A poszt 2011 októberében született, kéretik tehát korspecifikus megjegyzéseit így értelmezni.
Átérezzük Szicília szomorúságát az utóbbi napokban, hiszen nem csak elveszítették vezetőjüket, Kadhafit, de meg kell küzdeniük azzal az alapvetően szar, de szükségszerű ténnyel, hogy hamarosan már egy csapatuk sem lesz az első osztályban. Egyrészt segélyekből nehéz fenntartani még Afrikát is, és akkor Dél-Olaszországról nem is beszéltünk, élén a kis szigettel, másrészt a maffia, Zamparini capo felhasználásával Palermót mindenki számára röhejes hellyé fogja varázsolni, beleértve az edzőket, játékosokat, támogatókat – ez amúgy már megtörtént, nem? Elég Miccoli tokájára, Hernandez suta megmozdulásaira, meg Ilicic arcának méretére gondolni. Catania viszont még ezen belül is durva hely, úgy képzeljétek el, hogy még Nápoly (!) szemetét (!!) is ide hoznák át, feltéve ha lenne ilyen civilizációs művelet az említett városban. Az ’50-es években indított Cassa per il Mezzogiorno körülbelül annyi nyomott hagyott a településen, hogy a házak egy része megengedhette magának a kút elhagyásának luxusát. Metró ugyan van a városban, de az is csak azért, hogy a népesség jelentős részét adó illegális bevándorlók valahol megerőszakolhassák a nőket.
Átlagos Catania-szurkolók
