Ez a belga, feha

A szurkolók egy igen jelentős részének még mindig a meglepetés erejével hat, amikor kiderül, hogy az edző okosabb náluk. Ezért elkerülve a kényelmetlen revelációkat, másról kezdenek el beszélni. Itt van nekünk a tegnapi meccs. Remek teljesítménnyel, hibátlan játékkal fogtuk meg az előzetesen az Eb egyik legjobb csapataként aposztrofált belgákat.

A sok duma helyett nézzünk pár jellemző adatot, a java részét Legris kollégának köszönve.

Az Eb-n a németek után másodszor fordult elő, hogy egy csapat több labdát szerzett a pálya közepén, mint a védekező harmadban.

A támadásokban a gólpassz mellett a Barzagli utáni legtöbb passzt és a legtöbb kulcspasszt adó Candrevának kellett a legnagyobb szerepet vállalnia, de a középhátvédek hosszú indításai is az Eb-mezőny átlagától kirívóan nagy fontossággal bírtak, különösen a meccsen a legtöbb, 6 fejpárbajt megnyerő Pellé felé.

Pellé magyar barátnője, mert szép.

térkép

A játékosok átlagos elhelyezkedése is a lehető legtökéletesebb fegyelmet mutatja. Arra jó érzékkel lehetett számítani, hogy De Rossi vissza fog húzódni a védelembe, de bevallom, én a meccs előtt inkább arra gondoltam, hogy Darmian lép vissza és Chiellini megy a másik szélre. Utóbbi bejött, csak Darmian végig maradt wing-backben.

Az xG-mutató pedig egyszerűen csak a tökéletességet mutatja, semmi egyebet.

Érdemes továbbá még megnézni ezt a videót a csapat előretolt védekezéséről, ahogy Éder és Parolo folyamatosan zavarja a labdakihozatalokat.

És még pár személyes jellegű megjegyzés.

  • Sokáig nem tudtam, kire hasonlít Pellé kétségtelenül bárdolatlan, sok eleganciát nem mutató tankjátéka, de baszki, megvan! Ő a 2010-es évek Chinagliája!
  • A védőtrió összesen 94-szer passzolt, 18 szerelése, 9 megelőzése és 6 blokkja volt.
  • Nem hiányzott ezúttal sem a Fáraó, sem Insigne, csak megbontották volna a jól felépített falat. Jól jött viszont Immobile, kijárt volna neki a gól is.

A végén kicsit magamat idézném, mert ezzel is hosszabb a poszt.

Személy szerint még így is értetlenkedve veszem tudomásul a lefitymálást. Ebben a legatyásított, felhigított mezőnyben egy kicsikét szerencsésebb sorsolással simán meglehet az elődöntő. A németek és a spanyolok más polc, de eddig a többi csapaton nem látszik, hogy bármiben is többet tudnának nyújtani az olaszoknál. Akik természetesen megint a régi fegyverüket fogják elővenni: valahogy legyünk már túl a csoportkörön, aztán mindenkit úgy baszunk meg az anyja hátán, hogy könyörögjön a végéért.”

Ez mindenestül elég jól látszott tegnap. További 1 ponttal biztosan ott vagyunk a következő körben, de lesz az minimum 3 is.