2014. november hónap bejegyzései

Underdog szerepben

Teljesen bizonyos, hogy a Conte-féle válogatott az eddigi legnehezebb próbatételéhez készülődik. Én viszont belevágok a közepébe, és már itt megjegyzem, hogy tudtátok, eddig hány alkalommal verte meg Olaszország Horvátországot? Egyszer, 1942-ben, de a körülményekre való tekintettel – és itt a horvátokra nézek erősen – abból nemigen érdemes kiindulni. A komoly meccseket megnézve viszont még rosszabb a helyzet: 3 döntetlen mellé 3 vereség is jut. Utóbbiból talán a legemlékezetesebb a 2002-es vb-n történt, ahol egy olyan játékos góljával nyertek, aki ma is ott lesz a keretben: ő Olic. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Mauri tippszobája 10.

Ciao amici, mi chiamo Stefano! Szó se róla, jól kibaszott velünk a tegnapi nap, legalább annyira, mint velem a cremonai ügyészség. Természetesen a két, elmaradt meccs tétje mindenkinek visszajár, de kár érte, mert azokban éreztem a legnagyobb erőt, bár le fogják idővel azokat is játszani. A mai tippek előtt viszont újra kiemelnék egy nagyon fontos, elsőrendű sportfogadási szabályt, melynek köszönhetően a tegnapi napot is pluszban tudtam zárni. Nem ördöngősség, de meglepően kevesen élnek vele és nem értem az okát. Egyszerű
en összefoglalva, ha a meccs ideje alatt a tippünk nyerésre áll, és a végső szorzó legalább 50-60 százalékát azonnal kivehetjük – ilyen módon biztos nyereségben zárva -, AKKOR AZT MEG KELL TENNI! Józan fogadó tudja, hogy sok kicsi sokra megy. Mennyivel jobb esetleg egy kicsit keseregni azon, hogy további 40 százalékkal többet tudtam volna nyerni, mint hosszabban sajnálkozni a 100 százalékos vesztésen! Én pontosan így jártam el a Carpi 4-1-es vezetésénél – hiába lett később 5-2 a vége -, illetve a Lecce 2-0-ás és a Bologna 1-0-ás állásánál.
Egyszerű, ám okos lépés ez, és még egy csutfasz nap után is pluszban lehet zárni! Akkor most lássuk újfent a másod- és harmadosztályt.Mauri tippszobája Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Mauri tippszobája 9.

Ciao amici, mi chiamo Stefano! Vágjunk is gyorsan bele, mert nyakunkon a meccsek, mint ahogy az enyémen volt két nigériai rajongóm lehellete a kóterban. Mára hoztam másod-, harmad- és negyedosztályú ajánlatokat is, nálam a tuti nem áll le akkor sem, mikor mások a válogatott szünet miatt pihennek!Mauri tippszobája Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Gyönyörű nők, Pipita a hörcsög és egy kis calciopoli

A többségnek biztosan ismerősek az ilyen posztok, amelyekben összegyűjtjük az adott hetek legemlékezetesebb nyilatkozatait. Hosszú idő után újra jelentkezünk, a muníció nagy részét pedig még mindig innen szerezzük be.

– Moratti megőrül a klubjáért, ezt az is mutatta, hogy elfogadta a 2006-os bajnoki címet.
Ugye, nehéz pár dolgot elengedni, Agnelli elnök úr?

– Mindannyiunk szerencsétlenségére, a 2006-os év szörnyű volt az olasz futball számára, viszont a bajnoki címet hivatalosan is az Internek adta a FIGC, a Juventus-t pedig kizárták a Serie B-be. Ezek a tények. Nem tehetünk és nem fogunk úgy tenni, mintha ezek nem történtek volna meg.
Ez pedig az Inter hivatalos válasza az előzőre.

– Annyira szeretem Rossit, hogy mikor elszenvedte a legutóbbi térdsérülését, vele együtt fájt az én lábam is.
Montellának nagy szíve van.

– Az emberek irigyek rám, mert a semmiből jöttem, most pedig sikeres és kulturált vagyok.
Ki ne hagyja Lotito a szerénységet! Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Van is meglepetés, meg nincs is – Serie B, túl az ősz jelentős részén

A Serie B-t idén elég mostohán kezeljük, ha nem számítjuk Stefano tippjeit, akkor pontosan annyit foglalkoztunk velük, mint a harmadosztállyal, így most lássunk felettük is áttekintést, mert abból nem lehet baj, sőt, abból lehet a legkisebb baj. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

A Juventus már augusztusban bajnok lett

Ha, amúgy, egyébként és talán. A szezonközi megállapítások és vélekedések mindig e négy szó körül forognak. Ezer változó, hullámhegyek és -csúcsok, minden adott a teljesen szubjektív és vérre menő szurkolói vitákat kiváltó eszmefuttatásokhoz. Miért ne szálljunk fel erre a buszra, miután pont egy hevenyészett elemzésre készülünk, ami az eddigi szezont illeti? Tudjátok, ezek nem faktumok, csak óvatos következtetések. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Mindent a számnak – 11. forduló

A válogatott szünet előtt a 11. fordulót is letudta a Serie A mezőnye az elmúlt hétvégén. A Juventus kiütéses győzelemmel biztosította be első helyét és taszította a tabella utolsó helyére a Parmát, de a Roma is magabiztos sikert aratott a Torino ellen. A korábbi kihívók kisebb-nagyobb megtorpanását kihasznállva a Napoli már a harmadik helyre ugrott az idén nagyon szenvedő Fiorentina elleni idegenbeli győzelemmel, így gyakorlatilag visszaállt az előző szezon dobogója. A góllövőlista élén Carlos Tévez duplázásának köszönhetően utolérte az ezúttal góltalan José Callejónt, a kanadai táblázatot pedig így már 12 ponttal (8 gól és 4 gólpassz) vezeti az argentín Honda (6+3), Huguain (6+3) és Callejón (8+1) előtt. Az eredmények és a  főbb események megemésztése után talán nem haszontalan mélyebben beleásnunk magunkat a forduló statisztikáiba és megismerkednünk kicsit alaposabban néhány a fontosabb kategóriákban produkált kiemelkedő mutatóval.

Az összesített statisztikák a mérkőzéseknek legalább a 25%-án pályára lépő játékosok teljesítményét veszik figyelembe, és a néhány kategóriában (lövés, védés, labdaszerzés) „engedékenyebb” és magasabb mérőszámokat produkáló legaseriea.it hivatalos adatai helyett a következő oldalak adatbázisai alapján készültek: squawka.com (sq), whoscored.com (ws), fourfourtwo.com (fft)

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Valdifiori az ász

Galamb szerzőtársam – erről a névről nekem mindig Rejtő figurája fog eszembe jutni, aki mellékesen a kedvenc karakterem az életműből és talán az egyik legjobb könyve az írónak a főszereplésével készült mű – pár nappal ezelőtt részletesen foglalkozott a 10. forduló statisztikáival. Ehhez a vállalkozáshoz nem is mérném a posztot, egyszerűen összeszedtem egy helyre az elmúlt napokban a Facebook-oldalunkat elárasztó ábrákat. Hozzáteszek azért majd a képekhez pár gondolatot. Egy kattintás ide a folytatáshoz….