Szar a bajnokság, így könnyű, köcsögök

Nézem a Facebookon a nehézkesen beinduló polémiát a témáról és nem tudok másra gondolni, csak arra, hogy a hiteltelen faszméregetés kategóriájába tartozik egyfelől a Juventus összehasonlítása a korábbi idők korszakos csapataival és vice versa, másfelől unos-untalan és aztán még egyszer felemlegetni azt, hogy igen, igen, de a mezőny, az hát eléggé fos.
Mindkettő olyan értelmetlen kategória, amivel ennek ellenére sajnos már túl sokszor is foglalkoztunk, de éppen ezért most még egy kört szánok a kérdésre, hogy a következő x alkalommal csak Ctrl C – Ctrl V legyen a megoldás a linket illetően.

Nyilvánvalóan voltak már korszakos csapatai a Serie A-nak, számos. Ott egy kibaszott jó Pro Vercelli, nem sokkal előttük a félszigetet krikettre is oktató Genoa, a Grande Torino már sokkal többeknek ismerős, legalábbis említés szintjén, az elmúlt 30 évben pedig már elég komoly többség tudna a saját élményeire is hagyatkozni. A ’80-as évek végén beinduló Milan, mondjuk.
Éppen ezért teljes zsákutca azt kutatni, hogy a fentiekhez képest mennyire jó a Juventus. Egyszerűen csak kurva jó. Az összehasonlítás minden alkalommal teljesen fals, mert teszem azt a korában kitűnő Pro Vercellit ma egy futottak még kategóriás Primavera-csapat az első 15 percben szétfutná, aztán fizikumból megoldva a meccset, kétszámjegyű különbséggel verné le.

Ezeknek az összehasonlításoknak gyakorlatilag semmilyen értelmük sincsen.

Úgyszintén a másik, mostanság jobban meglovagolt kérdés, a mezőny problémája. Ezt általában klubjukban csalódott szurkolók szokták bedobni, persze nem kizárólagosan, de nagyrészt. Gyerekek, a mezőnnyel semmi gond sincs. Ezt milánói csapatok drukkereiként nehéz lehet feldolgozni, de ettől még igaz.

Adott egy olyan Napoli, ami manapság olyan pénzből gazdálkodik, mint történetének jelentős részében összesen nem. Ott a Roma, ahol a kezdeti balfaszságok után összeállt a pénz és a szakmaiság kettőse, és őszintén szólva furán figyelem azokat, akik szerint nem remek a keretük. Kukucskál egy ehhez képest aprópénzből tákolt, de azért átlagosan minden második szezonjában csudásakat is mutatni képes Lazio – szintén messze-messze komolyabb teljesítménnyel, mint az elmúlt 100 év átlaga -, aztán nem feledkezhetünk el olyan színfoltokról, mint az egész meghatározó Torino vagy a kora tavasszal ébredt és ezért elfelejtett, de még mindig korrekt keretű Fiorentina.

Igen, a Milan meg az Inter szarok, de ez újabban kinek meglepetés? Hovatovább ez a tendencia az elmúlt évtizedben. Nem egy kifutott, szar évről van szó, hanem gyakorlatról. Miközben kurva sok pénz csücsül a mindkét klubot tulajdonló távol-keleti palotákban, ami egyébként baromi szar fejlemény, mármint a tulajdonosok kiléte, de arról majd beszélünk máskor. Ki tartott fegyvert bármelyik stáb fejéhez, hogy K-dog-szerű hulladékokat vegyenek vagyonokért, akinek még a fikciós névrokona is több emlékezetes jelenethez jutott a walkerek között, mint ő a pályákon?
Rendszeresen abba a hibába esünk, hogy nem a realitásokat nézzük, hanem a név patináját. Persze, hosszútávon jó esély van mindkét milánói klub felemelkedésére. A brand adott, pénz is van, nem fog ez így menni a végtelenségig. De önmagában a tény, hogy ezek a csapatok történelmük egy kevéssé fényes szakaszát élik, nem jelenti azt, hogy a bajnokság is szar.

Különösen azért nem, mert egy bajnokság mindig egységnyi élcsapatot tud eltartani. Most nem arról van szó, hogy kettővel kevesebb lett, hanem mások töltik be ezt a funkciót a milánóiak helyett: a Roma és a Napoli. Ezen nem puffogni kell, csak elfogadni. Már hallom az ellenérvet, igen, anno az Udinesében is Zico játszott. Ja, sőt, annak idején 6 csatár is a pályán volt. Minden változik.

A Serie A teljesen rendben van, a Juventus önjogán emelkedik ki.