Még szuperrangadónak hívják – Serie A 17. forduló (beharangozó)

Három szombati mérkőzéssel rajtol kedvenc pontvadászatunk aktuális fordulója, melynél fokozatosan érünk el a ma esti csúcspontig. A délutáni Empoli – Cagliari akár még jó bevezetője is lehet a későbbi programoknak, viszont a Milan – Atalantától már joggal várjuk el, hogy egy izgalmas ütközet során döntsék el a három pont sorsát a felek. Ezek után este pedig jön a szuperrangadó, mely arról fog majd dönteni, hogy a Roma egyáltalán tudja-e tartani a lépést a Juventusszal. Kíváncsiak vagyunk, hogy a tabella végén történik-e majd valami érdemi változás; mely csapatok folytatják jó szériájukat és melyek tudnak kijönni a hullámvölgyekből. És persze mindenkit izgalommal tölt el, hogy a tabella első nyolc helyezettje mire megy majd egymás ellen.

Juventus – Roma

Mint olyan sokszor, most is úgy megyünk neki a Juventus és az épp aktuális kihívója közötti rangadónak, hogy majd most elkapják a bajnokot. Ugyanis szeretnénk tovább hinni azt, hogy az idei bajnokság lehet még izgalmas, nem lefutott, végre akad egy olyan ellenfél, mely képes letaszítani a trónról a zsinórban ötszörös bajnokot. Ezt a szerepet a tavalyi szünet után a Roma vállalta fel, mely hasonló jó formának örvend, mint a Juve, de nagy kérdés, hogy mire fognak menni a hazai pályán eddig hibát sem vétő címvédővel szemben. A vendégek fokozatosa rázódtak bele a rangadókba, derbikbe: először még kikaptak a Fiorentinától és a Torinótól is, de aztán legyőzték az Intert, a Napolit a Laziót és legutóbb a Milant is. Szóval, tudja Spalletti kezelni ezeket a meccseket, de ugyanez elmondható Allegrire is, aki legutóbb a Torino ellen cserélt varázslatosan. Hogy részben ennek is volt betudható a siker nem vitás, de a hátrányból megnyert Derby della Mole óriási pluszt adhatott az amúgy sem önbizalom hiányos egyletnek. A hazai oldalon Dybala még pados lehet, míg Salah-t már a kezdőbe jelölik.

 

Lazio – Fiorentina

Az elmúlt években ezeket a meccseket sorra a Lazio nyerte meg, mígnem legutóbb a Fiorentina egy 4-2-es győzelmet tudott elkönyvelni a fővárosban. Most nem úgy fest a helyzet, hogy folytatódna a sorozatot, ráadásul tegnapelőtt egy bepótolt meccsen is túl vannak, ahol kikaptak a Marassiban a Genoától. A hazai középpályán eltiltás miatt nem lesz ott a Sampdoria ellen nyerő játékosnak bizonyuló Parolo, míg a vendégeknél már a kezdőbe jelölik Borja Valerót, de ez sem javít sokat a Fiorentina kilátásain. Otthon ezt behúzza a Lazio.

 

Empoli – Cagliari

Amikor legutóbb ilyen leosztású meccset rendeztek, a Cagliari rendesen elgázolta az Empolit. Igaz, akkor a 4-0-nak aligha tudtak örülni Szardínián, a szezon végén, mert a Cagliari kipottyant a Serie B-be, az Empolit pedig sokan megkedvelték pofás kis játékuk miatt. Manapság teljesen más a helyzet: a Cagliari szépen ellubickol a középmezőnyben és ugyan legutóbb a Napoli felszeletelte őket, nem kell túlzottan harcolniuk a kiesés elkerüléséért. A hazaiak abban bizakodhatnak, hogy a Cagliari még mindig nem józanodott ki a 0-5-ös sokkból, és hogy idegenben pocsék a formájuk. Persze a legjobb az lenne, hogyha elkezdenék termelni a gólokat, mert az 7 lőtt gól elég siralmasan fest Karácsony előtt egy héttel.

 

Milan – Atalanta

A tartományi rangadó szerepén kívül is fontos meccs előtt állnak a résztvevők, mert csak négy pont választja el őket, miközben nem a középmezőnyben kell keresgélnünk őket. A Milan egy olyan szempontból bosszantó meccsen van túl, hogy akár nyerhetett is volna a Roma otthonában, ha Niang végre hagyta volna másnak is elvégezni a büntetőt. Míg az Atalanta nem tudta magát túltenni a Juve elleni vereségen és gyorsan kikapott az Udinesétől is. Egy olyan meccsen, melyet labdabirtoklásban, kapuralövésekben agyonnyertek a bergamóiak, csupán azzal nem számoltak, hogy az Udinese háromból háromszor is be fog találni nekik. Remek hír a Milan számára, hogy Niang ezúttal csere lesz, mert Bonaventura játékra alkalmas állapotban van.

 

Genoa – Palermo

A Genoa előző héten vesztesen hagyta el a Meazzát, majd a pótolt meccsen verte a Fiorentinát, míg jelenlegi ellenfele csak a szokásosat hozta. Igen, egyelőre ez a Palermo ott folytatja, ahol De Zerbivel abbahagyta és lassan a fél távhoz érve fel is tehetjük a kérdést, hogy van-e még reális sanszuk a Serie A-ban maradásukra. Ha a pontokat nézzük, akkor igen, mert a többiek még bőven elérhetőek, viszont a játékosanyag és ahogy játszanak sehogy sem kompatibilis ezzel a szinttel. Valószínűleg a Genoa tovább lök egyet rajtuk a Serie B irányába.

 

Chievo – Sampdoria

Ugyanannyi ponttal, győzelemmel, döntetlennel és vereséggel állnak; a Chievót csupán a jobb – egyébként nullás – gólkülönbsége rangsorolja feljebb a tabellán a Sampdoriánál. A legfontosabb dolog, melyet elmondhatunk a hazaiakról, hogy kedvencük, Sergio Pellissier legutóbb meglőtte 100. gólját a SerieA-ban és hogy otthon minimum jók lesznek az egy pontra. Már csak azért is, mert ez a Samp eléggé kétarcú csapat, akik csak a Marassiban tudnak vagánykodni, idegenbeli mérlegük enyhén szólva is pocsék.

 

Sassuolo – Inter

A meccs, ahol az Inter hét gólokat lő az ellenfélnek. A meccs, ahol Icardi beszól az ultráknak. És végül a meccs, ahol az Intert sorozatban veri el a Sassuolo. Folytatva az utóbbi megállapítást az Inter sorozatban négy vesztes bajnokin van túl a Neroverdivel szemben és talán csak a jelenlegi formák miatt mondhatjuk el, hogy talán megszakad majd ez a széria. Javulóban az Inter, ez nem vitás, a Joao Mario – Brozovic duó – előbbi adta a gólpasszokat, utóbbi jegyezte a találatokat -, hozta a három pontot legutóbb, de az a Meazzában volt. Ha el kell hagyni Milánót, valahogy megáll a tudomány és sorra jönnek a kínos meccsek. A Sassuolónál egyébként továbbra sem látnak ki a sérültekből, ami növelheti az Inter esélyét.

 

Udinese – Crotone

Ha az Udinese be tudta húzni Bergamóban a három pontot, akkor ez most akár a Crotonének is összejöhet. A Pescara legyőzése lelket önthet beléjük, mellyel elhihetik, hogy lehet keresnivalójuk északon is. Viszont azért valljuk be, hogy ennyire nagy feladatokat ne tűzzünk ki célként eléjük, hiszen már a pontszerzés is erősen a bravúr kategóriához lenne sorolható. Ellenben az Udinese feljövőben, két győztes meccsük után egy kicsit fellélegezhetnek, kellő távolságra vannak a veszélyes zónától. A Zapata-Thereau kettős, ha nagyon kell, odateszi magát, hozza a pontokat az asztalra. A Crotone ellen pedig ez elég kell, hogy legyen.

 

Napoli – Torino

Kijött a gödörből a Napoli, ez már határozottan megállapítható, viszont a Torino épp most készül oda bezuhanni. Míg a déliek egy erődemonstráló győzelmen vannak túl, addig Mihajlovicék vezetésről bukták el a derbit és ennek a kijavítására nem pont a Napoli lesz az ideális ellenfél. Sarri hamis kilences hadrendje működött a Cagliari ellen, de a Torino más súlycsoportot fog képviselni, így kell majd a figyelem a kiváló formát nyújtó Belotti ellen. A cigarettára meccsközben is szívesen rágyújtó tréner már talán nem is számol Gabbiadinivel – a támadó nevét sehol nem látjuk -, de a tavaly sokszor megcsodált középpályán is történtek személycserék. Kijelenthető, hogy Hamsík állandó játszótársai immár Diawara és Zielinski lettek.

 

Pescara – Bologna

Ez a meccs sem fogja lázba hozni a hazai olasz foci kedvelőit, persze ettől függetlenül még érdekelni fog bennünket, hogy vajon a Pescara szerzi meg az első hazai győzelmét idén, vagy a Bologna szakítja-e meg idegenbeli nyeretlenségét. A formák alapján nagyon gyanús a döntetlen és az unalomba fulladó találkozó képe, de ezt mondtuk legutóbb is Oddóék crotonei fellépésük előtt, aztán milyen kis parázs összecsapást kaptunk válaszul. A Bologna jobb csapat annál, amit a táblázat mutat, de lassan el kellene indulniuk felfelé, míg a Pescarától ennél is többre lesz szükség, mert ez eddig édeskevés.

A forduló menetrendje:

Empoli – Cagliari (sz, 15 óra)
Milan – Atalanta (sz, 18 óra)
Juventus – Roma (sz, 20:45 óra)
Sassuolo – Inter (v, 12:30 óra)
Chievo – Sampdoria (v, 15 óra)
Napoli – Torino (vasárnap, 15 óra)
Pescara – Bologna (v, 15 óra)
Udinese – Crotone (v, 15 óra)
Genoa – Palermo (v, 20:45 óra)
Lazio – Fiorentina (v, 20:45 óra)

  • A Crotone-Pescarától miért nem vártatok tüzijátékot? A spanyoloknál ezek a típusú meccsek hozzák általában a gólokat. Szerintem azért, mert még a defenzív kiscsapatok is támadnak egymás ellen, mivel itt tényleg a létükről van szó, ezek klisé nélkül 6 pontos meccsek, és a direkt riválist fontos lenyomni. Ráadásul ilyenkor mindig kiderül, hogy nem támadnak olyan rosszul, csak a védekezésük nem túl jó. Megintcsak egy olyan tényező, ami gólokat vetít előre, és jó, nézhető meccset.
    Még az se lepne meg, ha legalább az egyik csapat pihentetett volna arra a meccsre. Aki nyer, bennmaradHAT, aki veszít, egyre biztosabb, hogy kiesik. Legalábbis a csapatok így gondolkoznak. A Frosinone-Carpi tavaly túr-retúr ilyen volt pl.

    • Darth Sidious

      Az elmúlt években rengeteg példa volt erre a “retúr járatra”, hogy vagy mind a három, vagy, pedig az újonc csont nélkül visszaesett. Azért ez nem jó fényt vett a Serie B-re. Persze ez más bajnokságokban is előfordul, hogy az újonc vagy újoncok visszaesnek, de azért ez a tendencia a Serie A-ban elég látványos.

      • És arra is, hogyha egy Palermo, Bologna vagy Cagliari nevű csapat esik ki a ligából az jön is vissza egyből. A Catania erre már nem volt képes, persze ott pontlevonások, klubon belüli zűrzavar, mely után nem is meglepő, hogy mára csak a Lega Pro tagjai. Ha jól tudom, idén ott is pontlevonással sújtották őket.

      • Olyanra húsz éve nem volt példa, hogy mindhárom feljutó kiessen. Persze ezzel együtt a Serie B-ben, meg úgy az olasz fociban valóban nincs rendben valami, és vannak ezek az egészen kisvárosi csapatok, melyek gyakorlatilag a feljutással megváltják a visszajegyüket, de azért nem szokott mindhárom ilyen lenni. Idén a Cagliari, tavaly a Bologna, előtte a Palermo, Empoli, még korábban Sassuolo, Verona annyira azért nem lógtak ki és voltak/vannak értékeik.

        • Darth Sidious

          Igen, igazad van , de a kettő visszaeső az elég gyakran volt mostanság.

    • Passz. Csak simán benéztem. 🙂 Pedig írás közben megfordult a fejemben, hogy a Crotone szorosan otthon esetleg behúzhatja. Azt vártam, hogy nem fognak bírni egymással, a nagy akarásnak csak nyögés lesz a vége és egyszerűen ez a két csapat nagyon nem üti meg az A szintet.

      • Ez igaz, ahogy a Palermo sem, szerintem. A magyarok miatt meg amúgyis, nézegettem őket, és hát borzasztó.

        Se a keret, se a csapat játéka nem jogosít fel semmire. Teljes ötlettelenség. Szerintem gyengébbek a két feljutónál.