Rangadók hétvégéje

A tippes posztunkban Laci már leírta, hogy dacára az Atalanta rémséges kezdésének – ami persze árnyalható, mert csak annak fényében az, ahogy például tavaly szerepeltek, meg Consigli és Bonaventura is érdemi pótlás nélkül intett búcsút vörös Bergamónak -, az ötödik legjobb védelemmel bírnak. Ez azért nem rossz, ugyanakkor kicsit belemélyedve a keretükbe, nem is meglepő. Biava, Stendardo vagy Dramé mind kipróbált, tapasztalt, vérprofi arcai a Serie A-nak. A komolyabb problémát az jelenti, hogy a támadójáték, mint fogalomértelmezés sem működik a klubnál. Egészen extrém módon csak 4 gólt szereztek az elmúlt 11 forduló alatt, amire nem tudom, mikor volt legutóbb példa. A teljesen reménytelen Parma példul tízzel többet szerzett.
És persze lehet ujjal mutogatni az én hipszter hitvallásomra, de a Cigarini-Morález-Denis hármas sokkal-sokkal jobb annál, hogy az Atalanta még éppen nem kieső helyen álljon. Mi azt tippeltük a szezon előtt, hogy Baselli méltóképpen átveheti Bonaventura örökét, ez eddig nem történt meg. Cigarini amúgy nem fog ma este játszani.

Ahogy a Románál sem Totti, de erősen kétséges Gervinho bevetése is. Ettől még könnyű lenne azt mondani, hogy biztos győzelemmel mennek haza, de valami azt súgja, hogy nehéz dolguk lesz. Az minimum kétségesnek látszik, hogy komoly nyomásnak tegyék ki a római védelmet – ami egyébként a hiányzók dacára sem lesz rossz -, de nem vagyok benne biztos, hogy nyer a Roma. Azt már egy korábbi posztban is írtam, hogy ez a Roma egyáltalán nem tűnik olyan elsöprő erejűnek a Serie A-ba, mint az sokan szeretnék elhitetni és az utóbbi időben még csak különösen jó formában sincsenek. Az Atalanta végig az egy pontra fog hajtani, a Roma meg egy idő után ebbe belenyugszik.

Megszokott helyzet a Lazinónál, hogy amint jól állnak a bajnokságban, elkezdenek kidőlni az emberek, de furcsa módon ez most nem is annyira súlyos, mint amilyen szokott lenni. Ciani és Mauri mondjuk beteget jelentett és mindkettő érzékeny veszteség, viszont végre visszatér Basta és Keita is – valószínűleg mindketten kezdőként. Aki látott akár csak 2-2 Lazio-meccset a Reja-, és a Pioli-érából, az könnyen levonhatta a tanulságokat. Reja alapvetően úgy tartotta, ne kapjunk egy gólt sem, aztán meglátjuk, míg Pioli azt mondja, rúgjunk pár gólt, a többi majd alakul. Szimpatikusabb lehet az utóbbi álláspont, de arcra nem osztanak pontokat és a végelszámolásnál azok lesznek elől, akiknek a legjobb volt a védelmük. A Lazio védelmét most leginkább egy félmagasságban tartott kéz lassú, oldalirányú ki- és visszalengésével lehet jellemezni, a támadójáték viszont baba, köszönhetően Maurinak, Lulic-nak, Candrevának, illetve az átigazolási szezon egyik komoly meglepetésének, Djordjevic-nek.
Lehet ez még izgalmas.

A Juventus csapatjátéka nagyjából felállt – minden értelemben -, a Parmát lemészárolták, a BL-ből tovább fognak jutni és az igazolások is beválni látszanak. Kicsit hasonló lesz ma a helyzetük, mint a Romának. Az ember élből rávágná, hogy győzni jönnek, mégsem lepne meg a döntetlen. Akárhogy is, ez egy izgalmas meccs lesz.

Harcol bennem az életösztön és a kíváncsiság, de ebédidő tájékán inkább Siklóson iszom egy pohár rozét. Ezért olyan nagyon senkinek sem ajánlom a Torino-Sassuolót, ahol egyik eredmény sem lepne meg. Egy kurva nagy döntetlen sem.

Cesenában viszont elválhat az, hogy a Doria mégis mennyire gondolja komolyan az idei szezont. Odahaza rangadókat nyerni szép dolog, de a Serie A talán legkeményebb próbatétele mindig kiesőjelöltek otthonába utazni. Na, ott aztán lehet bizonyítani. Szerintem Okakáék ezt meg is teszik. (Baszki, gondoltátok volna bármikor is az elmúlt években, hogy Okaka tényező lesz a bajnokságban, válogatott játékosként, mi több, ott gólt is szerez? Ezek a durva dolgok.)

A kis déli rangadó akkora hazai az erőviszonyok és a játékát megtalált Napoli miatt, hogy én még a komolyabb gólváltások lehetőségét sem látom benne.

November végét írjuk és egy Parma-Empoli az bizony kiesési rangadó, igazi hatpontos meccs. Elképesztő. Egyébként nem hiszem, hogy sok jelentősége lesz annak, hogy az Empoli győzelem után, a Parma meg története legkomolyabb vereségéből érkezik. Ha valamennyire is tartják még magukat, ezt hozniuk kell Cassanóéknak.

Dacára a komoly erősítéseknek – és persze a bizalmamnak, mert ez még fontosabb – a Chievo elég szar. Mondjuk nem nagyon volt időszaka a világnak, mikor ez ne lett volna igaz, de valahogy elhatározta magát a klub vezetése és szerettek volna kevésbé azok lenni. Nem sikerült. Ma is szarok lesznek, a hipszteren laza Udinese ellen.

Ezzel el is érkeztünk a délután legérdekesebb meccséhez, a Hellas-Fiorentinához. Egy évvel ezelőtt egyenesen esélyesként jöttek volna a firenzeiek, egy ennél amúgy jobb Hellas-hoz, de most inkább kinéz a meccsből a hazai vagy a döntetlen, mint a vendég. Hiába tűnt remek igazolásnak Gómez és Rossi is, de ennyi idő után világos, hogy mindkettővel befürödtek, nagyon csúnyán. Ez kristálytisztán látszik abból, hogy a védelmükkel egyébként semmi gond sincs – csak 10 gólt kaptak, ezzel pedig jobban állnak, mint hét előttük álló csapat is -, de a támadások csak iszonyú szenvedéssel. Így ma sem lehet nyerni, meg Európába sem kijutni.

A milánói derbire hamarosan bővebben kitérünk.