elemzés kategória bejegyzései

Volt egy nagy verés és egy hősies egyenlítés – Serie B, 15. forduló

A Frosinone-Livorno rangadó előtt azért lehetett arra esélyt látni, hogy a vörösök megszorongathatják az elképesztő szezont futó latinokat, első körben mondjuk a kiváló támadójátékuk miatt, de jelen formájában – és hazai pályán – a Frosinone kimagasló formát tud mutatni. Jó a védelmük, még jobbak a csatáraik, már egy meccsnyi különbséggel állnak a második helyen és csak 1 ponttal előzi őket a Spezia. Ha nem lenne kirívóan kiegyensúlyozatlan a Serie B, akkor a mutatott teljesítményükkel lassan fél lábbal a Serie A-ban lehetnének.
Ráadásul az 5-1-es győzelmük különösen annak fényében durva, hogy az első félidő kiegyensúlyozott játékot és csak egy minimális, 2-1-es vezetést hozott. Aztán a második játékrész elején Lambrughi egy buta sárgával – mivel volt neki már egy – kiállítatta magát, és innen nem volt megállás. Az utóbbi időben, ha nyer a Frosinone, minimum 3 gól van közte és ellenfele között, de legalább kikapni is szórakoztatóan szoktak.
A Livorno felemás formája a fent már taglalt kiegyensúlyozatlanság miatt még így is kielégítő, a nagyon sűrű élmezőny negyedik helyén állnak. Ha sokban nem is, de abban rokon a Serie A és a Serie B, hogy nagy a verseny, a harmadik és a kilencedik helyezett között mindössze 3 pont a különbség. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Mindent a számnak – 12. forduló

A 12. forduló különösebben nagy meglepetéseket nem hozott, viszont a góllövőlista korábbi éllovasai közül Carlos Tévez újra betalált, így már egyedül áll az élen, míg a „kanadai táblázatot” immár 14 ponttal (9 gól és 5 gólpassz) vezeti a 10 pontos Antonio Di Natale és Gonzalo Higuain (egyaránt 7+3) előtt, mögöttük pedig Keiszuke Honda (6+3) és José Callejón (8+1) következik. A forduló statisztikái közül leginkább Diego Perotti szezonrekordnak számító 10 sikeres cselezését érdemes kiemelni, miközben Daniele De Rossi már nem az öt top liga legtöbb pontos hosszú passzát bemutató játékosa, viszont Stefano Okaka továbbra is az első számú pankrátor Európa elit futballpályáin mérkőzésenkénti 4,1 szabálytalanságával, Juan Guillermo Cuadrado pedig a legtöbb szabálytalanságot (4,9) kiharcoló játékos. Újra és újra érdemes külön kiemelnünk Francesco Acerbi nevét, aki miután márciusig még az életéért küzdött kemoterápiás kezelésekkel, jelenleg az öt top liga legtöbb meccsenkénti “interceptionje” fűződik a nevéhez.

Az összesített statisztikák a mérkőzéseknek legalább a 25%-án pályára lépő játékosok teljesítményét veszik figyelembe, és a néhány kategóriában (lövés, védés, labdaszerzés) „engedékenyebb” és magasabb mérőszámokat produkáló legaseriea.it hivatalos adatai helyett a következő oldalak adatbázisai alapján készültek: squawka.com (sq), whoscored.com (ws), fourfourtwo.com (fft)

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Miért omlott össze a Parma?

Egy ideje gondolkozunk azon, hogy mégis mi a fene történhetett a Parmával. A tavalyi bajnokság talán legszebb színfoltjai voltak, a pályán kiharcolták az El-szereplést, volt stílusok és karakterük. Erre idén valami olyan foshalmazt görgetnek hétről-hétre a pályán, amiről elképzelni sem tudtuk, hogy létezik. Mindezt megkoronázva a múlt héten elszenvedték történetük legsúlyosabb vereségét, de valami vérforraló produkcióval, aminek simán lehetne a jelképe Mirante viselkedése Tévez gólja előtt. Majd nézze meg az, aki nem látta.
Mindenesetre az okok összegyűjtésében a SeriAddicted megelőzött minket, így nagyjából őket követjük a feltárási hadműveletben. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Egy szimpatikus underdog

Nézzünk pár tanulságot a tegnapi meccsről.

Rögtön az elején feltűnő volt – és ez később sem változott -, hogy az olasz válogatott túl sokat nem akar az estétől és teljesen megfelelő lenne számukra az egy pont, köszönik szépen. Ha belegondoltok, ez teljesen érthető hozzáállás. A megváltozott rendezési szabályoknak köszönhetően a csoport első két helyezettje egyenes ágon kiharcolja az Eb-szereplést, a kalapok kialakításánál pedig nem sokat oszt vagy szoroz egy-egy tétmeccs eredménye – láttuk ezt már többször a magyar válogatott példáján is. Mivel minden eddiginél könnyebb kijutni egy világversenyre, minek bármit is kockáztatni? Egy nagycsapat esetében ez az elsődleges tényező, ha pedig az olasz válogatottról beszélünk, akkor mindezt hatványozottan kell érteni. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Underdog szerepben

Teljesen bizonyos, hogy a Conte-féle válogatott az eddigi legnehezebb próbatételéhez készülődik. Én viszont belevágok a közepébe, és már itt megjegyzem, hogy tudtátok, eddig hány alkalommal verte meg Olaszország Horvátországot? Egyszer, 1942-ben, de a körülményekre való tekintettel – és itt a horvátokra nézek erősen – abból nemigen érdemes kiindulni. A komoly meccseket megnézve viszont még rosszabb a helyzet: 3 döntetlen mellé 3 vereség is jut. Utóbbiból talán a legemlékezetesebb a 2002-es vb-n történt, ahol egy olyan játékos góljával nyertek, aki ma is ott lesz a keretben: ő Olic. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Van is meglepetés, meg nincs is – Serie B, túl az ősz jelentős részén

A Serie B-t idén elég mostohán kezeljük, ha nem számítjuk Stefano tippjeit, akkor pontosan annyit foglalkoztunk velük, mint a harmadosztállyal, így most lássunk felettük is áttekintést, mert abból nem lehet baj, sőt, abból lehet a legkisebb baj. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

A Juventus már augusztusban bajnok lett

Ha, amúgy, egyébként és talán. A szezonközi megállapítások és vélekedések mindig e négy szó körül forognak. Ezer változó, hullámhegyek és -csúcsok, minden adott a teljesen szubjektív és vérre menő szurkolói vitákat kiváltó eszmefuttatásokhoz. Miért ne szálljunk fel erre a buszra, miután pont egy hevenyészett elemzésre készülünk, ami az eddigi szezont illeti? Tudjátok, ezek nem faktumok, csak óvatos következtetések. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Mindent a számnak – 11. forduló

A válogatott szünet előtt a 11. fordulót is letudta a Serie A mezőnye az elmúlt hétvégén. A Juventus kiütéses győzelemmel biztosította be első helyét és taszította a tabella utolsó helyére a Parmát, de a Roma is magabiztos sikert aratott a Torino ellen. A korábbi kihívók kisebb-nagyobb megtorpanását kihasznállva a Napoli már a harmadik helyre ugrott az idén nagyon szenvedő Fiorentina elleni idegenbeli győzelemmel, így gyakorlatilag visszaállt az előző szezon dobogója. A góllövőlista élén Carlos Tévez duplázásának köszönhetően utolérte az ezúttal góltalan José Callejónt, a kanadai táblázatot pedig így már 12 ponttal (8 gól és 4 gólpassz) vezeti az argentín Honda (6+3), Huguain (6+3) és Callejón (8+1) előtt. Az eredmények és a  főbb események megemésztése után talán nem haszontalan mélyebben beleásnunk magunkat a forduló statisztikáiba és megismerkednünk kicsit alaposabban néhány a fontosabb kategóriákban produkált kiemelkedő mutatóval.

Az összesített statisztikák a mérkőzéseknek legalább a 25%-án pályára lépő játékosok teljesítményét veszik figyelembe, és a néhány kategóriában (lövés, védés, labdaszerzés) „engedékenyebb” és magasabb mérőszámokat produkáló legaseriea.it hivatalos adatai helyett a következő oldalak adatbázisai alapján készültek: squawka.com (sq), whoscored.com (ws), fourfourtwo.com (fft)

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Valdifiori az ász

Galamb szerzőtársam – erről a névről nekem mindig Rejtő figurája fog eszembe jutni, aki mellékesen a kedvenc karakterem az életműből és talán az egyik legjobb könyve az írónak a főszereplésével készült mű – pár nappal ezelőtt részletesen foglalkozott a 10. forduló statisztikáival. Ehhez a vállalkozáshoz nem is mérném a posztot, egyszerűen összeszedtem egy helyre az elmúlt napokban a Facebook-oldalunkat elárasztó ábrákat. Hozzáteszek azért majd a képekhez pár gondolatot. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Mindent a számnak – 10. forduló

A Serie A 10. fordulóját rendezték az elmúlt hétvégén. A Roma nápolyi vereségével a Juventus ismét 3 pontos előnnyel áll a tabella élén, José Callejón újra betalált és már 8 találattal vezeti a góllövőlistát, miközben az alighanem a hétközi BL-meccsre tartalékolt Carlos Tévez csereként beállva is jegyzett egy gólpasszt, és így 6 góllal és 4 assziszttal áll a „kanadai táblázat” első helyén. Az eredmények és a főbb események megemésztése után talán nem haszontalan mélyebben beleásnunk magunkat a forduló statisztikáiba, és megismerkednünk kicsit alaposabban néhány a fontosabb kategóriákban produkált kiemelkedő mutatóval.

Az összesített statisztikák a mérkőzéseknek legalább a 25%-án pályára lépő játékosok teljesítményét veszik figyelembe, és a néhány kategóriában (lövés, védés, labdaszerzés) „engedékenyebb” és magasabb mérőszámokat produkáló legaseriea.it hivatalos adatai helyett a következő oldalak adatbázisai alapján készültek: squawka.com (sq), whoscored.com (ws), fourfourtwo.com (fft)

Egy kattintás ide a folytatáshoz….