játékosanyaggal vélhetően más edzővel se lett volna pontok tucatjaival lejjebb a csapat, 2 – az ő életrajza akár már véletlenszerűen is kidobhatott egy ilyen szezont. Ugyanakkor egy Cassano-csapatnál a ragyás hozzáállása is döntő faktor, de egy normálisnak vélt viselkedésért nem jár dicséret, az idei produkció így már szinte jön magától, ha egy focistában az ő tudása lakozik. Mindenesetre a teljesítményét, szerepét, fontosságát és kedvét jellemzi néhány adat: az ő neve mellett áll a legtöbb kidolgozott ziccer (14), legtöbb kulcspassz (93), és a legtöbb pontatlan passz (428) is, emellett a Parma pazarlása (?) is érdekes, 132 próbálkozással ez a csapat tévesztett legtöbb alkalommal célt a 16-oson belülről.

CassanoSzezon közben egy kissé érthetetlen menetelésnek örülhettek a sonkások, ám a középcsapatokra jellemző végzet kétszer is majdnem utolérte őket (harmadszorra viszont megtörtént, még ha nem is a pályán, egyelőre legalábbis úgy tűnik), tavasszal sorozatos botlások jöttek a nagy meccseken, a végén pedig egy ellenfél díszhuszárának a megremegő idegeiben kellett bízniuk. Különben érdekes ez az egész, mert a semleges, vagy a többiekért – vagy épp ellenük – nem kifejezetten szorító szurkolók többsége biztosan kimondta már, hogy bizony ez a Parma megérdemli az EL-t. Nagyon úgy tűnik, mégsem jön össze, a csapat hiába akciózott remekül a pályán, ha a háttérben nem jól végezték a fejesek a dolgukat. Hogy ez mit eredményezhet a csapatra nézve? Sok jót biztosan nem, több fontos elem (Donadoni, Paletta, Parolo) távozását már most biztosra veszik, és valahol azzal se kockáztatok nagyot, ha azt mondom, Cassano jövőre vélhetően más arcát fogja mutatni – nem vagytok mentalisták, mikor eltaláljátok, hogy a rosszabbikra, hisztisebbre gondolok.

Parma+FC+v+Livorno+Calcio+Serie+fVESgxgcjPZlEmlegetem itt Donadonit és Cassanót, de minden csapatrészben voltak húzóemberek. A támadószekcióból említem az utolsót, akinek a szerepe nem sikerült túlzottan látványosra, de hogy alapvető fontosságú volt, az biztos. Ebben a Parmában kezelhetetlen, elfeledett, máshonnan kiebrudalt egók is jól működtek. Amauriról van szó, aki amolyan Toni2, a csapat élére rakott torony, csak kicsit más. Mert Amauriból sem néztük ki, hogy húzóember lehet, pedig még ő is az volt. A végén az ő két góljával fektették el a Sassuolót, ez biztosította be a sikeres szezont – akkoriban legalábbis még így nézett ki a dolog. Az utolsó fordulóban a fejével törte meg a jeget, az összképet nézve viszont ebben a szezonban az ő fejét hagyta el a legtöbb kaput elkerülő fejes (17), mindenesetre a próbálkozásaival együtt a legtöbb fejesgólt a Parma szerezte idén (12).

Milan

Ha lehet idén elfáradt kapcsolatokról beszélni, márpedig akad néhány példa rá, akkor a Milan ennek a kategóriának az egyik éllovasa. Allegrivel ugyanis megakadtak a dolgok, mert akármennyire is megvan abban az emberben a jó edzői véna, valami plusszra lett volna szükség, ami már ezúttal nem volt meg, mennie kellett, a szétcsúszott Milan élére vérfrissítés kellett – világos volt ez már korábban is. Hogy Seedorf a legátgondoltabb és mindkét fél számára legésszerűbb választás lett volna, minimum megkérdőjelezem, azt viszont már nem, hogy ő volt az egyik legelérhetőbb – bár ez, mint érv, csak akkor állja meg a helyét, ha ők maguk is úgy voltak vele, ebből a szezonból lesz, ami lesz, menet közbeni váltásnak pedig ő is megteszi. Ez az edzőkérdés magára is vont minden figyelmet, szépen lassan le is csordogált ez az év a lefolyóban, a vörös-fekete pikkelyes hal pedig romlik a fejétől is, meg a farkától is. Nem elég a vezetőséget érintő kérdések hada, immár Balotelli is olyan középszerű valakiként tengődött, akivel ő maga nagy általánosságban egyenlő, amint elszáll az újdonság ereje. Egyébként 54 kaput elkerülő lövése a legtöbb az egész mezőnyben, de a harci kedvvel az összképet tekintve sem volt nagy gond, a csapata lőtte a legtöbb gólt a 16-oson kívülről (20). Hangzatos tettek, nagy nevek a csapatban, viszont gondolnánk-e, ki adta idén a legtöbb hosszú indítást? De Jong – nem mellékesen az egész élvonalat tekintve!

Szokjunk hozzá, hogy a Milan nem tényező a bajnokságban? Ne szisszenjünk fel, az utóbbi évekhez hasonló erő várható tőlük ezután is, max +1-2 hellyet megtoldva. Barbi Berlusconi a várható piaci lehetőségeket nem rejtette lila köd mögé, a többnyire leporolt vételek maradnak a vagy beválik vagy nem ketrecben, mindenesetre az eddigi piac már most skizofrén szólamként hat rám, Menez és Alex neve mindenképpen tartogathat még tartalmat is, de amíg utóbbi legalább Rami-szintű falat húzhat a a védőmágusokkal nem teletűzdelt hátsó alakzatra, addig előbbi egója még okozhat gondot.

SeedorfMindegy, ez a jövő, az elmúlt szezonról Milánó vörösebbik oldaláról összességében még annyit üzennek, hogy ez a műtét sikerült, de a beteg meghalt.