Megszületett a Tikinaccio

Miközben a világ tavaly és idén – akkor a Barcelona, idén pedig a spanyol válogatott egy-egy katasztrofális meccse után – eltemette a tiki-takát, idejét és jelentőségét meghaladottnak tekintve, addig Prandelli és az olasz válogatott szépen és csendben megmutatta az angolok ellen, hogy bizony a legszínvonalasabb futball még mindig két egyszerűnek tűnő, de valójában nagyon nehéz dologról szól: eljuttatni a csapattárshoz a labdát és főleg megtartani azt. Végletekig leegyszerűsítve ugyanis ez az a fajta foci, ami ellen a világon senkinek sincs megfelelő ellenszere.
Ha nincs nálad a labda, nem tudsz nyerni.

Minden egyes statisztikai adat erről szól. A hollandok ellen hány rövid passzal dolgoztak a spanyolok? 525-tel. Az olaszok tegnap? 544-el. A hollandok ellen hány hosszú passzal dolgoztak a spanyolok? 15-tel. Az olaszok tegnap? 17-tel.

Menjünk ezen a vonalon tovább. A hollandok mindössze 276 alkalommal passzoltak egymáshoz, míg az angolok ugyan jóval többször, 425-ször, de ez is jócskán elmarad az olasz-spanyol értékektől. Passzkombinációkban a spanyol-holland meccsen az első 7 helyen spanyol kombinációk szerepelnek, az olasz-angolon az első 5 helyen pedig olaszok. Mi volt a lényeges különbség a két meccsen? A hollandok tönkreverték a spanyolokat, míg az olaszok – a maguk szempontjából – izgalommentesen megverték az angolokat? Nem. A fő tanulság ebből az, hogy Prandelli például vette a legegyszerűbb, legletisztultabb, funkciójában leglényegretörőbb stílust, és győzelemre vezette vele a csapatát. A tanulságait és utóéletének sorsát még nem merném megtippelni, de egy dolgot biztosra veszek: a tiki-taka nem halt meg. Pirlo a karmesteri pálcájával a pár nappal korábban eltemetettnek hitt játékelemeket Lázár példájára támasztotta fel, hűséges segítői pedig bebizonyították, hogy még mindig ez a legkorszerűbb foci.Képernyőfotó 2014-06-16 - 3.37.09

 Baloldalon az angolok, jobboldalon az olaszok

A meccs további konkrétumaira rátérve, mindannyiunk szerencséjére ennél több újdonságot nemigen hozott a rangadó. Prandelli a szélek problémájával úgy volt, hogy a baloson bőven elég, ha Chiellini stabilan védekezik és lehetőleg marad a seggén – pipa -, Darmian a másik oldalon pedig megoldja, mert meg kell oldania – pipa. Ebből kifolyólag az angolok főleg az olaszok balján, az olaszok meg a saját jobbjukon folytatták a támadásokat. Ezzel nem is volt probléma, mert a Marchisio-Chiellini kettős szinte teljesen a védekezésre helyezkedett be, a másik oldalon pedig tette a dolgát Darmian és Candreva. Előbbi még gólt is szerezhetett volna, utóbbi szintén, de a gólpasszával és játékával – feltéve, ha így folytatja – arab pénzek indokolatlan költését is elhozhatja.

Érdemes még kitérni a pálya közepére is, mert az értékekből látjuk, sok élettér ott sem adódott az angoloknak. Míg De Rossi önmagában 3 labdát szerzett, addig a Gerrard-Henderson kettős összesen egyet. Általában azt szokták mondani, hogy a háromvédős-rendszerek jó ellenszere a 4-2-3-1 – ez utóbbit az angolok tartották is fegyelmezetten – mert a jó szélsőjátékra a háromvédős-szisztémának nincs ellenszere. Ez persze egy bizonyos szint felett igaz is – lásd a tavalyi Bayern München – Juventus meccseket a BL-ben -, de az angolok ezzel sem tudtak semmit kezdeni, alább mindjárt kitérünk rá, miért nem. Ráadásul a masszív, 5 fős olasz középpálya nem sok teret hagyott nekik, ha már az eredeti terv befuccsolt.

Képernyőfotó 2014-06-16 - 3.37.25

 Baloldalon az angolok, jobboldalon az olaszok

Mert a taktikai felállás pont úgy alakult, ahogy azt megtippeltük. A szolid 4-1-4-1-es indítás a meccs nagy részét tekintve gyakorlatilag 3-5-2-vé manifesztálódott, főleg az előny tudatában. Chiellini behúzódott középre, Darmian felment wing-backnek – korántsem volt idegen neki a pozíció, a Torinóban sokkal többet szerepelt a középpályán, mint a védelemben -, Marchisio kijött a balszélre, Candreva pedig Balotelli mögött/mellől indulva tüzelt és adott be. Több mint feltűnő volt, hogy tulajdonképpeni második csatárként szinte csak Candreva volt megbízva a beadásokkal – míg ő hétszer is próbálkozott, addig Darmian csak egyszer, a többiek pedig egészen pontosan nulla alkalommal. Nem véletlen, hogy a győztes gól is ilyen játékhelyzetből született.

Egy kis bekezdésben akkor is meg kell emlékeznünk két emberről, ha már nagyon unalmas: Pirlóról és De Rossiról. Fejenként is több, mint százszor passzoltak, embertelen, elképesztő egy dolog ez. Főleg ha hozzátesszük, hogy Gerrard – az angol csapatból ő ért labdához legtöbbször – 67-szer, Henderson pedig 50-szer passzolt. Az említett olasz urak által leadott hosszú passzok száma és azok sikerességi rátája – Pirlónál 8/7, De Rossinál 13/12 – egy újabb olyan adat, amitől tocsog a bugyi.

– Remek játékos vagyok, gazdag és ekkora a farkam!

Anglia egyszer meg tudott lógni, aminek gól is lett az eredménye, de ezt kivéve se válasza, se megoldási javaslata nem akadt az olaszokra. A meccs előtt dicsértük Hodgsont, és valóban pofásabbnak is tűntek, mint 2 éve, de az olaszok profizmusára és összeszokottságára nem volt válaszuk.

A tiki-taka bizony él. Úgy hívják, Tikinaccio.10410597_538787792894509_7354305982094310121_n

  • a_fater

    ugyan, a tiki-takába nem fér bele olyan távoli lövés, mint Marchisioé, és olyan, 16.osról kívüli sikeres beadás sem, mint ami Balotelli gólját előzte meg 🙂

    • EstiKornel

      Ezért Tikinaccio!

  • Hobgoblin

    A “Jobboldalon az angolok, baloldalon az olaszok” szerintem nem stimmel.

    Nagyon bátor írás, illik a bátor csapathoz. Azt viszont nem hiszem, hogy minden meccsen ezt látnánk viszont, ilyen proaktív játékot csal elő Anglia másokból, Uruguay ellen már bőven nem lesz ennyi passz, komolyabb ellenfél ellen meg végképp nem. Az olasz foci sokkal pragmatikusabb ennél. (Ha meg nem gondoltad teljesen komolyan, akkor elnézést.)

    Viszont amit most láttunk, az remek volt, Pirlo és De Rossi istenek, ez egyértelmű. Candreva teljesítménye meg jó-jó, de őt nézve mindig arra gondolok, vajon komolyan védekező csapatok ellen is menne-e, nagyon kiszámítható minden mozdulata. De persze amíg Robbennek megy, addig bármi lehet. És ha a támadások ilyen jók maradnak, mindig sikerül ennyi veszélyt teremteni (alternatíva is van, Cerci és Insigne is hozzá tud tenni adott esetben, és Immobile is jól jöhet) akkor nagyon komoly reményeim lesznek.

  • Curvasud93

    Tiki taki dínó.

  • Morzsi92

    Köszi. Ezzel a Tikinaccioval még menőzni is fogok. (nekem tetszenek az újítások, fasza lett).

  • nemvoktrendi

    Hogy az olaszok taktikailag fegyelmezettebbek, mint a “vidám” angolok, az sosem volt kérdés. Az olasz csapat “bátorsága” viszonylagos, a catenacciohoz képest, amit mellesleg jó 30-40 éve nem játszik senki, feltétlenül bátrak voltak, a barcás spanyoloktól viszont fényévekre voltak. Igazából nem is szabad túlzásba vinni a “bátorságot”, főleg akkor nem, ha középen Paletta és baloldalt Chiellini alkotják a védelmet, aki nem hiszi nézze meg Sturridge gólját. De ha már szóba kerültek a spanyolok, számomra mindig a barca/spanyol válogatott védekező fázisa volt elképesztő, a labdavesztés utáni azonnali egész pályás letámadás, a hollandok ellen ez nem nagyon működött, szét is kontrázták őket.

  • Bendak

    imádtam ezt a meccset. Általában nem kedvelem az Olasz focit, de ez még szemre is szép volt.., Pirlo meg ba*meg eszméletlen.. legalább akkora isten, mint Puyol. 🙂 Ezzel a játékkal remélhetőleg tovább mennek Buffonék (és Urugay) 🙂
    Ami még meglepett az Baló játéka volt. Semmi hiszti, totálisan alárendelte magát a csapatnak és rendkívül hasznos volt… Nemtom mivel zsarolja Prandelli, de valamit kuvva jól csinál az öreg.. 🙂

  • g0nzaga

    Esti, ha egy állatnak négy lába van, szőrös és csóválja a farkát még nem lesz feltétlenül kutya. Előbb találták ki a kifejezést, hogy eldugja a labdát, mint felmerült volna a tikitaka.

    Az olaszok nem kergették megszállottan a labdabirtoklást, lassan labdabiztosan építkeztek. Anno a Seedorf-Pirlo-RuiCosta hármas is hasonlóan járt el a Milanban.

    Középpálya középén, amellett, hogy számbeli fölényben voltak az olaszok, négy olyan kp-t szerepeltethetnek, akik az évben Európa 20 legtöbbet passzoló játékosa között voltak. DDR és Pirlo a legtöbbet longballozó játékosok toplistájának élmezőnyében állnak. A saját klubcsapatukban mindketten a hosszú indítások felelősei.

    (Pl Barcelonában a hosszú indítás inkább kiegészítő taktikai elem, nem mintha nem lenne Xavi képes rá, és nem esne meg. A Juvéban Pirlo sidekickjei rosszabb passerek, mint akikkel együtt pályára lépett az angolok ellen.)

    Nem született meg semmi új, az olaszoknál a pálya közepén mindig fent játszott három kivételes passzképességű játékos, és Prandelli kihasználta a képességüket. Az megint más kérdés, hogy az angolok miért nem tudtak erre reagálni.

    • g0nzaga

      Én inkább azt mondanám, hogy az olaszok, cefet pragmatikusan azt játszották, ami a legjobban illett a játékosaik képességéhez. (Persze inkább a pálya közepén, mint a szélén játszottak, a védekezésre odafigyeltek ecetera, vagyis a calcio hagyományainak megfelelően.)

  • Nűnű Tamás Gyenes

    Szerintem meg nagyon sokat nyomott a latban, hogy az angolok elbalfaszkodták a helyzeteiket. A hollandok ezen a meccsen legalább három gólt vertek volna.

  • madbalee

    Egy valamit nem ertek, de biztos gyorsan olvastam:
    Olaszok hosszu passzai 17
    Pirlo hosszu passzai: 7
    DD hosszu passzai: 12

    Ez igy hogy van? Tudna ebben segiteni valaki?

    • EstiKornel

      Elírás, scusi.

      • madbalee

        ok:) Nem trollkodni akartam, csak azt hittem nem ertek valamit.

  • Pingback: Letisztult funkcionalitás – Costa Rica taktikája | Il Nostro Calcio()

  • Pingback: Il Nostro Calcio()