2017. május hónap bejegyzései

Röpke győzelmi nóta Torinóból

MC Pipita

Yo, mi a fasz, az esélyesség kiakaszt, a nápolyi geciből torinói sneci,
velem ne bassz ki, felzabáltam a menzát, egy disznó vagyok, de ki a faszt érdekel,
a kibaszott Serie A nekünk betérdepel, ezért nem érdekel, jöhetsz nekem érvekkel,
de a micrót átpasszolom, Dybalát meg leszopom!

MC Dy-Dy

Nem hittél bennem, tesó, hasonló a bajunk, aki délen baszott,
az Torinóban aszott, 30 millió euró, hát ez más klubnak csak beutaló,
Pipita a triplája, ezért vettem gigára, te jössz Dani, gyorsan,
a torkod meg ne basszam! Egy kattintás ide a folytatáshoz….

“Már a nagyapám is megőrült Puskásért”

Még februárban jelentkezett Di Marzio egy kissé elkoptatott jelzőket tartalmazó – már ami a magyarországi jellemzést illeti -, de azért összességében érdekes cikkel, amiben Marco Rossiról adott helyzetjelentést. Mivel komoly eséllyel Rossi bajnoki címet ünnepelhet a Honvéddal, így most többé-kevésbé szöveghűen közöljük az írás. Nem azért többé, mert nem tudunk olaszul, hanem azért kevésbé, mert egy jó fordítás egyben ferdítés is.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Szar a bajnokság, így könnyű, köcsögök

Nézem a Facebookon a nehézkesen beinduló polémiát a témáról és nem tudok másra gondolni, csak arra, hogy a hiteltelen faszméregetés kategóriájába tartozik egyfelől a Juventus összehasonlítása a korábbi idők korszakos csapataival és vice versa, másfelől unos-untalan és aztán még egyszer felemlegetni azt, hogy igen, igen, de a mezőny, az hát eléggé fos.
Mindkettő olyan értelmetlen kategória, amivel ennek ellenére sajnos már túl sokszor is foglalkoztunk, de éppen ezért most még egy kört szánok a kérdésre, hogy a következő x alkalommal csak Ctrl C – Ctrl V legyen a megoldás a linket illetően.

Nyilvánvalóan voltak már korszakos csapatai a Serie A-nak, számos. Ott egy kibaszott jó Pro Vercelli, nem sokkal előttük a félszigetet krikettre is oktató Genoa, a Grande Torino már sokkal többeknek ismerős, legalábbis említés szintjén, az elmúlt 30 évben pedig már elég komoly többség tudna a saját élményeire is hagyatkozni. A ’80-as évek végén beinduló Milan, mondjuk.
Éppen ezért teljes zsákutca azt kutatni, hogy a fentiekhez képest mennyire jó a Juventus. Egyszerűen csak kurva jó. Az összehasonlítás minden alkalommal teljesen fals, mert teszem azt a korában kitűnő Pro Vercellit ma egy futottak még kategóriás Primavera-csapat az első 15 percben szétfutná, aztán fizikumból megoldva a meccset, kétszámjegyű különbséggel verné le.

Ezeknek az összehasonlításoknak gyakorlatilag semmilyen értelmük sincsen. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kupadöntőcske

Kicsit sajnálom, hogy nem első alkalommal ugyan, de a kupadöntő egy ilyen hétközi izére redukálódott. Valahogy nincs nagy meccs hangulata, semmi izgalomba vagy lázba hozó cuccot nem érezni rajta. Aztán lehet, hogy ez igazából az én bajom, mert az előjelek aztán parádés végkimenetelre adnak lehetőséget a Lazio és a Juventus részére is. A rómaiak egy összességében kurva jó szezont koronázhatnak meg, ráadásul ebben az évezredben, főleg az elmúlt 10 évben már-már hazajárói a kupadöntőknek, a Juventus meg a történelmi triplázás első trófeáját szerezheti meg.

Ugyanakkor az igazi íz hiányzik. A Lazio ahhoz már nagy(obbacska) klub, túl sok címmel, hogy ab ovo ez okot jelentsen a feszültségre, a Juventus-nál meg bármikor becserélnék ezt a címet a bajnokira, nem beszélve a BL-ről. Ettől még kurvára örülnék, ha Biglia mancsa szorítaná a kübli fülét, csak a 2013-as győzelem után már nehéz újat mutatni a témában.

Inzaghi az egyetlen módon próbálja megakadályozni azt, hogy a Juventus elleni, lassan történelmibe forduló szopószéria megváltozzon: felrakja a pályára azt a 3-5-2-őt, amivel idén a legtöbb esély mutatkozott a nagyobb csapatok ellen. Nem olyan régen a kupában a Roma is ezzel lett – legalábbis az első meccsen – szétszedve. Egyébként az a durva, hogy hosszú évek múltán a védelemben van minőségi csere, nem is egy.

A Juventus-ról ennyit sem érdemes írni, a kupacsapat az majdnem teljesen A-csapat a sérülések és Pjanic eltiltása ellenére is. Aztán hátha lesz ebből egy frankó meccs.

Gyere mán’ calciózni

Az van, hogy tényleg jó lenne elkezdeni újra, pont a bajnokság végén, pont úgy, hogy egyetlen olyan nemzetközi focis esemény sem lesz a nyáron, amin a válogatott játszik. Ez van, pontos stílusérzékkel kell érkezni. Át kéne egy csomó mindent szabni – a borítóképünkre, itt és a Facebookon már szavak sincsenek, annyira elavultak, a múltkor Schliemannt kellett elküldenem, ne kapirgáljon már körülöttük -, új szabályokat hozni, írni, mindent belebaszni, amit csak lehet.

Egyelőre a tervvel egyedül vagyok, fingom sincs, mire lesz időm és energiám. Kedvem van, hosszú idő után először, nem is akarnám veszni hagyni. Ami persze rajtatok is fog múlni, mert a posztírás az gyakran olyan munka, mint a kurváé: kuncsaftok nélkül elég unalmas. Például már ma szeretnék írni a kupadöntőhöz, legalább egy kommentfogót, Meglátjuk, na.

A példa a régi mi leszünk, mikor még élet is volt a felületen. Költözni nem tervezünk, mert teljesen értelmetlen. Mehetnénk ugyan a blog.hu-ra, de minek, a reblogra, de ott is megszűnt minden segítség, a rendszer is szar, olyan gyűjtőhelyről meg, ami régen volt a Népsport, nem is érdemes gondolkozni. Maradunk itt, a Taccs legalább könnyen testre szabható és vérbelien underground.

De segítsetek benne ti is, bassza meg.