Mediolanum – új erő a mezőnyben?

Serie A 1

A pénznek nincs szaga, mindegy honnan, csak jöjjön – vallják ezt a világ legjobb bajnokságát magukénak remélő ködös Albion életformái. Manapság viszont olyan időket élünk, hogy nyílik a pénzcsap délebbre is, így egyrészt kicsit megkérdőjelezem Vespasianus gondolatát, ill. felteszem a kérdést, jó-e az, ha a semmit hirtelen próbáljuk bearanyozni. Továbbá érdekel az is, mi történik most a csizmában, mert hosszú idő után talán most nézhet ki először úgy, hogy a bajnokságra telepedő vákuum átrendeződhet. Nem mondom, hogy meg fog történni 1 éven belül, de valami mozgolódik, és ahogy az ilyenkor lenni szokott, akár még bármi is megtörténhet. Az utak kerszteződésénél új hatalom van születőben.

A Juventus-ról ebben a posztban biztos nem teszek komolyabb említést, ők már okosan oldják meg a dolgaikat, de a saját magát a zebrák legfő riválisának tekintő Roma oldalán sincs túl nagy baj a piac tekintében. Tottiék szerelmeseinek üzenem, meg lehet törölni a habzó szájakat, fogalmazásom nem véletlen. Ha ugyanis bejön az a piacolás, amire az elmúlt években lecsúszott, de a hagyományos északi nagyok számítanak, akkor ők hasonló ambíciókat dédelgetnek majd, mint a fővárosi egylet.

Barbara BerlusconiNagyot készül ugyanis dobbantani Milánó, és a vaskos tízmilliók elköltésével nyilván nem csak azt ambicionálják, hogy végre valahára kerüljenek a legjobb 6 csapat közé – annyi lé kicsengetése, mint amennyire idén nyáron ők készülnek, magával hozza a szépségel elvárásokat is.

Adott ez a sejtelmes Mr. Bee, aki laza félmilliárd euróért látszólag és egyelőre a csendestárs gúnyáját öltötte magára. De ha már ennyi pénzt tolt egy döglődő (na jó, totál halott) csapatba, előbb-utóbb itt igen komoly változásokra kell készülnünk. Ennek az előszelei fújják arcunkat, ugyanis ezt az elképzelhetetlen mennyiségű pénzt is el lehet (akár felelőtlenül is) költeni egy (két) nyár alatt.

Milan I'm not hurtKorábban már majdnem megvolt a szenzáció, Jackson Martinezt és Kondogbiát már majdnem berántotta az ajtón a Milan, de aztán jött a koppanás. Helyettük Bacca és Bertolacci lett bezsákolva, a dolog egyetlen szépséghibája annyi, hogy előbbi kettős legalább úgy nézett volna ki, mint ami megérheti azt a potom 50+ milliót, amit rájuk kellett volna költeni, ellenben az utóbbi duó sehogyse. Mert ez a két-két játékos nagyjából ugyanannyiba került volna, viszont a nyélbe ütött üzletekkel csak egy valamit üzent a Milan – újra itt vagyunk, és költeni is tudunk (értsd: teli zsebbel figyelünk a piacon, és nem akarunk megint a biztos vétel kapujában lemaradva, pofára esve megszégyenülni, így olyan összeget tolunk oda, ami láttán a megkersett csapatnál spontán erekció lép fel, és nem tud nemet mondani).
Bertolacci - Milan

Bertolacci 20 millióján örömittasan vonyítanak a farkasok, szót sem érdemel a dolog (max az, hogy még meg se száradt az aláírása, szavaival máris gyomorszájon vágta a Romát), de szerintem Bacca sem az a topcsapatár, akinek sokan hiszik. Jónak mindenképpen jó, de a lényeg az, hogy használható lesz-e azon a szinten, amit elvárnak tőle, vagy beszürkül.

Nyilván még nem zárt be a piac a Milan számára, újabb egetrengető igazolásokkal is számolhatunk (Ibrát még megnézném Milan-mezben), mert hogy ettől a két vételtől nem lesz meg a dobogó, az olyan biztos, mint Mihajlovic egybehangzó imádata. Ezek a sorok már pár napja megvoltak az elektronikus papíromon, így most egészítem ki, az Adriano-féle biznisszel sem látom őket feltétlenül olyan csapatként, amely hevesen gesztikuláló atomjaira zúzná a Serie A csapatait, a törekvésük mértéke viszont megzabolázhatatlan zuhatagként ömlik az ember nyakába – odacsaptak a lovak közé (Overdose is bólint egyet odafentről). Az valahol érthető, hogy Berlusconi kicsit Perez-módra előbb fordítva kezdi az építkezést, és viszonylag jól csillogó csatárokat próbál odaédesgetni magához. A védvonalba pedig úgyis jön majd még ember, ez pedig azzal együtt, hogy Mihajlovic a védekezés kicsinosításához jól ért, nem is túl rossz ötlet.

Más kérdés, hogy hová billen a mérleg, azaz hogy ezt a hirtelen vett előrenyomulást előbb-utóbb az FFP annyira lelassíthatja, mint Malackát a szembeszél, de az is elképzelhető, hogy az UEFA ismételten csak a bürokrácia sötét bugyrai számára hozott létre néhány új munkalehetőséget ezzel az eddig komolytalannak tűnő fair play dumával. Amúgy kemény dolog ez a mérleget minden irányba billentő sikeresség-gazdaságosság vezérfonal, az biztosnak tűnik, hogy nagyon mélyről készülnek nagyon gyorsan pozícióba rántani a csapatot – különben talán a helyzetükben így is kell, több éves, évtizedes szisztematikus építkezésre nem nagyon van lehetőségük félmilliárd (és még ki tudja, mennyi) euróval – itt rögtön siker kell.

Akárhogy is van, az egyre bővülni látszó lehetőségekkel egy, még a régi romjaitól bűzlő új világ sziluettje körvonalazódhat ki, de annak drukkolok, hogy végül sikerre vigyék a történetet. És persze izgalommal várom, milyen vételeket tartogat még nekünk a csapat.

Berlusconi mindenesetre nem győzi ismételgetni, hogy a csapata bizony Scudetto-esélyes lesz, hogy mennyire remek szakembert találtak Mihajlovic személyében, néhány éven belül pedig jön az új stadion is. Nem is nagyon lepődünk meg ezen szavak hallatán, de hogy van is valami a háttérben, az egyre biztosabbnak tűnik. Az AC fejezetét Sinisa soraival zárom: egyetlen csapatnak sincsenek olyan nagyratörő tervei Olaszországban, mint a Milannak – ennyi pénzzel én ezt készséggel el is hiszem (vagy tudnak valamit vagy nagyon hülyék alapon).

A város másik felén is zajlik ám az élet, Mancini olyan gárdát készül összerakni, amely az első szembejövő kiscsapat láttán már nem úgy küzd, mint disznó a jégen. A testvérek erősödésével azt is mondhatnánk, túl sok riválissal kell számolnia az Internek, és egyesek biztos ezt is vallják. Ezen gondolatok közepette ott rejtőzik az is, hogy Mancininek ugyan jól áll a nyakba divatolt sál, de még jobban állna, ha más csapat színeit aggatná magára, mert vele nem lesznek meg a kellő sikerek. Én azért bízom benne, hogy képes összerántani a brigádot.

Ezen a téren ugyanazt gondolom a város mindkét csapatáról – ha lesz a csapatban új húzóember, aki nem ég ki féltávnál, és akinek az észbeli képességeire is lehet számítani, akkor (dobogóig) szárnyalhat a csapat, ha nem találnak ilyet, akkor maradhat a középosztálybeli küzdelem, de mindenképpen a dobogótól lejjebb egy semmit sem érő parkoló.

Inter

Miranda és Kondogbia szerintem nagy erősítést jelent, előbbi hátul, utóbbi középen tehet olyan rendet, amelyre régen vártak a nerazzurrik, főleg a franciában látom, hogy a nyár egyik legjobb vétele lehet – bár nagyon nem volt olcsó, így azért kellemetlenebb a leányzó fekvése, és Shaqiri esetében is hasonlóan bizseregtem még télen. Itt is kb. biztosak lehetünk benne, hogy fog még nagy név érkezni, és akkor az eredményekkel sem fog teljesen hadilábon állni a csapat (tehát jobbak lesznek a tavalyinál), így a többség szemében Mancini sem úgy fog mutani, mint tehénen a gatya. A játék kedvéért viszont vessük fel azt a gondolatot is, hogy nem lesz már túl erős érkező, mert ha jól emlékszem, Thohir nem azzal a lendülettel érkezett Moratti helyére, hogy ő most 3 év alatt elkölti kelet minden pénzét. Ebben az esetben majd megint jót nevethetünk azon, hogy Mancini karikás szemei előtt a Scudetto lebeg – a bajnoki aranyat célzó terveiről épp ma nyilatkozta le a legfrissebb gondolatait.

Montoya

Montoya behúzása egyébként jó fogás lehetett volna, de ha minden igaz…

Szóval számomra kicsit most kérdéses, hogy merre van az arra, hiszen a fiatalítás nem biztos, hogy továbbra is prioritás marad (sőt, kb ugrott is, pedig ezt a területet tartom az alapozás zálogának), az FFP lehellete pedig folyton ott kering a csapat orra előtt, de a költés már itt is megkezdődött. Thohir rájött, valamennyi lét mindenképpen tolnia kell a garnitúrába, különben ebből nem lesz 2 nap alatt világmegváltás, de az eddigi filozófiáját elnézve tényleg nem hiszem, hogy jobban elszállna – szóval lesz még eladás is.

Kondogbia - Milan-Inter 2015A piac egyik gyönyörű jelenete egyébként már így is az övék, olyan profin vadászták le a Milan orra elől a franciák üdvöskéjét, ahogy anno Wanda Nara járt kézről kézre.

Ha minden összejön (csak tételezzük fel, még ha nehezen is elképzelhető ez az utópia), az olasz bajnokság hirtelen és sokat erősödhet (itt köszön vissza az angol párhuzam), de a nem mindig ésszerűen elköltött zsíros eurók miatt ezek a csapatok még gondban is lehetnek. Melyiknek van nagyobb valószínűsége? Inkább az utóbbira tippelek, hisz a túl nagy erősödéshez hirtelen kell sok pénz – a mérleg másik oldalán viszont még nem minden csillog kellően ehhez, és a Milan példáját húzhatjuk az Interre is.