SSLaci69 bejegyzései

Még szuperrangadónak hívják – Serie A 17. forduló (beharangozó)

Három szombati mérkőzéssel rajtol kedvenc pontvadászatunk aktuális fordulója, melynél fokozatosan érünk el a ma esti csúcspontig. A délutáni Empoli – Cagliari akár még jó bevezetője is lehet a későbbi programoknak, viszont a Milan – Atalantától már joggal várjuk el, hogy egy izgalmas ütközet során döntsék el a három pont sorsát a felek. Ezek után este pedig jön a szuperrangadó, mely arról fog majd dönteni, hogy a Roma egyáltalán tudja-e tartani a lépést a Juventusszal. Kíváncsiak vagyunk, hogy a tabella végén történik-e majd valami érdemi változás; mely csapatok folytatják jó szériájukat és melyek tudnak kijönni a hullámvölgyekből. És persze mindenkit izgalommal tölt el, hogy a tabella első nyolc helyezettje mire megy majd egymás ellen.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Hazád ellen a csúcs felé, Vincenzo – Serie A 16. forduló, beharangozó

Az előző játéknaphoz hasonlóan most is hétfőbe nyúlóan élvezhetjük a calciót, mely egyrészt nagyszerű, mert több meccset nézhetünk meg, másrészt pedig hangulatromboló is tud lenni, mert a hétfő és a futball nekem valahogy nem egészen kapcsolható össze. Nagyjából olyan ez, mint a hétfői munkakezdés, arról nem is beszélve, hogy egyenesen egy rangadót kapunk arra a napra. Ugyanakkor tökéletesebb felépítése nem is lehetne a fordulónak, minthogy a Crotone – Pescara kiesési ütközettől eljussunk a két anti-Juve fellépéséig, miközben a vasárnapi ebéd mellé desszertként egy déli derbit, majd ezt követően a derby della Molét kapjuk. S a bevezetőben ne feledkezzünk meg az Európában vitézkedőkről sem: a két BL csoportgyőztesnek jár a taps, ahogyan az EL-es csapatoknak is, kivéve a Sassuolót és az Intert, akiknek most már a hazai porondon kellene valamit domborítaniuk.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Csak piacolni akartunk. Random példa vagy ez a jövő?

football_transfer_euroVasárnap délelőtt van. Ébredés után nem sokkal, még a „Reggel vagyok, fáradt van” fázisban szusszanok le „piacolni”. Böngészek a neten, bámulok kifelé a fejemből, focis oldalakon járok. Angolokon, mert ha magyarokra hagyatkoznék, Ti már csak napokkal később olvashatnátok tőlünk, utolsó meg nem szeretek lenni. Hírgyűjtő portálok, tobzódnak a csapatok nevei, a hírek meg kevés kivételtől eltekintve mindig ugyanarról szólnak. Tízet nézel át, mire akad egy valamire való. A csapatokról ezt meg azt írják, a játékosok meg emezt és amazt akarják. Történetek, sorsok, pletykák. Kicsit meg is unom. Kb. másfél hónapja napi szinten többször átfutom ezeket, részben mert érdekelnek, részben mert közölni akarom Veletek, INC-olvasókkal a FB-felületen. Aztán hirtelen történik valami. Egy halvány, de szinte azonnal körvonalazódó ötletfoszlány érkezik egy TGV lendületével. 1-2 mikrogondolat, de már tudom, mi lesz belőle. Ritka az ilyen. A Múzsa meglátott, megkívánt és megcsinált. Tetszik, felvillanyozódtam, írnom kell. Ezt. A piac hírei várhatnak.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Mediolanum – új erő a mezőnyben?

Serie A 1

A pénznek nincs szaga, mindegy honnan, csak jöjjön – vallják ezt a világ legjobb bajnokságát magukénak remélő ködös Albion életformái. Manapság viszont olyan időket élünk, hogy nyílik a pénzcsap délebbre is, így egyrészt kicsit megkérdőjelezem Vespasianus gondolatát, ill. felteszem a kérdést, jó-e az, ha a semmit hirtelen próbáljuk bearanyozni. Továbbá érdekel az is, mi történik most a csizmában, mert hosszú idő után talán most nézhet ki először úgy, hogy a bajnokságra telepedő vákuum átrendeződhet. Nem mondom, hogy meg fog történni 1 éven belül, de valami mozgolódik, és ahogy az ilyenkor lenni szokott, akár még bármi is megtörténhet. Az utak kerszteződésénél új hatalom van születőben.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Ilyen volt. Jó volt? Milyen lesz?

Serie A 14-15

Egy ideje tartogatom már ezt a posztot, mivel még át akartam mazsolázni, mit is kaptunk (vagy inkább nem kaptunk?) ebben a szezonban, mire érdemes emlékezni, és mit érdemes várni. Túl nagy változás nem történt a tavalyi csomaghoz képest, bár annyi nálam mindenképpen, hogy ez a szezon jobban tetszett a ’13/14-es kiírásnál, holott a frissen magunk mögött hagyottról is azt gondolom, a közvetlen élmezőny (és persze a többiek is) még mindig inkább abban volt jobb, hogyan múlja alul egymást, mint abban, amiben kellett volna – de még így is csak módjával harapok.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Hónapok óta ezt vártuk. Serie A 37. forduló tippsor

Serie A TIM

Palermo-Fiorentina
Attól függ, honnan nézzük, de a Palermo talán könnyebben verhető mostanság, mint a Fiorentina, igaz, csak módjával szabad elájulnunk a lilák teljesítményétől, a zsinórban hármat nem a mezőny krémje ellen húzták be. Tipp: 1-2

Egy kattintás ide a folytatáshoz….