Balo-mania

“Akárki mondta, hogy én vagyok a legnagyobb
Tudod, igazat mondott.
Kirobban a játékom mint a vulkán,
Mindenkit lesöpör mint a hurrikán.
Itt van az idő, ütött az óra,
Pályára lépett Olaszország rémálma.
A mai téma: minden ellenségünk hazabaszása.
Vamzerek és disznók, paf-paf-paf ez lesz a tiétek,
Ha velünk kezdtek, kérdezd csak meg a Rodgerset.
Amire én szavazok az az MA, MMIA, Kózanosztra.
És itt jön majd, tudod, Esti, a spanom,
Akinek a billentyűzetet átadom.”

Amint arra már rájöhettetek, nem az egykori jellegzetes hangú riporterről lesz szó, akinek annak idején egy ország figyelhette meg kiégett gépkocsiját, hanem Marióról. Aki kicsit varázsló is, de elég nagy részben kurvapecér, flegma, öntörvényű és bicskanyitogató. És mielőtt a közepébe vágnék, az általános ellenszenvet az irányába nem a fenti jelzők okozzák, hanem a vélekedés, hogy Balotelli nincs azon a szinten, amelyiken mindezeket megengedhetné magának. Értjük egymást, igaz? A foci világa tele van – bár főleg volt – a maguk kis sáros grundjukon kiemelkedő személyekkel, akik jobb esetben azt is megmutatták, hogy egyetlen más pályán sem akad náluk jobb. És ebbe a sorba a maga dimenziójában éppen úgy belefér a literes dupla-házmesterekkel szegélyezett éjszaka után a pályára rángatott, majd ott a győzelmekben főszerepet kapó Törő, a békéscsabai hajnalokat feldobó, és nemrég politikai pályára is lépő Váczi, meg egy sor külföldi nagy név is, akiket jól ismerünk. Olaszországban is – figyelsz, diszkókirály Mauri és Diamanti?

Nem árt sulykolni, mert ez az igazi kérdés: milyen tehetség és teljesítmény tudatában engedhetőek meg a vargabetűk? Legyünk már őszinték. Érdekelne bárkit is Balotelli modora, személyisége, balhéi, ha úgy és olyan eredményesen játszana, ahogy azt a többség elvárja? A nyári, döbbenetes módon a stáb és egyes játékostársai által is a média elé görgetett, válogatotton belüli súrlódásai felértek csak egy kicsit azzal, mint mikor Ibra a Milanban csak úgy hátbarúgta Strassert vagy edzésen összeverekedett Onyewuval? Hát Cassano fénykorában elkövetett nyilatkozatai, ahogy bolond vénemberezte akkori klubjának elnökét, seggnyalónak nevezte a játékostársait és nyilvánosan vágyódott el? Vagy amikor egy sajtótájékoztatón röhögve kancsózott? Mindenki nagy ívben szart rá.
Miért? Egyszerű. Mert hasznosan játszottak, húzóemberek voltak, ráadásul a bőrük színe is megfelelő volt mindenkinek.

Az elsődleges probléma vele kapcsolatban pontosan ez. Nem kiemelkedően súlyosak a balhéi, mégis látszólag ez szüli az indulatokat, mikor mindez csak okozat. Viselkedhetne háromszor-négyszer is ilyen otrombán, ha a szurkolói átlagnak tetszene a produkciója, ők mondanák a legnagyobb hanggal, hogy ki a faszt érdekelnek ezek az apróságok?

Természetesen ez csak a teljes egész kisebbik fele, a lélektani része, számunkra talán nem is annyira fontos. A veleje mégiscsak ez: Balotelli nem egy szerethető személyiség, a látszat dacára totálisan az intézményesült focisztárság ellentettje. Nem jófej, nincs mögötte egy hatékonyan dolgozó marketingcsoport, nem ad arra okot, hogy bárki is Balotelli akarjon lenni gyerekkorában. Közben az a legviccesebb, hogy egész életútjában sokkal több a pozitívum, mint a negatívum, lényegesen fontosabbak a példaként állítható tettei, mint a hülyeségei.

Tudjátok, őt nem érdekli a csapat sikere

Mert gondoljunk csak bele, hogy születésekor mit tartogatott neki a sors, milyen út és milyen remények állhattak előtte. Két ghánai nincstelen bevándoró gyerekeként született a nem éppen gazdagságáról és jómódjáról híres Palermóban, egy nagyon problémás város legalján. Tetézve ezt, szülei is lemondtak róla. Hányszorosan nehezített pálya ez egy kisgyerek számára? Dacára az örökbefogadásának, 18 éves koráig még olasz állampolgár sem lehetett a törvényi szabályozás miatt. Ebből az állapotból odáig eljutni, hogy egy próbajáték után csak az említett állampolgársági probléma miatt nem igazolja le a Barcelona, micsoda tündérmese? Mennyi munka, lemondás és hány megaláztatás elviselése kellett mindehhez – mert a közismerten befogadó olaszok három életre is elbaszhatták egy fekete kissrác önbizalmát. Nem beszélve az intelligencia pantheonjairól, a futballöltözőkről és -pályákról.

Ez sem volt probléma, gyerünk előre. Az Inter Primavera-csapat alatti korosztályában 18 meccsen 19 gólt szerez. Tovább! A Primavera-csapat folytonos jó játékával és végül a büntetőjével nyeri meg a bajnokságot. Tovább! Egy hónapja sem tudja a háta mögött a nagycsapatban való bemutatkozást és a duplájával jutnak a Juventus-on át a kupa elődöntőjébe. Tovább! Dacára mindennek, visszautasítja a ghánai válogatott invitálását, mert olasznak érzi magát és vállalja a sokkal komolyabb harcot a legjobbak közé kerülésért. Tovább! Pár éven rá Olaszországon belül mindent megnyer az Interrel, koronaként a BL-t is, mi több, a nagy triplázás évében 19 évesen kilenc gólt szerez a bajnokságban. Tovább! A Manchester City-ben, úgy, hogy két és fél éve alatt egyszer sem lesz alapember, 80/30 a mutatója, később a Milanban 54/30. Első milánói félévében több gólt szerez, mint ahány meccsen pályára lép és a saját hajánál fogva húzza be a csapatot a BL-be – bocs, Fester -, amit nélküle egészen biztosan nem értek volna el. Milyen tovább kell még?

Az Eb-n a torna álomcsapatába kerül, a válogatott a duplájával győzi le a legnagyobb ellenfélnek tartott németeket. 33 válogatott meccsén 13 gólja van. 24 éves korára lejátszott a legmagasabb szinten 230 meccset, amelyeken van 89 találata. Az összes sorozatot és bajnokságot nézve, nagyjából minden harmadik mérkőzésén gólt szerzett. A City-vel mellesleg angol bajnok és FA-kupa győztes, utóbbi döntőjében ő a meccs embere. Gyerekek, hány olasz támadónak voltak hasonló mutatói ennyi idősen, ilyen előélettel súlyosbítva? Mennyinek is?

– Mario, nem tudlak lecserélni, nincsenek csatárok a padon, senkihez ne érj hozzá és csak a labdával foglalkozz! Ha elveszítjük a labdát – ne törődj vele. Ha valaki provokál – ne törődj vele. Ha a játékvezető hibázik – ne törődj vele.

Szóval miről is beszélünk? Hogyan állítható egy ilyen sorba ellenérvként az, hogy a kiváló focista, de szintén közismert hisztigép De Rossi lehúzza a nyilvánosság előtt? Mindezt egy mindenki számára pocsékul végződő vb után, a legelemibb betyárbecsület felrúgásával? Igen, ugyanez vonatkozik rád is, Cesare! Mit számít ezek után, hogy liverpooli első néhány hónapjában szarul megy neki a játék? (Ott legalább azonnal állampoolgár lehetett.)

Ha eltekintünk a teljesítményétől, akkor egy többszörösen hátrányos helyzetű gyereket látunk, aki totálisan szembement az elvárásokkal, mutatta a fákkot és nyert. Ebből a szempontból csak példaként állítható sok tízezer, nyomorúságos körülmények közé születő számára. A kezdetektől egészen a legnagyobb stadionokig – azért legyünk tárgyszerűek, csak a hazájában – niggerezés és utálkozás fogadta. Mindezek dacára vált a legjobb olasz csatárrá. Egyébként ehelyütt üzenném mindenkinek, aki beveszi vagy támogatja, hogy a viselkedésbeli problémákra megfelelő kritika – meg amúgy is érthető – egy rasszista rigmus, az sürgősen vetesse magát gondnokság alá, mert nem szeretnék abban a tudatban élni, hogy ugyanannyit ér a szavazatunk.

Én nem állítom, hogy Balotelli világklasszis – mert nem az. Még csak abban sem vagyok biztos, hogy az elmúlt 10 év legjobb olasz csatáráról beszélünk. Arra viszont mérget vennék, hogy ilyen mutatókkal a háta mögött semmiféle magyarázatra és védelemre nem szorul, ha azt mondom, nekem 2014-ben ő Olaszország első számú csatára. Ezt pedig hamarosan Conte is be fogja látni – legalábbis én bízom benne, hogy nem a válogatott hangadóira fog hallgani. Ennél tökösebb legénynek nézem.

És hát ne tagadjuk el, világbajnok nőket dug. Persze ehhez képest smafu, hogy milyen jó magyar blogot tudhat magáénak.