Mindent a számnak – 10. forduló

A Serie A 10. fordulóját rendezték az elmúlt hétvégén. A Roma nápolyi vereségével a Juventus ismét 3 pontos előnnyel áll a tabella élén, José Callejón újra betalált és már 8 találattal vezeti a góllövőlistát, miközben az alighanem a hétközi BL-meccsre tartalékolt Carlos Tévez csereként beállva is jegyzett egy gólpasszt, és így 6 góllal és 4 assziszttal áll a „kanadai táblázat” első helyén. Az eredmények és a főbb események megemésztése után talán nem haszontalan mélyebben beleásnunk magunkat a forduló statisztikáiba, és megismerkednünk kicsit alaposabban néhány a fontosabb kategóriákban produkált kiemelkedő mutatóval.

Az összesített statisztikák a mérkőzéseknek legalább a 25%-án pályára lépő játékosok teljesítményét veszik figyelembe, és a néhány kategóriában (lövés, védés, labdaszerzés) „engedékenyebb” és magasabb mérőszámokat produkáló legaseriea.it hivatalos adatai helyett a következő oldalak adatbázisai alapján készültek: squawka.com (sq), whoscored.com (ws), fourfourtwo.com (fft)

 

A kapusok teljesítményének a mérése talán a legnehezebb feladat, hiszen a hárított lövések nehézségi foka a többi kategóriánál is jelentősebb szerepet játszana a rendelkezésünkre álló szinte egyetlen fontos mutatóban, a bemutatott védések mennyiségében. Ezért vezette be Colin Trainor és Constantinos Chappas az expected goal ratio tényezőt, mely a lövés szöge, ereje és takartsága alapján súlyozza a hárításokat, ez a mutató azonban még nem terjedt el annyira, hogy az Opta főbb statisztikáit   nyilvánosságra hozó oldalak kalkuláljanak vele, így egyelőre a védések száma maradhat kiindulópontunk.

A védések tekintetében a 10. fordulóban némileg meglepő módon a kellemetlenül leszereplő Milan spanyol kapusa, Diego López járt az élen, aki 5 hárítása mellett 3 magas labdát is hatástalanított, de még így is kétszer már csak a hálójából vehette ki a labdát. Jelentősebb talán, hogy a Sampdoria csapata nagyon jól áll kapusfronton, hiszen a korábban remekül teljesítő Vivianót úgy helyettesítette Sergio Romero, hogy az egy bekapott gól mellett négy védést (köztük egy hárított büntetőt) is bemutatott és 7 magas labdát takarított el kapuja előteréből, vagyis nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a váratlanul három belső védővel felálló Mihajlović-csapat újabb győzelmet könyvelhessen el.

A szezon összessített adatait tekintve a Genoa ifjú üdvöskéjének, Mattia Perinnek 31 védése emelhető ki, de ugyanennyivel rendelkezik Andrea Consigli is. Az Atalantától idén nyáron a Sassuolóba csábított portás mindemellett 41 magas labdát hatástalanító kifutást is produkált (4,56 meccsenként), amivel az 5 top liga minden hálóőrét figyelembe véve is az előkelő harmadik helyen áll. Érdekes az is, hogy a BL-ben a Bayerntől kapott hét gól miatt sokat kritizált Morgan De Sanctis a bajnokságban még úgy is a legjobb a hárított lövések aránya tekintetében, hogy múlt hétvégén kétszer is kapitulálat Nápolyban, így pedig a 95%-os mutatója 86,4%-ra süllyedt. A legtöbb gól nélküli mérkőzést, szám szerint 7-et maga mögött tudó Gianluigi Buffon egyelőre 14/18-as mutatóval (77,8%) rendelkezik.

 

A védőmunka mérésében használt tényezők közül általában kimarad a szerelések itt is külön tárgyalt kategóriája, így pedig csak a leginkább a hátvédek tevékenységéhez köthető faktorok maradnak meg, mint a felszabadítások (a labda az ellenfélnél marad), a megelőző labdaszerzések (a labda a saját csapathoz kerül), valamint a blokkolt lövések és beadások. Azt is megjegyezhetjük, hogy ezen kategóriákban természetesen leginkább azon csapatok játékosai kerülnek az élre, melyek a mérkőzéseik jelentősebb részét töltik védekezéssel, hiszen az élcsapatok hátvédeinek közbeavatkozásaira ritkábban van szükség.

A 10. fordulóban a védők közül leginkább a Napoli fiatal francia hátvédjét, Kalidou Koulibaly-t kell kiemelnünk, mégpedig nem is elsősorban összes közbevatkozásainak mennyisége (11+5/8) miatt lehetett a Roma elleni meccs hőse, hanem inkább azért, mert ezek kimagasló arányban (68,4%) tényleges labdanyerő akciók voltak, 8 megelőző labdaszerzése pedig a hétvége rekordja. A  forduló legtöbb védekező közbeavatkozása egyébként Facundo Roncaglia nevéhez köthető, aki ezúttal még piros lapot sem kapott (korábbi 5 meccsén már kétszer).

A szezon összesített listájának élén a Genoa mind a 10 mékrőzését végigjátszó olasz-francia hátvédje, Sebastian De Maio áll 123 közbeavatkozásával messze maga mögött hagyva üldözőit. Ugyanakkor ki kell emelni Francesco Acerbi statisztikáját is, aki úgy áll az összesített lista negyedik helyén, hogy mindössze hat találkozón lépett pályára, így pedig a 16,2-es meccsenkénti mutatója az 5 top liga második legmagasabb értéke. Szintén említésre méltó a tabella utolsó helyére szoruló Chievo veterán középhátvédjének, Dario Dainellinek a teljesítménye, aki a megelőző labdaszerzések részkategóriájában rendelkezik olyan magas statisztikával (sq: 48, ws: 52), amilyennel senki más az európai elitben.

 

A szerelési kísérletek mutatói már ritkábban érintik az inkább biztosnágos megoldásokat alkalmazó hátvédeket, és így inkább a kockázatosabb ütközéseket a kaputól távolabb, gyakrabban felvállaló védekező középpályások teljesítményének lehetnek fokmérői.

A hétvége legtöbb szerelését két olyan játékos mutatta be, akik eddig nem villogtak ebben a kategóriában. Arturo Vidal a Juventus idegenbeli sikeréhez járult hozzá többek között 7 szereléssel (10 kísérletből), holott korábban csak meccsenként 2,6 ilyen közbelépést produkált. Bizonyos szempontból még kiemelkedőbb a korábban meccsenként mindössze 1,2 tackle-t végrehajtó Andrea Poli mutatója, aki aligha tehetett arról, hogy a Milan két gólos hátrányba került már az első félidőben, ugyanis a neki jutó 45 perc alatt 8 szerelési kísérletéből 7 is sikeres volt.

Összesítésben az Udinese brazil középpályása, Allan mutatta be a legtöbb sikeres szerelést a szezonban (sq: 42/76, ws: 51/68), mellyel az 5 top ligában is az előkelő negyedik helyen áll. A szintén az Udinese védelmében szereplő paraguay-i Iván Piris nevét nem csak a mérkőzésenkénti 3,7-es mutatója miatt érdemes megemlíteni, hanem a nagy mennyiségű szerelési kísérletéhez képest kiemelkedőnek számító 60%-os sikeressége (26/43) miatt is. Ami viszont a részben a sikertelen szerelési kísérletekből is adódó szabálytalanságok számát illeti, Stefano Okaka 42 faultja kiemelkedik nem csak a Serie A mezőnyéből, de az európai elitligák statisztikái közül is.

A megnyert fejpárbajok kategóriája meglehetősen univerzális, mely majdnem minden pozícióban szereplő játékost értinhet, ám általában a középhátvédek és az erőcsatárok mutatói kimagaslóak, hiszen az ő légipárbajaik eredményezhetik közvetlen helyzetek kialakítását, vagy éppen azok elhárítását.

A forduló legtöbb fejpárbaját megnyerő játékosai közül egyik sem lehet maradéktalanul elégedett csapata tejlesítményével. Az egykori Inter-nevelés és U20-as válogatott, a nyáron most éppen a Torinót a Chievo kedvéért otthagyó Riccardo Meggiorini 14 légicsatájából 8-ban diadalmaskodott, ezek közül azonban egyikből sem lett sem közvetlen helyzet, sem kaput veszélyeztető fejes, a veronaiak pedig nem tudták bevenni hazai pályán a Sassuolo hálóját és visszacsúsztak a tabella utolsó helyére. Még egy pontnak sem örülhetett a főként a középpályán 7/8-as fejpárbaj-mutatót produkáló Guilherme, hiszen az Udinese hazai pályán vereséget szenvedett az ezúttal Pinillát be sem vető Genoától.

Mauricio Pinilla még így is vezeti a megnyert fejpárbajok összesített listáját (sq: 37/61, ws: 39/65), ám jól mutatja talán a liga kevésbé fizikális oldalát, hogy a meccsenként 5,29-es átlaga is mindössze a huszadik helyet jelenti az 5 top liga minden játékosát figyelembe vevő listán. Mögötte az Empoli szinte minden mérkőzést végigjátszó, saját nevelésű középhátvéd duója, Lorenzo Tonelli és Daniele Rugani található, akik egyaránt végigjárták már a korosztályos válogatottakat. Előbbi teljesítménye azért is megsüvegelendő, mert 33-as mutatóját 39 fejpárbajából szedte össze, vagyis légicsatái 85%-ban győzedelmeskedett.

 

Mivel az összes passzok legkiemelkedőbb mutatói szinte kizárólag a labdatarto startégiát alkalmazó csapatok olyan védőihez és visszavont középpályásoihoz köthetőek, akik rövid átadásaik nagy részével alig-alig vállalnak kockázatot, ezért ezt a tág kategóriát nem tekinthetjük igazán mérvadónak a precizitást illetően. A passzpontosság jelentősebb mérője lehet a sikeres hosszú átadások mennyisége, mely szintén érinti a sok rövid passzal játszó, így hosszú átadásokra kisebb arányban, ám nem feltétlen kisebb mennyiségben vállalkozó játékosokat is.

A forduló legtöbb pontos hosszú labdáját adó játékosának kiléte is némileg meglepő, ugyanis annak a Leonardo Bonuccinak a neve mellett szerepel a 12-es szám, aki korábban nem is nagyon vállalkozott hosszú átadásokra (szombatig átlagban 5,8 sikeres hosszú passz meccsenként). Mellette egyébként a Juventus játékstratégiájának módosítását mutatja az is, hogy a csapat a forduló legtöbb (81) hosszú passzát hajtotta végre, amihez alighanem a négy védős rendszerre való átállás is hozzájárult Ogbonna lesérülése után. Bonucci egyébként azért viszonylag nagy hibaszázalékkal dolgozott ebben a kategóriában, hiszen 9 próbálkozása lett sikertelen, ugyanakkor kiemelhetjük, hogy az Udinese egy újabb braziljának, Danilónak 16 hosszú paszából 11 elérte a célzott játékostársat.

A szezon összessített adatait tekintve a Milan szűrője, Nigel de Jong rendelkezik a legtöbb sikeres hosszú átadással, mégpedig úgy, hogy 98 pontos hosszú labdája mellett csak 25-ször vétette el a célt (79,7%). Nála csak a legutóbbi fordulóban 21/23-as mutatójával elképesztő rekordot döntő Daniele De Rossi hatékonyabb, hiszen 100 hosszú labdájából 80 volt pontos (80%) és meccsenkénti 13,3-as értéke is kiemelkedő.

 

A passzok külön kategóriáját képezi a helyzeteket kialakító kulcspasszok halmaza. Ebbe természetszerűleg a mélyről érkező hosszú indítások ugyanúgy szerepet játszhatnak, mint a támadóharmadbeli kiugratások, a beadások vagy akár a pontrúgások. Mivel az már nem feltétlenül a passzoló felelőssége, hogy az átadásából alakuló lehetőség végül góllal zárul-e, így a tényleges gólpasszok csak egy alkategóriáját képezik a legjobb asszitolók vizsgálatának.

A helyzeteket kialakító kulcspasszok tekintetében nem hozott kiemelkedő teljesítményt a 10. forduló. Két szlovén légiós, a Fiorentinában Josip Iličić és a Chievóban Valter Birsa 5-5 kulcspasszal járult hozzá a helyzetek kialakításához, ám gól végül egyikből sem született és egyikük csapatának sem sikerült győznie. Érdemesebb így hát talán a Lazióból kiemelnünk a bosnyák Senad Lulić-ot, aki ugyan „csak” 3 kulcspasszt jegyzett a Cagliari elleni mérkőzésen, ezek közül azonban Klose befejezése révén két percen belül kettő is gólpasszá érett, megtriplázva így eddigi teljesítményét e kategóriában.

A szezon összesített listájának élén álló Carlos Tévezt (sq: 25, ws: 29) minden bizonnyal a kedd esti, létfontosságú BL-mérkőzésre tartalékolta Allegri, és a hétvégén csak csereként lépett pályára az Empoli elleni meccs utolsó húsz percére, ám ez is elég volt neki egy gólpasszhoz, míg a tényleges asszisztok listájának éllovasa, Antonio Candreva két helyzetet kialakító átadása közül ezúttal is gólpassz lett az egyik. Az összesített assziszt-tabella kitüntetettebb helyein megjelenő három Inter játékos talán jól illusztrálja azt is, hogy nem a helyzetek kialakítása, hanem azok kihasználása a nerazzurri legnagyobb problémája.

 

A sikeres cselek, vagyis az ellenfél egy játékosának egyéni átjátszása mindig is jelentős szerepet játszott a csapatok támadójátékában, és ez a taktikusabb labdarúgás idején sincs másképpen, hiszen egy-egy ilyen trükk által nem csak az amúgy is népszerű cselgépek marketingértéke növekedhet, de kis területeken létszámfölényes helyzetek kialakítását is eredményezheti, nem is beszélve a kapu közelében kiharcolt szabadrúgások jelentőségéről.

A Serie A cselgépei sem sziporkáztak az elmúlt hétvégén, bár a 9. fordulóban szezonrekordot döntő Gervinho ezúttal is 6-szor jutott át sikeresen egy-egy védőn, ám eközben most 8-szor is elherdálta a labdát, és egyetlen helyzetet sem sikerült kialakítania. Nem csoda, hogy a SerieAddicted blog elemzése éppen az ő teljesítményében látja a farkasok bukásának egyik fő okát, amihez azért hozzá kell tennünk, hogy irracionális mértékben korlátozódott az elefántcsontparti csatár meglódulásaira a Roma nápolyi „támadójátéka”. Így talán értékesebbnek tekinthetjük egy újabb Juventus játékos, Roberto Pereyra 5 sikeres cselét, hiszen ez neki 8 kísérletből sikerült. Érdekes lehet még, hogy ezek csaknem mindegyike az első félidőhöz köthető, amikor az argentín középpályás még a három belső védős felállásnak játszott a jobb oldalán, majd a négy hátvédes formáció jobb szélsőjeként már csak egyszer kezdeményezett ilyen egyéni megmozdulást.

A szezon legkiemelkedőbb statisztikáit böngészve Mateo Kovačić 39/61 (ws: 40/62) sikeres cseleinek száma kívánkozik az élre, mely nem csak mennyiségében, hanem hatékonyságában (64%) is jó teljesítménynek tekinthető. Érdekes az is, hogy a Palermo két szívesen egy-egyező argentínja, Franco Vázquez és Paulo Dybala a Milan legyőzése során csak kétszer-kétszer vállalkozott cselezésre (melyek közül csak egy-egy volt sikeres), így a rosaneri a szokásosnál “letisztultabb” játékkal aratta eddigi legnagyobb győzelmét a szezonban. Itt érdemes talán megemlíteni azt is, hogy a 3,3 meccsenkénti sikeres csellel rendelkező Juan Guillermo Cuadrado eközben mérkőzésenként 5,1 szabadrúgást is kiharcol, mely a legmagasabb ilyen átlag az 5 európai top bajnokságban.

 

A kapura legveszélyesebb játékosok vizsgálatakor a tényleges gólok mellett a próbálkozások mennyiségét  vehetjük számításba. Ebben nem feltétlen célszerű csak a kaput eltaláló lövésekre koncentrálnunk, hiszen egy a kapus kezébe tartó gyengébb lövés veszélyességben elmarad egy pár centivel a kapufa rossz oldalán elsuhanó lökettől. Ahogy pedig a régi mondás tartja „lövésből lesz a gól”, így a legtöbbször lövőhelyzetbe kerülő és tüzelő játékosok kiemelése sem haszontalan.

A forduló legtöbb lövése a Napoliban nagy mezőnymunkát végző Lorenzo Insigne nevéhez köthető, bár a déliek saját nevelésű játékosa 6 próbálkozásából csak egyszer találta el a kaput, és azt az egyet is hárította De Sanctis kapus. Ugyanakkor a korai vezetőgól előtt az ő egyik lövési kísérlete pattant a gólszerző Higuain elé, és a továbbiakban is sokszor kötötte le a Roma védelmét. Csapattársa, José Callejón játéka jóval inkább a befejezésekre van kihegyezve, így a szombati mérkőzésen is betalált egyszer az 5 próbálkozásából. Érdemes még megemlíteni Antonio Di Natalét is, aki szintén egy gólt szerzett 5 lövésből, és immár hat találatnál tart a szezonban, melyek közül mindegyiket hazai pályán, a Friuliban érte el. Hétfő este a Lazióban duplázó Miroslav Klose precizítása sem volt éppen mindennapi, hiszen két lövésből szerzett két gólt.

A legtöbb lövést eddig a szezonban a már a gólpasszok tekintetében is megemlített Antonio Candreva eresztette meg, ám érdemes kiemelni, hogy a Juventus-ban viszonylag ritkán pályára kerülő Sebastian Giovinco lövőkedve a meccsenkénti átlagot tekintve még nagyobb. Közel 9,5 játékpercenként veszi célba a kaput az alacsony termetű válogatott játékos, aminél gyakrabban senki más az 5 európai élbajnokságban, viszont Giovinco idén még egyszer sem tudta megrezegtetni az ellenfelek hálóját. A góllövőlistát vezető José Callejón 8 találatát 32 lövésből szerezte (ezek közül 22 a tizenhatoson belülről, 4 az ötösön belülről), vagyis rendkívülinek mondható 25%-ban kötöttek ki a hálóban a próbálkozásai. Ráadásul még elképesztőbb eredményt kapunk, ha csak a kaput eltaláló 15 lövését vesszük számításba, hiszen ez azt jelenti, hogy a lécek közé tartó lövéseinek csak 47%-át tudják hárítani a kapusok. Ami a játékpercek és a gólok viszonyát illeti, a Serie A ilyen szempontból leghatékonyabb játékosa Alvaro Morata, akinek átlagban 97,5 percre van szüksége egy találathoz, míg Callejón 99,8, Alejandro Rodriguez 102,5, Matri pedig 106,2 percenként ér el gólt.

 

Végezetül egy gondolat még a BL-forduló elé. Tavaly a Serie A első három helyezettje közül kettő úgy vérzett el a Bajnokok Ligájának a csoportkörében, hogy közben a bajnokságban a dobogósok a megszerezhető pontok 77,3%-át (!) begyűjtötték, mely aligha nevezhető „egészséges” jelenségnek. Az 5 top liga elmúlt éveiben legalábbis ez a legmagasabb ilyen érték, még az e tekintetben hagyományosan kimagasló spanyol liga hasonló mutatóit is előzi.

Ezt figyelembe véve talán nem lenne szükséges az élcsapatok krízisének vagy edzőválságának értelmeznünk, hogy a fenti mutató idén egyelőre némileg visszaszorult (bár még mindig 73,3%), hanem reménykedhetünk benne, hogy a liga többi klubjának fejlődése ugyanúgy állhat a háttérben. Ez hosszabb távon a nemzetközi versenyképességet is növelheti, így pedig a Juventus és a Roma játékának is jót tesz, ha vetélytársaikkal szemben élesebb versengésre kényszerül a bajnokságban a Lazio, a Napoli, a Milan, az Iner vagy akár a Sampdoria, a Genoa, az Udinese ellen, mint ahogy mindannyiuknak érdekét szolgálja az is, ha a tabella hátsóbb régióinak egyesületei ellen is nagyobb fizikai és taktikai harcra kényszerülnek fordulóról fordulóra.

Kedden és szerdán este pedig: Forza Juve! Forza Roma!