Egy szimpatikus underdog

Nézzünk pár tanulságot a tegnapi meccsről.

Rögtön az elején feltűnő volt – és ez később sem változott -, hogy az olasz válogatott túl sokat nem akar az estétől és teljesen megfelelő lenne számukra az egy pont, köszönik szépen. Ha belegondoltok, ez teljesen érthető hozzáállás. A megváltozott rendezési szabályoknak köszönhetően a csoport első két helyezettje egyenes ágon kiharcolja az Eb-szereplést, a kalapok kialakításánál pedig nem sokat oszt vagy szoroz egy-egy tétmeccs eredménye – láttuk ezt már többször a magyar válogatott példáján is. Mivel minden eddiginél könnyebb kijutni egy világversenyre, minek bármit is kockáztatni? Egy nagycsapat esetében ez az elsődleges tényező, ha pedig az olasz válogatottról beszélünk, akkor mindezt hatványozottan kell érteni.

Mindenesetre a beharangozóban nagyjából eltaláltam a meccs képét. Az önmagunkra való reflektálás fontos dolog, haladjunk a tegnapi poszt mezsgyéjén.

“Conte egy teljesen új védelemmel fog kísérletezni, mégpedig a Chiellini-Ranocchia-Darmian hármassal. Lehet köpködni, csak éppen teljesen szükségtelen, a két torinóinál jobb választás jelen helyzetben nem létezik, Ranocchia meg gyorsaságában nem fogja kicsapni egyik támadó szemét sem, de nem miatta szenved az Inter.”

Mind a kísérletezés – hiszen ők kezdtek, bár ezen a téren sok választási lehetőség aztán tényleg nem volt -, mind a teljesítményelőrejelzés bejött. Ranocchia és Chiellini többnyire magabiztosan védekezett, lévén mindkettejüknek van alapos tapasztalata a háromvédős-rendszerekben, bár azt azért hozzá kell tenni, hogy míg Chiello nagyjából levette a pályáról Olic-ot – könnyebb dolga is volt -, addig Rano elég sokat küszködött nyomás alatt és Mandzukic rendszeresen megnyerte ellene a fejpárbajokat. Persze ha nem áll ott Buffon hanyattesésénél a gólvonalon, 2-1 a horvátoknak. (Csak így mellékesen, magam sem tudom, hogy Mandzukic és Buffon találkozóját le kellett volna fújni vagy sem. Én még abban nőttem fel, hogy az ötösön belül a kapusok testi épségét úgy őrzik a játékvezetők, mint a frissen vásárolt piaci tojásokét, másrészt valóban nem történt más egy sima ütközésen túl. Azért a Serie A-ban valószínűleg lefújták volna. Így utólag teljesen mindegy, de ment volna rendesen a tanakodás, ha abból gól születik.)

Darmiannal ellenben már akadt több probléma, de kényszerhelyzetben is volt. A torinói egyáltalán nem belsővédő és edzéseket kivéve – ha egyáltalán – egyszer sem játszott hasonló rendszerben. Kár egy kifejezetten jó játékost egy számára teljesen életidegen poszton elvesztegetni.
Pasqualról annyit, hogy sérülés miatt kellett lecserélni és sokakkal ellentétben nem látok kivetnivalót abban, ha rendszeresen ott van a keretben. Mint annyi válogatott, az olasz is küzd a balhátvédek/balszélvédők problémájával, Pasqual pedig Bocchetti, Criscito és Balzaretti kiesésével egy használható alternatívát jelent. A debütáló Soriano is sokat melózott, a mezőny legtöbb szerelését ő mutatta be.

“Candreva hosszú idő után eredeti posztján, a pálya belső részén fog szerepelni, Marchisio és De Rossi társaként. Ebben is lehet egyébként fantázia, főleg a fürgesége miatt, mindenesetre érdekes lesz nem a vonal mellett látni. Adott esetben ő fog fellépni a csatárok mögé, és az addigi 3-5-2-ből egy valamivel támadóbb 3-4-1-2 lesz. Az viszont vélelmezhető, hogy lesznek bajaik rendesen a horvátokkal, mert a zömük teljesen más sebességben futballozik – talán ezért sem butaság egy kifejezetten gyors embert a pálya közepére tenni.”

Ennél jobban Conte el sem találhatta volna – meg mi sem a sebességbeli kihívásokat. Petkovic anno a Lazióban próbálgatta hasonló szerepkörben Candrevát, most Conte tette fel a pályára amolyan melós, gyors, előretolt középpályásként. A rábízott védelmi feladatokat is jól végezte el, bár ezek zömét teljesen átvállalta a nagy munkában szinte egyszer sem észrevehető, de éppen ezért nagyon fontos feladatokat végző De Rossi-Marchisio kettős. Az olasz lapok szerint Conte a válogatott Vidalját szeretné megalkotni Candrevából, amik egyelőre igen nagy szavak, bár a jelenlegi és az elmúlt hónapokban látott Vidalból kiindulva nehéz dolga nem lesz.

“Támadók terén nemhogy kis különbség van a két válogatott között, hanem Herkules oszlopai. Zaza, Immobile, de még Pellé sem mutat olyan potenciált, mint a horvátok támadórészlege.”

Ennek kitalálásához sem kellett sok fantázia, de sajnos élesen meg is mutatkozott. Immobile észrevehetetlen volt, mint eddig nagyjából bármelyik válogatott tétmeccsén. A mérkőzés alatt a BVB-mérkőzéseket meglehetős lelkesedéssel követő Norn_iron mondott erről egy érdekes felvetést, amiben lehet igazság. Immobile akkor tud élni, ha mögötte a középpálya igazán él, ha kapja a labdákat, a lecsurgókat, a kipattanókat, különben csak kóvályog, mint gólyafos a levegőben. Mondjuk a Torinóban ez még máshogy volt, lévén ők olyan nagyon komoly presszinget azért senki felé nem fejtettek ki, de hajlok arra egy ideje – konkrétan már a tavalyi szezon közben is -, hogy az az idény volt Immobile Nocerino-menete. Majd elválik.
Zaza sem mutatott sokkal többet, mégis úgy érzem, hogy benne hosszú távon nagyobb lehet a potenciál. Bár a második félidőben ő is csak az előrevágott labdákkal próbált valamit alkotni, de Candrevának legalább okos és főleg önzetlen gólpasszt adott.
Viszont azt is tegyük hozzá, hogy a beharangozóban méltatott horvát támadójátékból szinte semmi nem valósult meg, a jóval magasabban kvalifikált csatárok alig-alig jutottak szóhoz, góljukat sem nekik köszönhették. Újabb jele, hogy nem volt azért olyan rossz az olasz válogatott.

“És valahol itt realizálódhat bennünk végleg, hogy az olaszok egyáltalán nem esélyesei a meccsnek. Nem baj, szép hagyománya az országnak, hogy az utolsó pillanatig mindenhol csak szenvedni kell, mert az is eredményt hoz. A szenvedés biztosan meg is lesz.”

Így legyen ötösünk a lottón, igaz? Önmagában elég, ha ránézünk a labdabirtoklásra és értünk is mindent. Ugyanakkor a meccs alatt – főleg a második félidőben – nem nagyon éreztem azt, hogy ne tartaná teljes kontroll alatt a válogatott a játékot. Mindannyian tudjuk, milyen az, ha fizikálisan sokkal felkészültebb csapattal találkoznak az olaszok, ezt idén is megmutatta a Juventus vagy a Roma, de azért ne felejtsük el, hogy ha nincs Buffon elég nagy bakija, akkor megszereznek egy újabb, tipikusan olaszos 3 pontot. Hiszen alapvetően ez az olasz válogatott stílusa, amit persze lehet minőségileg sokkal jobban is űzni, de itt, az INC-n azért ne lepődjünk meg azon, ha 10 emberrel védekező, eredményt megőrizni akaró olaszokat látunk. És akkor ehhez adjuk hozzá azt a körülményt is, amivel az egész posztot kezdtem.
Sokat vitatkoztunk erről a szerkesztőségben, de majd ti megmondjátok a tutit.