Embernek hős, edzőnek kiváló

Az ember azt gondolná, hogy egy olyan nagy formátumú és nevében is híres szakembernek, mint amilyen Kertész Géza volt, Magyarországon gondosan ápolt emléke és kimerítő életrajza van. Nem mondom, hogy ennek hiánya meglepett, de azért jól megmutatja ez a példa is, hogy miért egy langyos pocsolya a magyar labdarúgás. Egy-két büszkeségünk szinte már héroszi magasságokba emelkedik és a legendaképzés ezerrel pörög, másokról pedig – jóllehet alig valamivel vagy talán semmivel sem maradnak el az előzőektől – teljesen megfeledkezünk. Tipikus és fájdalmas provincializmus. A poszt lényegét tekintve ezt csak felütésnek szántam, lépjünk is tovább.

Kertész magyar Wikipédia oldala még a körülményekhez képest egész részletesnek is mondható, de semmit sem tud a születésének vagy halálának körülményeiről és minden egyébről is csak a lehető legrövidebben számol be. Az angol verzióra meg egy mondatot sem érdemes vesztegetni, igaz, ott legalább ismeretes a születési helye. Maradnak tehát az olasz források, amelyeket túlzás lenne bőségesnek nevezni, de azért jóval többet tudunk meg Kertész Gézáról. Törvénytelen gyermekként született, nagyszülei nevelték fel, így csak a későbbiekben vette fel apja nevét.
Karrierje a Budapest TC-ben indult, de a Fradiban teljesedett ki, ott 3 évet töltött el. Érdekes, hogy nem ebben az időszakban, hanem jóval előbb, 1914-ben játszott a válogatottban, de akkor is csak egy meccset: Ausztriát verték meg a Wagner-serlegért. Pár évvel a ferencvárosi éveket követően már Speziában találjuk, játékos-edzőként. Érdekesség, hogy életrajzában van egy rövid pauza. A Fraditól 1923-ban távozott, de Speziában 1925-ben kezdett el dolgozni. Ebben annak is szerepe lehetett, hogy 1923-ban orgazdaság miatt fogházba került. Fokozatosan vezetett felfelé az útja, edzette a Cataniát és az Atalantát is, Bergamóból került Rómába és lett a Lazio edzője, 1939-ben. A számunkra érdekes történet innen indul.

Kertész kézírása

Főleg azért, mert a két szezon közül, amely során a Laziónál dolgozott, az első egészen kimagaslóra sikerült: a bajnokság végén negyedikként futottak be, csak a bajnok Ambrosiana – leánykori nevén Inter -, a fénykorát élő Bologna és a Juventus előzték meg őket. Jó volt a csapat – többek között Piola, Pisa és Baldo alkotott -, de legalább ennyire kiválónak bizonyult Kertész munkája is. Olyan meccseken látszott mindez, mint a Fiorentina 3-2-es, a Milan 2-0-ás vagy a Juventus 4-0-ás elverésein. A derbiket nézve, ugyan az egyik mérkőzést megnyerte a Roma, 1-0-ra, de a visszavágón Flamini góljával nyert a Lazio, és a Roma csak a hetedik helyen végzett. Az még futballtörténeti érdekességként idekívánkozik, hogy ettől a szezontól fogva lett kötelező a számozott mezek viselése.
Ezzel szemben a következő bajnokság tragikusan rosszul alakult, mindössze a 14. helyen végzett a Lazio, hajszálnyival elkerülve a kiesést. Pedig a felkészülés jól sikerült, az előjelek is kedvezőek voltak, de Kertész képtelen volt felülemelkedni a nehézségeken és többen azt gyanítják, ennek hátterében a Piolával való nézeteltérése állt. Mindenesetre a másodosztályba való kihullástól csak az utolsó fordulós, már bajnok Bologna elleni 2-2 mentette meg a csapatot, miközben a Novara kikapott, így végül ők és a Bari búcsúzott.

Vigaszt jelentett, hogy abban az évben nem veszítettek a Roma ellen: az odavágó 1-1 lett, míg a második meccsen Piola duplájával 2-0-ra nyert a Lazio. A kupában is volt egy kis kárpótlás a rossz bajnoki évért, egészen az elődöntőig jutottak, de korábban a Milant is kiejtették.
Itt ért véget Kertész Géza és a Lazio kapcsolata, akit egyébként Molnár Ferenc követett a padon, akivel a későbbiekben majdnem bajnokok lettek és nemzetközi kupadöntőbe is jutottak, ahol a Fradi verte meg őket – de ezt a történetet majd máskor nézzük meg tüzetesebben.
A magyar szakemberek ekkoriban úgy követték egymást a Serie A-ban, mint ősszel a hulló falevelek. Egyrészt Kertész után Molnár lett a Lazio edzője, másrészt 1942 telén Kertész azt a Schaffer Alfrédot követte a Roma padján, akivel egy évvel korábban első bajnoki címüket szerezték. Egyébként az 1938-as vb-n ezüstérmet szerző magyar válogatottnak is Schaffer volt a pályaedzője – bár az olasz források szinte kivétel nélkül mint szövetségi kapitányt említik. Jó kérdés, hogy ez a tájékozatlanságuk jele, esetleg Schaffer szeretett magának mindig nagyobb szeletet venni a tortából – esetleg a kettő közös hozadéka.

A WM-rendszer sematikus ábrája

A Románál sajnos Kertész nem tudta megismételni azokat a sikereket, amiket pár évvel korábban a város másik csapatánál. A bajnoki cím után az elvárások is lehetetlenül nagyok voltak – jól mutatja ezt, hogy hiába volt korának egyik legelismertebb szakembere Schaffer, a rosszabb teljesítménynek köszönhetően pár hónap után lapátra tették -, illetve az akkori Roma csak annak köszönhette egy évvel korábbi elsőségét, hogy a világon minden összejött nekik. A legfontosabb játékosok pontosan abban a korban és formában voltak, amelyekben lenniük kellett, Schaffer pedig az egész mezőnyt meglepte remek taktikájával. Kertész pont Schaffer addigra megszokott, de mások által is már megismert játékának lecserélésétől várta a holtpontról való elmozdulást: bevezette az Olaszországban sistemának nevezett, általunk WM-játékrendszernek hívott játékot. Ám a Romával még így is csak a 11. helyre futottak be. Kis szépségtapaszt jelentett a Coppa Italia-elődöntő, illetve a Lazio 2-1-es legyőzése.

A WM ma élő formája nagyjából a 3-4-3-as szisztéma, akkoriban 3-2-2-3-as felállásban használták. A WM-rendszer megalkotása nagyjából a Chapman-Meisl duónak köszönhető, róluk ehelyütt nem beszélünk többet, de akit érdekelnek a taktikai finomhangolások és a futball evolúciója, az bátran keressen rájuk a neten. Az olasz válogatott szövetségi kapitánya, Pozzo is ezt a formációt alkalmazta az 1934-es és 1938-as világbajnokságokon és az 1936-os olimpián is – meglehetősen nagy sikerrel, mert mindhármat megnyerték.

Kertész és a Roma játékosai

A Serie A-ban először Pietro Piselli próbálta ki a WM-rendszert, pont a Laziónál, még 1929-ben, de elég balul sült el, így gyorsan fel is hagyott vele. Később a Livorno, a Fiorentina és az Udinese is kísérletezett vele, de a komolyabb sikerekre még 10 évet kellett várni bajnoki szinten, mikor Garbutt Genoája már igazán veszélyesen elsajátította. A legnagyobb eredményeket a Torino szállította a WM-felállással, de az ő sztorijuk viszonylag ismert. Külön érdekesség, hogy a WM-rendszer dominanciájának az Aranycsapat MM-szisztémája vetett véget, és évekig mindenki csak az állát keresgélte a földön, meg a labdát a hálóban, de sokat nem tudtak kezdeni a megváltozott játékkal. Bár a különbség nem tűnik nagynak, ám az egyik leglátványosabb változást hozta meg a futball történetében. Sebes Gusztáv az addigi 3-2-2-3-at 3-2-3-2-re változtatta, így a középpályán támadásokban óriási fölényre lehetett szert tenni és a három támadó akadály nélkül vezethette rá a labdát az ellenfél védőire. Hidegkuti posztjának megalkotása a két csatár, Kocsis és Puskás mögött az egyetemes foci evolúciójának egyik csúcspontja volt.

Az MM-rendszer az Aranycsapatban

Mielőtt teljesen elveszítenénk a fonalat, térjünk vissza írásunk főszereplőjéhez, Kertészhez.
1943-ban tért haza, tartalékos katonaként behívót kapott, de egy éven keresztül még edzette az Újpestet. Ami ezek után következett, az volt életének minden bizonnyal legnagyobb csúcspontja. 1944-ben az ellenállás aktív tagjaként minimum több száz zsidó honfitársunkat mentette meg a deportálásától, maga is sokakat bújtatva, illetve mentőakciókban segédkezve. Már csak ezért is súlyos mulasztás a magyar futballtársadalom részéről a kollektív felejtés, ami Kertész irányába él.
Valószínűleg egy spicli jelentése alapján a nyilasok letartóztatták, majd hosszas vallatások és kínzások után, 1945. február hatodikán, hajnalban agyonlőtték.

“Hazafias üdvözlettel
Kertész Géza
football trainer”

Kiváló képviselője és terjesztője volt a két világháború közötti, kimagasló magyar futballkultúrának. Ez a poszt remélhetőleg hozzájárul ahhoz, hogy minél többen megismerjék és elismerjék – újra.

A személyesen Kertész Gézától származó kordokumentumokért és életrajzi adatainak kiigazításáért nagy köszönet a mindig kiváló Cagliari-blognak!