2017. január hónap bejegyzései

70 éves lenne Chinaglia

Stefano Giannone egykori interjúja alapján emlékezünk rá.

“Nem szeretek hazudni az embereknek, mindig kimondom azt, amit gondolok. Az életem ezért is nagyon egyszerű, örülök annak a nagyon sok szép emléknek, amiket megőrzött az agyam, és hálát adok Istennek, hogy fizikailag és egészségügyileg rendben vagyok. Egy hibám azért mindenképpen van: nem kellett volna, hogy elfogadjam a Lazio elnöki székét.

Ezt jól mondja John, a lehető legrosszabb időszakban volt a fejes, gyakorlatilag semmi sem stimmelt a csapattal, és volt olyan év, amikor a harmadosztály közelebb volt, mint a Serie B középmezőnye.

“Rossz döntéseket hoztam. Szerelmes voltam és vagyok a Lazióba, ezért nem jól láttam a hibákat és túl sok embernek hittem. A focitól azért most sem szakadtam el: minden reggel a Sirius XM rádióban műsort vezetek. Ezt potenciálisan 35 millió ember tudja hallgatni.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

92 éve vette kezdetét a fasiszta diktatúra

Egy rövid, ámde lényegretörő posztban emlékezzünk meg 1925 januárjáról. Mussolini ebben az évben és hónapban oszlatta fel az olasz parlamentet, és vezette be de iure is a fasiszta diktatúrát. Tekintsük át a közvetlen előzményeket, hogy rájöjjünk, mely események vezettek el oda, hogy Mussolini szinte akadálytalanul, különösebb erőszak nélkül, jogi műszóval élve a törvényes jogtalanság révén lett Olaszország teljhatalmú ura.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

“A gyémántból nem nő ki semmi, a trágya virágokat ont”

16 éve, hogy elhunyt az olaszok nagy költője, és talán még nagyobb zenésze, aki egész életében a nincstelenek, és a perifériára szorult emberek segítője, gondjainak megéneklője volt. Fabrizio de André jövőre lenne 70 éves, és még mindig köztünk lehetne, ha egy súlyos betegség nem ragadja el.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….