Azért csak a gálya az úr

Az elmúlt héten tette közzé a GdS szokásos szezon eleji összeállítását a Serie A-s klubok játékosainak nettó alapfizetéséről, melyből feltehetően már sokak számára kiderült, hogy ha a bérkiadások összessége nem is éri el az évtized első éveiben a liga által már többször átlépett egymilliárdos határt, az utóbbi négy szezon legmagasabb értékét mutatja. Az is köztudott, hogy a Juventus magasan vezeti a csapatok rangsorát, Higuaín a zebrákhoz igazolásával a Serie A legjobban fizetett játékosa. A tavalyi évhez hasonlóan idén is igyekszünk ennél kicsit több időt szentelni a részletek vizsgálatára, ugyanis még ha az adatok pontosságát vagy hitelességét megkérdőjelezhetjük is, a klubok összevetéséhez vagy tendenciák feltérképezéséhez páratlanul egységes mintát biztosít. Ráadásul ezúttal nem csak (1) az erőviszonyok változásának, (2) az anyagi támogatottság szerepének, hanem (3) az európai kupasorozatokban szereplő olasz klubok és az UEFA pénzügyi fair play közötti sajátos kapcsolatnak a vesézgetésére is alkalmat ad.

***

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

“Erős bajnoksághoz stabil középcsapatok kellenek”

Vendégposztoló-füzérünket ezúttal egy milanista követőnk folytatja.

Sokat gondolkodtam, hogy írjak, ne írjak ezzel a témával kapcsolatban. Mint Milan-szurkoló nem érezném jogosnak, ha konkrétan a Roma csalódást keltő eredményére összpontosítanék és nem is lenne reális. Az egész bajnokság kezd látványosan rossz irányt venni. A probléma gyökere az évek óta megbukott klubmodell. A klubok eseti pénzekből élnek, a kiadásaik viszont fixek. Játékosok fizetése, stadionok bérlése, karbantartása. Állandó személyzet fizetése, semmit nem csinálnak maguk, ha valaki befingott és ki kell szellőztetni, azt is egy ügynökséggel csináltatják busás áron.
Nézzük meg a kisebb klubokat. A kiadások ugyanazok, mint a nagyobb csapatoknál (nyilván kevesebb fizetéssel). Bevétel? Milyen bevétele van egy kiscsapatnak? Szponzorok, közvetítési díjak, esetenként meghívásos eseményekből. A közvetítési pénzek elosztása annyira egyenlőtlen a patinásan top klubok között, hogy egy jobb eredmény ellenére sem kapnak belőle pénzt. Talán a játékosaik fizetésére elég. A kiscsapatok folyamatosan egyensúlyoznak a megélhetés határán. Egyetlen tényleges bevételük a jobb játékosok eladása nagy kluboknak, pótlásuk pedig olcsó fiatalokkal, akik hátha ugyanúgy beválnak. Topligák tekintetében annyi csődöt jelentő klub, mint a Serie A-ban volt az elmúlt 15 évben, szerintem nemigen akad. (Sőt!) Például a Parma 15 év alatt kétszer jelentett csődöt. Ők megpróbáltak csapatot építeni, megépítették, jól is ment. Európa-liga helyezések és a többi. Aztán nem tudunk elindulni mert nincs pénz, jövőre meg már olasz megye 1. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

“Lúzerek vagyunk, de tiszteletet kérünk!”

Folytatjuk posztsorozatunkat, ezúttal Zoltán barátunk írta le gondolatait a Roma szereplése kapcsán.

Én, mint Roma szurkoló szeretnék reagálni, egyrészt általánosságban erre a napok óta tartó, egyébként nekem nagyon tetsző nyílt vitára. Ezen felül pedig kifejezetten a ránk ragasztott dolgokkal, a klub történelmével, hangulatával, általános dolgaival kapcsolatban.
Az az igazság, hogy valahol mindenkinek igazat tudok adni, és bár sok mindenben egyet értettem az eredeti cikkel, az, hogy csak a zebrák nyakába varrjuk gyakorlatilag az egész liga gyengélkedését, nagyon túlzó és keserű elképzelés. Az biztos, hogy a Juve sok olyan dolgot tesz, amivel konzerválja a jelenlegi állapotot, és ezek nekem sem tetszenek. A fiatal olaszokról szóló részben teljesen igazat adok, nagy baj, hogy a kis talján akadémisták nem tudnak kellő szinten játszani, de ebben azért benne van a primavera-bajnokság béna koncepciója is, és az, hogy a kis csapatok is inkább a másodrangú dél-amerikai kisindiánokat favorizálják, nem pedig az időigényesebb olasz fiatalok kinevelését. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Quod licet Iovi, non licet bovi

Tegnap a Facebook-oldalunkon lehoztunk egy posztot, ami a Juventus átigazolási politikájával foglalkozott, illetve azzal, hogy a szerző állítása szerint a nem átgondolt és végletekig önző torinói mentalitás hogyan teszi tönkre az olasz focit. Most két Juventus-szurkoló gondolatai érkeznek a témában, ám előtte a szerkesztőség részéről Esti is elmondja a véleményét.

Azt a sajátos helyzet okozta tényt azért ne felejtsük el, hogy eleve nem született volna meg semmilyen poszt, ha a Roma kétségbeejtően balfasz módon nem esik ki a BL-selejtezőben. Sokkal inkább a csalódás, mint a valós probléma generálta a kiinduló mondatokat az eredeti írásban. A rómaiak kizúgásával nem is érdemes itt komolyabban foglalkozni, de annyit muszáj megjegyeznem, hogy tetszik vagy sem, az utóbbi 4-5 év csapatának elemi tartozéka a hisztériás rohamokra való hajlam, a legkisebb stressznél is jelentkező idegbaj és a vereség méltóságteljes elfogadásának teljes hiánya.
Ennek számos jelét adták Torinóban, Nápolyban vagy éppen most Rómában is, a szurkolók pedig mindig más mentséget találtak ki, de egyik sem magyarázat, mert ez generális probléma.
Valami eleve elbaszott a klubnál és abból a szempontból igazat kell adnom a romanistákat szapulóknak, hogy a megfelelő polcra helyezve Totti és De Rossi érdemeit, nagyszerűségét és klasszisát, mégis lehet abban realitás, hogy ezt a velejéig sértett és frusztrált attitűdöt adják elő és gerjesztik a közösségükben. A Roma konstansan olyan, mint egy menstruáló nő, akitől rettegve kérdezed meg, hogy mégis hova tette mosogatás után a bögrédet. Tudod, hogy erre milyen reakció fog érkezni, de ha ezt szóvá mered tenni, akkor még úgy is szexista baromnak fognak tartani, hogy mindannyian tudjuk, mi az igazság. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

A Serie A derékhada

Szombaton megkezdődik a Serie A új szezonja, így aztán javában tart a szezonbeharangozók ideje is, számos helyen olvashatunk véleményeket a bajnokjeltölt(ek?)ről, a bajnokság várható esélyeseiről, miközben a legpatinásabb egyesületek belügyeivel, vélt és valós átigazolásaival pedig voltaképpen egész nyáron folyamatosan tele voltak az idevágó médiatermékek címlapjai. Ebben a posztban most azonban nem az élcsapatokkal foglalkozunk, hanem a liga összképét szintén meghatározó középmezőnyt alkotó csapatok háza táján nézünk szét.

A jelenlegi sette sorelle (Juventus, Milan, Inter, Roma, Lazio, Fiorentina, Napoli) pénzügyileg teljesen más (bár persze távolról sem egységes) dimenzióban mozog, az olasz labdarúgásban a bevételekben amúgy is kirívó súllyal bíró televíziós bevételek szétosztása pedig cseppet sem kedvez a kiváltságosak körén kívül álló egyesületek felzárkózási terveinek. Szerényebb keretek között kell(ene) tehát a középmezőnyre predesztinált egyesületeknek gazdálkodniuk, és mivel a futballklubok gazdasági működésének nem a profitszerzés a célja, hanem a csapat minél jobb eredményeinek racionális biztosítása, az eredmények lesznek így visszafogottabbak. Ezzel viszont Olaszországban a középcsapatok számára sokkal nagyobb a kockázat, mint az élcsapatok esetében, hiszen hiába nyújt egy-egy szezonban valamelyik csapat kiemelkedőbb teljesítményt, egyáltalán nem számíthat azonnal jelentősen magasabb részesedésre a fontos közvetítési jogokból. Vagyis a növekvő elvárásokhoz, esetleg a nemzetközi szerepléshez szükséges források nem feltétlen állnak a rendelkezésére, miközben olyan élcsapatok ellen kellene megismételnie vagy fokoznia teljesítményét, melyek a sikertelenebb időszakokban is jóval nagyobb biztos bevételekből gazdálkodhatnak. Ráadásul a középcsapatok helyzetében a megbillenő gazdasági háttér könnyen okozhat hosszabb időre meghatározó visszaesést, hiszen a sűrűbb középmezőnyben a visszacsúszás is könnyen jelentősebb lehet, a kiesés pedig a bevételek drasztikus zuhanása miatt akár végzetes is.

Márpedig a most itt tárgyalt, már tavaly is a Serie A-ban szereplő tíz csapat közül csak egy-kettő ékelődhet be talán idén is a kiemelt hetes közé, ugyanakkor valamelyikük szinte bizonyosan búcsúzik is majd az élvonaltól. Utoljára ugyanis húsz évvel ezelőtt fordult elő, hogy három friss feljutó is kiesett év végén (bár akkor egyébként még négy csapat váltott osztályt a bajnokságok között), erre pedig most sem számíthatunk. Az újoncok közül különösen az immár Tommaso Giulinivel ambíciózus hosszú távú terveket szövögető Cagliaritól várhatjuk a bennmaradást, mely most még olyan veteránokkal is megerősítette keretét, mint Padoin, Isla, Borriello vagy Bruno Alves, de 4,5 millió euróért a tavaly kipottyanó Verona egy üde szinfoltját, a moldáv Artur Ionitát is megszerezték. Mindeközben a Pescara a kispadon Oddóval, a pályán Caprarival, Verrével, Memushajjal és a hírek szerint Aquilanival érkezik, a Crotone pedig a teljes esélytelenség felszabadultságával. De nézzük most inkább azt, kikkel kell majd a bennmaradás érdekében felvenniük a versenyt.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Csak piacolni akartunk. Random példa vagy ez a jövő?

football_transfer_euroVasárnap délelőtt van. Ébredés után nem sokkal, még a „Reggel vagyok, fáradt van” fázisban szusszanok le „piacolni”. Böngészek a neten, bámulok kifelé a fejemből, focis oldalakon járok. Angolokon, mert ha magyarokra hagyatkoznék, Ti már csak napokkal később olvashatnátok tőlünk, utolsó meg nem szeretek lenni. Hírgyűjtő portálok, tobzódnak a csapatok nevei, a hírek meg kevés kivételtől eltekintve mindig ugyanarról szólnak. Tízet nézel át, mire akad egy valamire való. A csapatokról ezt meg azt írják, a játékosok meg emezt és amazt akarják. Történetek, sorsok, pletykák. Kicsit meg is unom. Kb. másfél hónapja napi szinten többször átfutom ezeket, részben mert érdekelnek, részben mert közölni akarom Veletek, INC-olvasókkal a FB-felületen. Aztán hirtelen történik valami. Egy halvány, de szinte azonnal körvonalazódó ötletfoszlány érkezik egy TGV lendületével. 1-2 mikrogondolat, de már tudom, mi lesz belőle. Ritka az ilyen. A Múzsa meglátott, megkívánt és megcsinált. Tetszik, felvillanyozódtam, írnom kell. Ezt. A piac hírei várhatnak.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Not today

Na ők nem lesznek ott

Hehe. Ha német szurkoló lennék, biztos úgy mennék neki a meccsnek ahogy az elmúlt években ezeknek mindig: nekünk van a jobb csapatunk, most végre igazán összeállt, az olaszok most gyengébbek, most majd más lesz. Dehogy lesz más. Mind tudjuk, mi fog történni. Az van, hogy a futball egyik legjobb, legszebb ténye hogy a német válogatott még soha nem verte meg az olaszt (tétmeccsen, nyilván), és úgy őszintén, el tudja bárki képzelni, hogy ez pont ma fog először megtörténni?

Na, így indítanánk a posztot, ha legalább csak nagyjából a legjobb olasz játékosok játszhatnának. Marchisio, Montolivo, Verratti, Candreva és valószínűleg De Rossi sem lesz ott, és főleg utóbbi elvesztése rettenetesen fájó. A Corriere és a Tuttosport is Sturarót várja helyette a kezdőbe, a Gazetta azt írja hogy tegnap már edzett, nem bicegett, és akár meg is lehetne kockáztatni. Hát az van, hogy De Rossi messze a csapat legfontosabb játékosa, nélküle még a legoptimistább megközelítésből is bravúr lenne ezt megnyerni.

Viszont távol álljon tőlünk hogy előre magyarázzuk a vereséget, benito is megmondta hogy a szimpatikus vesztes olaszul kurvaanyádat, nyilván meg sem fordul ilyesmi senki fejében. Tovább után megnézzük hogy mire lesz szükség a németek ellen. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Meglesz, főnök?

Ha a belgák megverik az íreket, vagy csak nem kapnak ki tőlük, akkor ma egy győzelem egyben a csoport megnyerését is jelenti. És az nagyon jó lenne, több szempontból is. Egyrészt mert akkor nem kéne azon izgluni hogy megint elcsesszük-e az utolsó pillanatban a továbbjutást, másrészt akkor az utolsó meccsen lehetne valóban alibizni, pihenni, kipróbálni Bernardeschit, ilyenek. Tovább után nagyon minimális beharangozó, inkább kommentfogó. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Ez a belga, feha

A szurkolók egy igen jelentős részének még mindig a meglepetés erejével hat, amikor kiderül, hogy az edző okosabb náluk. Ezért elkerülve a kényelmetlen revelációkat, másról kezdenek el beszélni. Itt van nekünk a tegnapi meccs. Remek teljesítménnyel, hibátlan játékkal fogtuk meg az előzetesen az Eb egyik legjobb csapataként aposztrofált belgákat.

A sok duma helyett nézzünk pár jellemző adatot, a java részét Legris kollégának köszönve.

Az Eb-n a németek után másodszor fordult elő, hogy egy csapat több labdát szerzett a pálya közepén, mint a védekező harmadban. Egy kattintás ide a folytatáshoz….