Miért omlott össze a Parma?

Egy ideje gondolkozunk azon, hogy mégis mi a fene történhetett a Parmával. A tavalyi bajnokság talán legszebb színfoltjai voltak, a pályán kiharcolták az El-szereplést, volt stílusok és karakterük. Erre idén valami olyan foshalmazt görgetnek hétről-hétre a pályán, amiről elképzelni sem tudtuk, hogy létezik. Mindezt megkoronázva a múlt héten elszenvedték történetük legsúlyosabb vereségét, de valami vérforraló produkcióval, aminek simán lehetne a jelképe Mirante viselkedése Tévez gólja előtt. Majd nézze meg az, aki nem látta.
Mindenesetre az okok összegyűjtésében a SeriAddicted megelőzött minket, így nagyjából őket követjük a feltárási hadműveletben.

1. Az El-szereplés jogának elvesztése

Bármilyen csapatot földhöz vágna, ha rajtuk kívülálló – értem itt a játékosokat – okokból nem jutnának ki Európába, dacára annak, hogy mindent megtettek. Ráadásul Ghirardi igazán jó és olaszos módi szerint a sértett hátraarcot választotta a nyár elején, és bejelentette, hogy eladja a klubot, bárkinek, aki megfizeti a kért árat. Ez végül nem következett be, de rányomta a bélyegét erre a szezonra is. Ki akar egy olyan klubban játszani, ahol azt sem lehet tudni, hogy mi lesz holnap? Egyszerűen tönkretette csapatát a tulajdonos – arról a tartozásról nem is beszélve, aminek a megfizetését megtagadva/lekésve, nem kapták meg a nemzetközi licencet.

2. Ghirardi viselkedése

Ez megér egy újabb bekezdést is, kicsit tovább fejtve az előző mondatokat. Ghirardi ugyanis a sértettségét abban is levezette, hogy lényegében semmilyen erősítéseket nem eszközölt a csapaton, ráadásul egyéb kötelezettségeire sem akart pénzt adni, így a Parma jelenleg 15 millió euróval a semmibe lóg, amit ha záros határidőn belül nem rendeznek, a szövetségtől akár pontlevonást is kaphatnak. A háttérben valószínűleg az lehet, hogy Ghirardi lényegében már el is adta a klubot Rezart Tacinak, egy albán mágnásnak, akit arról ismerhettek, hogy pár éve 700 millió eurót ajánlott a Milanért. Az már egy másik poszt témája, hogy egy ilyen tőkeerős befektető – várható – érkezésétől tényleg remélhetnek-e sikeres időszakot Parmában, de Ghirardi részéről az egész átadás-átvétel módja totálisan amatőr volt.

3. Az átigazolási időszak csődje

Coda, Belfodil, De Ceglie és Lodi érkezésén kívül szinte csak olyan játékosok jöttek, akik eddig ilyen-olyan okokból kölcsönben voltak – nem véletlenül. Azt pedig megkockáztatjuk, ti sem érzitek nagy erősítésnek, hogy hétről-hétre Parma-mezben futhat ki a pályára De Ceglie vagy Belfodil. Ezzel szemben eladták a Laziónak a tavalyi év egyik legfontosabb alakját, Parolót, így pedig a középpálya teljesen összeomlott, mivel a helyettesítésére érkező Lodi rémesen játszik – de erről később.
Távozott továbbá Gargano, Schelotto és Amauri is, mindannyian valódi helyettesítés nélkül.

4. Kulcsemberek sérülése vagy rossz formája

Először azt hittük, hogy Biabiany Parmában maradása csak egy újabb komikus része az átigazolási napok utolsó perceinek, de végül kiderült, hogy valami komoly szívproblémát találtak nála, ismeretlen időre kiesett. Aztán Cassani és Paletta is hosszú időre lesérült – utóbbi a tavalyi év egyik legjobb védője volt, a teljesítménye vb-játékot ért -, így a Parma védelme elvesztette két alapemberét is. Illetve gyakorlatilag hármat, de a harmadiknak külön pontot szánunk. Belfodil és Gezál teljesítményéről mindent elmond az alábbi ábra – ráadásul utóbbi is lesérült hosszú időre -, hiába ismerhetik egymást a válogatottból is. Így nagyon nehéz. Ráadásul – bár itt csak érdekességképpen van jelentősége – a lista megalkotása óta a Fáraó és Pellissier is leiratkozott róla.

5. Lucarelli

Sajnos sokszor láttunk olyat, hogy egy korosabb védő teljesítménye szinte egyik pillanatról a másikra komolyan leromlik, és ez úgy tűnik, Lucarellit is beérte. Pedig tavaly káprázatos formát hozott, nemigen volt olyan szezonválogatott, ahol ne lett volna tag, erre idén kizárólag borzalmas formát mutat – a Gazzetta mérései szerint 5,15 az eddigi átlagos mutatója, ez az egyik legrosszabb a Serie A-ban. Ha ilyen-olyan okok miatt a kezdő védelmi négyesből eltűnik három ember, és a pótlásukra senkit sem lehet bevetni, akkor garantált az összeomlás.

6. Lodi

Kifejezetten jó ötletnek tűnt, hogy Parolót Lodival pótolják. Sok játékoshoz hasonlóan Lodi is bántóan alulértékelt volt egész karrierjében, pedig kevés, nála nagyságrendekkel jobb registája van – volt – a Serie A-nak. Lehet, hogy ez már nem így van, de genovai hónapjaiban még ő volt az az olasz játékos, aki az elmúlt években a legtöbbször talált be szabadrúgásból. Ehhez képest most egy lassú, túlsúlyos, motiválatlan és teljesen formán kívüli játékost látunk, aki semmit sem tud a cataniai formájából mutatni. Erős a gyanú – mivel a Genoában töltött fél szezon alatt eléggé hasonló volt a helyzet -, hogy igazán jól csak Cataniában érzi magát és csak ott képes remek teljesítményre. Akkor viszont miért jött el megint, ahelyett, hogy feljuttatná a csapatát? Így legrosszabb esetben a Serie B-ben fognak egymással találkozni, mármint egy Parma-Catanián.

7. Az identitás elvesztése

Donadonit nem tartottuk különösebben jó edzőnek, egészen tavalyig. Mert az tény, hogy a Parmát nagyon jól összerakta, volt arcuk és tudták, mit akarnak. Most pedig az látszik, hogy Donadoni teljesen elvesztette az öltözőt és úgy tűnik, esélytelen az irányítás visszaszerzése. Ennek ellenére ő az egyetlen biztos pont. Ha kirúgják – ami lassan tényleg bekövetkezik -, teljes lehet a káosz.

Ha pedig igazán részletesen akartok olvasni a Parmáról, nézzétek meg Legris posztját a témában.