“A gyémántból nem nő ki semmi, a trágya virágokat ont”

16 éve, hogy elhunyt az olaszok nagy költője, és talán még nagyobb zenésze, aki egész életében a nincstelenek, és a perifériára szorult emberek segítője, gondjainak megéneklője volt. Fabrizio de André jövőre lenne 70 éves, és még mindig köztünk lehetne, ha egy súlyos betegség nem ragadja el.

1940. február 18-án született Genovában, módos család gyermekeként, iskoláit egy katolikus intézményben kezdte, majd állami iskolába került, innen azonban magatartásbeli gondjai miatt eltanácsolták. Végül egy jezsuita gimnáziumban tette le az érettségijét, és bár kezdetben másfele érdeklődött, végül a genovai egyetem jogi karán kezdte meg egyetemi tanulmányait, ahol később sikeresen doktorált is. Nem volt véletlen a választása, hiszen jogász familiából érkezett, és megfigyelhető furcsa módon, hogy sok későbbi művész választja tanácstalanságában a jogtudományt, talán pont azért, mert annak elvégzésével szinte még bárhol boldogulhat az ember.

Zenei pályája nehezen, mondhatni rögösen indult. Kezdetben a La borsa di Arlecchino nevű bárban zenélt társaival, de első felesége, Enrica Rignon, és gyermekük Cristiano de André annyit nélkülözött, hogy már-már a zenei pálya elhagyásán gondolkozott, amikor a La canzone de Marinella című dalával egy csapásra ismert zenész lett. Hogy saját nevével adhassa ki szerzeményeit, dalszerzői vizsgát tett, és végül az 1966-ban megjelent Tutto di Fabrizio De André albumával vált végérvényesen közismertté. Pályafutása során végig lelkiismeretes előadó volt, sokat próbált zenekarával minden fellépése előtt. Zenei pályafutásában talán a legkomolyabb pont az volt, mikor megírta Creuza de ma néven ismert számát, ami szülővárosának, Genova felé egy tiszteletadás, de még inkább szerelmi vallomás. Élete végéig fontosnak tartotta a genovai dialektus ápolását, népszerűsítését.

Fontos és kellemetlen élménye volt még életében az a 4 hónap, amikor 1979-ben második feleségével, Dori Ghezzi társaságában egy szárd szervezet elrabolta, és csak váltságdíj ellenében engedték őket szabadon. Ismerve a kor olasz viszonyait, annyira meglepő momentumnak ezt nem is nevezhetjük. Élete végéig töretlen népszerűségnek örvendett, utolsó koncertkörútját 1998-ban adta, ám ekkor már nagyon beteg volt. Tüdőrákja miatt végül a turnét sem tudta befejezni. 1999. január 11-én, hajnalban hunyt el, a két nappal későbbi temetésén nagy tömeg fejezte ki tiszteletét.

2000 tavaszán egy rendkívül színvonalas koncerten emlékeztek meg róla, melyen az olasz könnyűzene színe-java képviseltette magát, és később a koncerten készült hanganyag is megjelent, nagy sikert aratva. Nevét ma utcák, terek, szervezetek őrzik, költeményei közül nem egy a hivatalos tananyag része, és biztosak lehetünk benne, sokáig nem fogják elfelejteni Fabrizio de André nevét.