Harapjunk egy kis calciót! #26

Álmos, szürke giornata várja a calcio szerelmeseit ezen a héten: igazi rangadónk nem lesz, ami pedig annak számítana, az is lufinak tűnik. A fene se tudja, akárhogy forgatom a párosítást, nem kap el a vágy. No de ne finnyáskodjunk, még így is lesz wannabe-dobogóalja-derby, Benítez-osztálytalálkozó, és még a Juventus is összeméri magát a fiókcsapatával. Hogy olyan gyönyörűségekről ne is beszéljünk, mint amilyen az Udinese-Torino lesz. De legalább rögtön idegenbeli győzelemmel mutatkozhat be Reja a bergamóiak padján. Hajtás után mindez kibontva.

Matri te szemét!

Matri te szemét!

A szombat este nem ígérkezik valami emlékezetesnek, legalábbis azok számára, akik a Sampdoria-Cagliari és a Milan-Hellas mérkőzések megtekintésével kívánják abszolválni. A vasárnapi ebédhez most Cesena-Palermo dukál, nehéz étel mellé nem ajánlott. A standard 3 órás időpontban most csak 3 pályán indul majd a méta, egyik szellemesebbnek ígérkezik, mint a másik. A Chievo-Roma és az Empoli-Genoa még istenes, de az Udinese-Torino elég nagy büntinek tűnik. Estére van egy Napoli-Inter. Hétfőre meg lesz egy Lazio-Fiorentinánk és egy Juventus-Sassuolónk.

 

Négyszer egymás után

Ennyiszer egymás után nem szokás

A római döntetlen után mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy újra a Juventus a bajnok. Ha a Romának utólag jóvá is írnak 2 pontot a bíróságon a Parma szédelgésével kapcsolatban, akkor sem tűnik semmilyen szinten reálisnak, hogy 12 meccsen 8 egység hátrányukat le tudják dolgozni a farkasok. És már megint ott tartunk, ahol 1-2-3 éve, nevezetesen még mindig nem tudjuk, hogy ki lesz a trónfosztó. A Roma keményen lejáratta magát, nekik már nem hiszünk, a milánói ikrek örülnek, ha ketten együtt összehoznak 100 pontot a szezon végére, a Napolit vagy akármelyik másik csapatot meg nem tudjuk komolyan venni. Vagy ott van még az a lehetőség, hogy a Juventus züllik le a többiek szintjére, ez viszont szintén irreális, és ez így van jól.

A Sassuolo mostanában nem gyűjti a skalpokat, olyannyira visszavettek a tempóból Di Francesco fiai, hogy még a Milan is ellépett tőlük öt ponttal, ami azért nem kis antiteljesítmény. Persze kiesési gondokkal még így sem szembesülnek Reggio Emiliában, a vegyipari vállalkozó eldöntheti, hogy jól szórakozik-e a pénzéért.

Pogba már le is ülhet a padra a hazaiaknál, a Sassuolo azonban elég tartalékos lesz hátul, igaz, még így sem tűnnek olyan rossznak a nevek. Ősszel kibrusztolták az ikszet a zöldek, és minden bizonnyal most is kelllőképpen motiváltak lesznek, különösképpen a támadószekció. De azért behúzza a Juventus.
Juventus 2-1 Sassuolo

 

Őrségváltás

Elkerülhetetlen

Nem lehetett nem észrevenni a kontrasztot hétfő este, olyannyira éles volt. A kiállítás előtt, Tottival és De Rossival a soraiban borzalmasan gyenge volt a Roma, momentum nélkül álltak masszív bukóra. És még ezek akarnak bajnokok lenni? – tették fel a kérdést sokan. Aztán 10 emberrel, de már a két ikon nélkül ráborították a pályát a Juventusra, és bármennyire is hihetetetlennek tűnt a végén 10 emberrel is közelebb álltak a győzelemhez. Totti még csak hagyján, tényleg öreg már, sokat is játszott, OK. De Rossi viszont egyáltalán nem hozza a szintet, elnézést kérek a Roma drukkerektől, de ez most nagyon nem az a De Rossi, akit annyira fetisizáltak az utóbbi években, és akkor még nagyon finoman fogalmaztam. Rudi Garciával is csak örök második a csapat. Ez a Roma az európai középmezőny krémjéhez tartozik, és ez elég is egy betonba öntött második helyhez az olasz bajnokságban.

A Chievo nemrég visszacsúszott a piros zónába, erre fel jól megijedtek, összekapartak gyorsan hét pontot, így megint ott tartunk, hogy a kontrára játszhatnak, csak stratégiai szinten.

A hazaiknak Meggiorinin kívül komoly hiányzójuk nem lesz, a vendégeket megütheti egy picit Yanga-Mbiwa és Torosidis eltiltása, de így is elég ciki lenne, ha nem nyernének. Vajon képesek rá?
Chievo 0-1 Roma

 

Greatest Hits by Benítez

Old nice times

Lassan ott tartunk, hogy a Napoli rástartol a második helyre, ami nem kis változás az őszi botrányos eredmények után. Bizonyos pillanatokban nagyon rezgett a léc a jó öreg Rafánál, de Laurentiis viszont nem volt hajlandó évközben felrúgni az asztalt. Utólag kiderült, hogy jól tette, a Napoli valószínűleg odaér legalább a BL-playoffra, sőt, a tavaszi jó forma akár egy nagyon szép EL-menetelésre is reményt adhat. Az ezüst számomra nem tűnik valószínűnek, ahhoz túl sok ki nem kényszerített hibát vét a Partenopei.

Az Internél nagyon elpofátlanodott Mancini, volt képe háromszor egymás után nyerni, ami egy egészen ekzotikus eseménysorozat arrafelé. A Fiortól persze ki lehet kapni, az már másik kérdés, hogy talán nem feltétlenül egy saját közönség előtt megvívott lagymatag meccsen. Nehéz helyzetben az Inter, ha ki akar hozni valamit még ebből a szezonból, az EL-ért rengetegen kaparnak, magában a sorozatban pedig csúnyán belehúztak a Wolfsburggal.

Anno rendszeresen elkalapálta Mancini a délieket, azóta viszont nagyot fordult a világ. Lehet, hogy képesek még egy olyan idétlen meccsre, mint amilyen az őszi volt?
Napoli 2-2 Inter

 

Csúcstámadás előtt

Ki csúszhat rá a Nápolyra?

A Fiorentina hasonló metamorfózison ment keresztül, mint a Napoli, sőt, ők még mélyebbről jönnek. Ősszel sokáig full impotensen játszottak, gólt is alig tudtak lőni, még az alsóházba is bekukucskáltak. Aztán úgy keveredtek oda közvetlenül a dobogó alá, hogy semmi különöset nem csináltak, egyszerűen csak jó százalékban húzzák be a meccseiket. Jó kérdés, hogy meddig bírják ilyen színvonalon a kettős terhelést – ha májusig, akkor elmondhatjuk, hogy szintet léptek Montellával.

A Lazio egész évben inkonzisztenciával küzd, ami valószínűleg annak köszönhető, hogy az egyfrontos harc ellenére is folyamatosan rengeteg sérültjük van. Stílszerűen három legutóbbi győzelmüket két vereség előzi meg. De legalább szórakoztatóan játszanak – általában.

A legutóbbi két firenzei fellépésen győzedelmeskedett a Lazio, meg amúgy is dominálják a párharcot. Persze ez nem sokat számít, mert szeszélyes módon alakulnak mostanában ezek a meccsek. Gomez otthon tartja a három pontot.
Fiorentina 3-2 Lazio

 

Az egyszeri Pippo megpróbáltatásai

Copy&Paste

Azok alapján, ami kiszivárog Milanellóból, csoda, hogy még Pippo a Milan edzője, igaz, pont azért szerződtették, hogy engedelmes kiskutya módjára leüljön a valagára, ha meglát valakit a vezetőségből. Persze nem muszáj csak a pletykákra hagyatkozni, a múlt héten például szegénykém vissza akarta vonni Cerci cseréjét de Jong sérülése miatt, azonban a jó ALessio látható neheztelése miatt úgy döntött, hogy akkor egye, bassza, menjen Cerci. Nagyon rossz vicc ez az egész.

A Hellas nagyon hatékonyan tartja távol magától a potenciális kihívóit, már a Cagliaritól sem kell félnie. A meccs meg olyan szupi lesz, mint a múlt heti.
Milan 1-1 Hellas

 

Pneumatic Section

Ezek is nagyon jó meccsek

Ezek is nagyon jó meccsek

A Sampdoria egyre mérsékeltebb elánnal harcol az 5-6. helyért, pedig szinte biztosan Európát érne nekik jövőre bármelyik. A Cagliari könnyűnek tűnik az A ligához.
Sampdoria 2-0 Cagliari

A Cesena szimpatikus módon akkor is harcol, amikor már nem sok esélye maradt, a Palermo pedig lassan hátra is dőlhet, ha nem akar menni az EL-ért.
Cesena 1-1 Palermo

Empoli-Genoa. Na az ilyenek lesznek nemsokára az érdektelenségbe fulladó középmezőny-ütközetek.
Empoli 0-0 Genoa

Az Udinese borzalmas. A Torino szexi.
Udinese 1-1 Torino

 

Heti körkérdésünk

http://www.dreamstime.com/stock-photos-question-marks-circle-d-large-blue-mark-middle-image30683133

 

Miről tehet Pippo?

 

És akkor egy szolgálati közlemény a végére. A kötelezettségeim úgy alakultak, hogy a továbbiakban nem tudom vállalni ezek a posztokat. Szó se róla, eddig szívesen elvoltam velük, de egy plusz heti 40 órás elfoglaltság és a hozzá kapcsolódó nem elhanyagolható mértékű ingázás megköveteli, hogy újragondoljam a dolgokat. De azért fogok én még írni ide, csak nem tudom, hogy mikor! Nézzétek továbbra is a meccseket!
Üdv. k