“Erős bajnoksághoz stabil középcsapatok kellenek”

Vendégposztoló-füzérünket ezúttal egy milanista követőnk folytatja.

Sokat gondolkodtam, hogy írjak, ne írjak ezzel a témával kapcsolatban. Mint Milan-szurkoló nem érezném jogosnak, ha konkrétan a Roma csalódást keltő eredményére összpontosítanék és nem is lenne reális. Az egész bajnokság kezd látványosan rossz irányt venni. A probléma gyökere az évek óta megbukott klubmodell. A klubok eseti pénzekből élnek, a kiadásaik viszont fixek. Játékosok fizetése, stadionok bérlése, karbantartása. Állandó személyzet fizetése, semmit nem csinálnak maguk, ha valaki befingott és ki kell szellőztetni, azt is egy ügynökséggel csináltatják busás áron.
Nézzük meg a kisebb klubokat. A kiadások ugyanazok, mint a nagyobb csapatoknál (nyilván kevesebb fizetéssel). Bevétel? Milyen bevétele van egy kiscsapatnak? Szponzorok, közvetítési díjak, esetenként meghívásos eseményekből. A közvetítési pénzek elosztása annyira egyenlőtlen a patinásan top klubok között, hogy egy jobb eredmény ellenére sem kapnak belőle pénzt. Talán a játékosaik fizetésére elég. A kiscsapatok folyamatosan egyensúlyoznak a megélhetés határán. Egyetlen tényleges bevételük a jobb játékosok eladása nagy kluboknak, pótlásuk pedig olcsó fiatalokkal, akik hátha ugyanúgy beválnak. Topligák tekintetében annyi csődöt jelentő klub, mint a Serie A-ban volt az elmúlt 15 évben, szerintem nemigen akad. (Sőt!) Például a Parma 15 év alatt kétszer jelentett csődöt. Ők megpróbáltak csapatot építeni, megépítették, jól is ment. Európa-liga helyezések és a többi. Aztán nem tudunk elindulni mert nincs pénz, jövőre meg már olasz megye 1.

De hogy jön ez a témához? Erős bajnoksághoz elengedhetetlen a stabil középcsapatok jelenléte. 5-6 évvel ezelőtt még elintéztük annyival, hogy kisebb hullámvölgyben van az olasz liga. Azonban ez már nyílt titok, az pedig egyértelmű hogy a szint folyamatosan süllyed. Mivel ezt a klubok vezetői is látják, a problémák realizálása helyett elérkezett a kapkodás időszaka. Koncepció nélkül eszetlenül igazolnak (Inter), cserélgetik az edzőket. Csak egy pár példa az idei nyárról: Mancini és az Inter, Bielsa esete a Lazióval. Arra már ki sem térnék hogy a Milan 3 év alatt a 6. edzőjénél tart (az előző 25 évben 5 edzőt távolítottak el).
Egyetlen klub ismerte fel a problémát: a Juventus. Építettek egy stadiont, ami a 2. évében nem hogy az árát hozta vissza, hanem már hasznot termelt. Ezt a kiváltságot (mert Itáliában a stadion nagy kincs) két klub mondhatja el magáról, az Udinese és a Sassuolo. Tehát ami a többi klubnak költség (bérleti díj, a jegyárak hatalmas része megy a stadion tulajdonosának, általában az adott város önkormányzatának), az a Juvénak tiszta haszon. Ha jól emlékszem a 2015-ös idény végén a Juve 300 millió eurós bevételt termelt, aminek a fele a stadionból jött. Ezzel lényegében a klubot önfenntartóvá tették. Realizálták a költségeket, csökkentették a játékosok fizetését arra a szintre, amit a klub még veszteség nélkül elbír. Ezeket utána növelték nyilván, a stadionból befolyó pénzösszeg bőven elegendő rá. Létrehoztak egy MŰKÖDŐ vállalkozást. Évről évre több fizetést tudnak adni a játékosoknak, amellett hogy igazolni is tudnak. A játékosok pedig oda mennek, ahol van esély kupákra, sikerre és nem mellesleg degeszre keresheti magát. Csodálkozunk, hogy kiemelkednek a mezőnyből?

Számomra elképesztő az, hogy a többi klub ezt nem látja. A problémát félresöpörve csinálja mindenki ugyanúgy a dolgát. Ugyanazt, ami évek óta nem működik. Eszükben sincs egy stadiont építeni, felépíteni egy koncepciót, hogy miről szóljon a következő mondjuk 3 év. Ha a csapatnak nem megy, kirúgjuk az edzőt. A Milantól szinte elkergetett Allegri sikert sikerre halmoz a Juvénál. Tehát nyilván vele volt a baj nálunk is. Allegri hibája, hogy az egyszerre kiöregedő játékosok sehogy nem lettek pótolva (Nesta, Gattuso, Pirlo stb). Nyilván az ő hibája hogy a következő évben pedig eladták a Thiago Silva-Ibra kettőst, akik még értek valamit a csapatban. Helyettük pedig jöttek a 4-5 milliós Birsák, Cristanték, akik nyilván más szint. Azon kívül időt sem kapnak a bizonyításra. Sem edzők, sem játékosok. Van egy rossz meccse, többet esélye nincs bekerülni a kezdőbe. Ugyanez az edzőkkel. Felépíteni valamit nem egy nap.
A Juvén kívül a többi topcsapatnál csak a balhékról lehet hallani. Ez összeveszett ezzel, ez azzal. Ez elmegy, ezt nem játszatjuk, ez megsértődött. Frusztáltsággal van telítve az egész bajnokság. Nyilván, ha a klubok folyamatosan azzal vannak elfoglalva hogyan minimalizálhatnák a veszteségeiket, akkor frusztráltak lesznek. Ha én sem jövök ki a fizumból, én sem érzem magam komfortosan. Ez viszont bizonytalanságot szül, ez kiterjed a játékosokra is, akik így nem tudják azt nyújtani amit valójában tudnak.

És itt érkeztünk el arra a pontra, amiről ez a kis esszé(?) szólni akarna. Amíg a háttér nem stabil, amíg a játékosok nem tudják hogy mi lesz, mit várnak tőlük, addig eredmény sem lesz. Görcsösen, mereven, feszesen fognak játszani. Ez pedig megöli a focit. Mikor pedig egy nemzetközi kupában összetalálkoznak olyan csapatokkal, ahol stabilan működik a rendszer, a játékos biztonságban érzi magát, akkor kiütközik a különbség. De Rossi becsúszásokban (az ellenfél tizenhatosa előtt, minek?) , magyarázásokban. Vagy például Napoli-Milan, sárgával nem rúgom el a labdát, hisz azért is jár egy (Kucka), vagy nem lököm el a kapust (Niang).
Lényeg a lényeg: A probléma szerintem sokkal komplexebb, mint ahogy mi azt elképzeljük. Ha egy csapatnak nem megy, arra lehet kifogásokat találni. Ha senkinek, arra már nem. Fejétől bűzlik a hal, szokták mondani. Jelen esetben ez azt jelentené, hogy amíg a klubnál nincs szinte semmi rendben, addig a pályán sem lesz. És ez elég arra, hogy a saját bajnokságban ahol 1-2 kivétellel minden csapat ezzel a problémával küzd, maradjon a hierarchia, tehát meglegyen az az 5-6 csapat aki az elején harcol. De ne felejtkezzünk el arról, hogy ott egy Sassuolo, akik rendelkeznek egy elképzeléssel, 3-4 éves tervekkel, biztos háttérrel. Nekik sikerült bejutni az EL-be, a semmiből előtörni.

Milan-szurkolóként egyet tudok remélni, hogy erre mihamarabb rájönnek a csapatok. Rájönnek, hogy a követendő példa a Juventus politikája. Megteremteni a stabil környezetet, anyagi és fizikai feltételeket, amire lehet építkezni. Persze ha ez ilyen egyszerű lenne, akkor nem beszélnénk most erről. (Juvénak ilyen egyszerű volt, másoknak mért nem?) Nyilván sajnos nem tudjuk, ténylegesen ki és hogyan mozgatja a szálakat. A különböző maffiák mennyire nyúlnak bele. Viszont ha nem változik valami gyökeresen, akkor nagy baj lehet. Akik pedig azt hiszik, hogy ilyen patinás nagy nevű klubok nem süllyedhetnek el, akkor nekik csak egy példát mondok: Nottingham Forest. Az angol rekordbajnok.

Maradok őszinte Milan- és olasz foci drukker,
Gábor